A szultán elhatározta, hogy beveti a meglepetés elemét is, és szárazföldön keresztül görgető pályatest segítségével vonatta az oszmán flottát az Aranyszarv-öbölbe. A keresztények megrökönyödve figyelték, ahogy a 70 hadihajót átvontatják a szárazföldön át az öbölbe, ahonnan sikeresen ágyúzhatták a védtelen erősségeket az Aranyszarv partján. XI. Konstantin bizánci császár kénytelen volt átcsoportosítani védőinek egy részét, ami jelentősen csökkentette a vár védelmi erejét.
Április 28-án meghiúsult a kísérlet, hogy az oszmán hajókat ágyútűzzel elsüllyesszék. A törökök felépítettek egy hidat Ayvansaray és Sutluce között, ami lehetővé tette, hogy az öböl menti erősségeket szárazföldi erőkkel is támadják.
A szultán még egyszer felajánlotta, hogy ha feladják a várat, sértetlenül elvonulhatnak, de a császár visszautasította az ajánlatot.
A következő hetekben több, órákon át tartó ostromot intéztek a vár ellen. Május 26-án olyan hírek kezdtek terjengeni az oszmán táborban, hogy több európai ország, köztük Magyarország is haderőt készült küldeni Konstantinápoly felmentésére, ha az ostrom tovább húzódik. Ezeket megtudva, a szultán összehívta a divánt. Candarli Halil pasa és hívei minden igyekezetük ellenére sem tudták meggyőzni a szultánt az ostrom abbahagyására, akit Zaganos pasa, Aksemseddin, Molla Gurani és Molla Hüsrev támogatott. Másnap kiadták a parancsot az általános rohamra.
Az utolsó ostrom előtt II. Mohamed felszólította a császárt, hogy hagyja ott a birodalom trónját, vonuljon vissza a Peloponnészoszi-félszigetre, ahol biztosítja számára az önálló uralkodó státusát. A császár, történelmi és hazafias felelőssége tudatában, megtagadta a visszavonulást és elkötelezte magát népe mellett.
A szultán ultimátumát ennek veje, Izmail pasa adta át a fejedelemnek, és ugyancsak neki kellett a nemleges választ apósának visszavinnie. Arra biztatták, hogy ismeretlen helyen próbáljon új csapatokat szervezni, és úgy vélték, hogy ezeknek, valamint az albánoknak a valószínű segítségével újfent ráijeszthetnek Mohamedre, aki a város ostromát így feladná. Konstantin senkire nem hallgatott. Azt válaszolta a nemeseknek, hogy soha nem határozná azt, hogy eme nehéz órákban magára hagyja a népet, a fővárost és az uralkodói trónt. Arra kérte őket, hogy:
„kérjétek tőlem inkább azt, hogy ne hagyjalak el benneteket. Igen, a kívánságom az, hogy veletek halhassak meg”.