Milyen volt Romániában a kommunizmus? Hogyan vetett véget a szocializmus korszakának az 1989-es forradalom? Miért nincs magyar szemszögű múltfeldolgozás a romániai múzeumokban? Az Elmúlt Jelen projekt történelmi hiányosságokat pótol, miközben a harminc évvel röpít minket vissza.
Kevés kiállítás dolgozta fel eddig a romániai rendszerváltást: részint annak közelsége és sokféle politikai értelmezése, a társadalmi konszenzus hiánya miatt, részint azért, mert hagyományos módszerekkel nem is lehet megközelíteni a velünk élő történelmet.
Ezt a hiányosságot kívánja pótolni az erdélyi Elmúlt Jelen projekt, amely egy folyamatosan bővülő weboldal és időszakos kiállítások révén szeretné közelebb hozni a félmúltat. Utóbbiak, amelyek Erdély nagyobb városaiban jelennek meg, és fényképekben, videókban, dokumentumokban, korabeli tárgyakkal jelenítik meg a harminc évvel ezelőtti eseményeket. A honlap különlegessége pedig, hogy a Tedd hozzá lapfülnek hála bárki beküldheti saját korabeli fényképét, és elmesélheti a saját történetét. A projekt erre építkezik, hiszen egyedülálló módon a romániai magyarok szemszögéből mutatja be az említett korszakot.
Dr. Blos-Jáni Melinda, vizuáliskultúra-kutató, egyetemi oktató, a kiállítás egyik tervezője kifejtette, hogy maga az ötlet az Eurotrans alapítványtól jött, ezért is koncentrál a bemutató az erdélyi magyarok történeteire. Kiemelte azt is, hogy ritkaságnak számít, hogy a kiállítások egy kisebbségi metszetben szóljanak egy mindenkit érintő eseményről, mivel
mert azoknak a hivatalos narratíva szerint mindig a teljes közösségnek kell szólniuk. A tárlat három jelentős mozzanatát meséli el az erdélyi magyarok közelmúltbeli történetének: a kommunizmust, az 1989-es forradalmat és az ezt követő, zavaros első szabad évet. A bemutató nem törekszik egységes magyarázatokra, inkább a hétköznapi, de történelmi eseményeket átélt ember tapasztalataira építkezik. A kiállítás egyik érdekessége, hogy az eseményeket árnyalni próbálja, hiszen ezek olykor traumatikusak voltak, máskor azonban pozitív élményekhez és emlékekhez vezettek.
És hogy miért lett az expo elnevezése Elmúlt Jelen? Lőrincz József politológus egyik könyvére hivatkoznak vele az alkotók, amelyben említi, hogy az 1989–1990-es időszak még nem a múlt, hanem „egy olyan jelen, ami elmúlt.”
„Olyan korszakként épül be a mindennapjainkba, amelynek nagyon sok aspektusa még mindig jelen van. A kiállításban az akkori történéseket nem 2020 távlatából értékeljük, hanem úgy mutatjuk meg, ahogy az akkori jelenben megélhették az emberek. Ami nekünk a múltnak számít, az valamikor nagyon is jelen idejű volt. Ezek a dolgok pedig behálózzák a mindennapjainkat” – magyarázta dr. Blos-Jáni Melinda.
Hozzátette azt is, hogy ennek hatásai érzékelhetőek még a kisebbségi kérdésekben, az oktatásban, a képviselet kérdésében, de akár a médiában is, hiszen a legtöbb mai sajtótermék a rendszerváltást követően indult el vagy alakult át. Ezért is nagyon sok szálon vissza lehet érkezni az 1990-es jelenhez.
Romániában a szocialista éveknek az 1989 decemberében zajlott forradalom vetett véget. A harminc éve történt rendszerváltás eseményeit egyre inkább történelemként emlegetik, de az emberek emlékezetében elevenen él. A kiállítás felébreszti ezeket az emlékeket, és
Felidézi bennük például a diákként viselt azonosító számot – a karszámot, ahogyan ők hívták –, amelyet tépőzárral rögzítettek a karjukhoz, és az iskola területén viselniük kellett, de olykor, amikor ellógtak a tanórákról, mindig levették.
A tárlat helyet nyújt a szocialista városkép, az akkori családi élet és a szabadidő illusztrálására. A városokra az iparosodás és a tömbházak gyors ütemben való terjedése volt jellemző. A családi élet megjelenítésében hangsúlyt fektettek a jegyrendszer alapú vásárlás bemutatására, a szabadidő ábrázolásában pedig azt láthatjuk, hogy a tengerparti nyaralás a népszerű. Kellemes emlékeket elevenített fel a látogatókban a gyermekkor, a pionírság vagy épp a „kulcsszappan” megidézése.
hiszen sokan elveszítették a szeretteiket, ugyanakkor emlékeztette őket arra, hogy milyen egy szabadság nélküli világban élni, ahol a polgárok nem mondhatják el a véleményüket büntetlenül. De a fekete március már nemzetiségi sérelmek emléke.
Külön helyet kapott a romániai magyar oktatás és könnyűzenei élet kérdése is. Az általános és középiskolában a magyar nyelvű képzés megengedett volt, magyar irodalmat is tanulhattak a diákok, természetesen cenzúrázva a tananyagot. Azonban az 1980-as években a magyar nyelvű egyetemi oktatás fokozatosan visszaszorult. Egyre kevesebb szakon lehetett magyarul tanulni és a tanulmányok befejeztével a kisebbséghez tartozó végzősök többsége nem kapott állást Erdélyben. A könnyűzenei életet illetően pedig, mint a bemutatóból kiderült, a lehetőségekhez mérten változatos rockbandák alakultak meg ebben az időben. Viszont szereplési lehetőségek nem igazán akadtak a zenekarok számára, így leginkább házibulik vagy kisebb események hangulatát biztosították.
Természetesen nem hagyhatták ki a bemutatóból a Kriterion kiadót sem, amely meghatározó eleme volt az akkori mindennapoknak és minden háztartásban fellelhetőek voltak a nyomda könyvei. A cenzúra által uralt időszakban nem igazán lehetett más könyvkiadón keresztül magyar nyelvű könyvet olvasni,
A kiállítás egy másik különlegessége, hogy a tervező csapat tagjai közül egyikük sem hivatásos múzeológus. Van köztük képzőművész, Miklósi Dénes, történész, Fodor János, fotó-film történész, dr. Blos-Jáni Melinda és egy kultúrakutató, Molnár Beáta személyében. E mellett, amíg egy múzeum mindig egy helyhez, épülethez, adott településhez kapcsolódik, addig ez a tárlat minden romániai magyar városnak a rendszerváltásáról vagy a tapasztalatairól szól. A városokhoz architekturálisan igyekeznek illeszkedni: minden településnek van egy épülete, amely valamilyen formában a szocializmust és annak mentalitását, struktúráját képviseli. Az expo Kolozsvár, Szatmárnémeti és Nagyvárad után most Marosvásárhelyre utazott, ahol ilyen épületet nem sikerült találni, ezért a Kultúrpalotában talált otthonra.
***
Fénykép: Vakarcs Lóránd
Az elemző szerint ugyanis „nemcsak a Fidesz-szavazóknak jó, hogy van rezsicsökkentés, hanem a Tisza-szavazók túlnyomó részének is. Persze, vannak ott is teszlások és luxusbaloldaliak, de a szavazótáboruk nagy része az a rezsicsökkentés haszonélvezője.”
Titkos napló leplezi le, hogyan bántak 1919-ben a védtelenül maradt többségi nemzettel az ukrán soviniszták az első világháború után.
„Nem az volt számára a legnagyobb feladat, hogy szépen megfessen egy képet, hanem az, hogyan rontsa el.” A nemzetközi művészvilágban évtizedek óta magasan jegyzett Sándorfi István életművéből látható izgalmas keresztmetszet a Kálmán Makláry Fine Arts galériában.
Augusztusi visszatérése óta csupán egy NB I-es bajnoki mérkőzésen lépett pályára a Ferencvárosban a Frankfurt kölcsönjátékosa. Lisztes Krisztián most újabb kényszerpihenőre szorul.
Szenzációs kiállítás mutatja be a Nemzeti Múzeumban, hogy Attila alakja milyen helyet foglal el a történelemben, miért vált ilyen jelentőségű alakká, és egyes korszakokban milyen célt szolgált.
Az államfő és a miniszterelnök is megszólalt.
A ZTE emberhátrányban tudott egyenlíteni, és egy pontot elhozni Paksról.
Könnyen cserbenhagyja az emlékezete, ha izgul? Az alábbi tíz rövid locsolóverset erre találták ki.
Egész héten folytatódik a lehűlés, várhatóan hideg és szeles időben választhatunk majd.
