Homo office sapiens – avagy mire valók a krízisek?

Átsöpör a világon egy járvány, nem tudni, mikor, csak az, hogy biztosan visszanéz. Ugye senki nem gondolja komolyan, hogy elég, ha szakmai életünk mentén legfeljebb a drótra visszaülő verebek sorrendje változik?

A nagy kataklizmák ugyanis ce­zúrát hoznak. Nem lehet másképp, hiszen így vagy úgy, de rendszerek dőlnek össze, helyükre mások állnak – jobbak, rosszabbak. Például ha az Opera három nagy leállását vesszük alapul, a szarajevói merénylet kiszívta Bánffy Miklós gróf épp elindult reformkorszakának erejét, az a gyengülés viszont megágyazott Radnai Miklós Klebelsberg alatti aranykorának. Az 1944-es pesti ostrom után a két baloldali párt már az Operaházban egyesült, és zárt határok közti művészi pácolódás következett, 1956 októbere pedig véget vetett Tóth Aladár nehéz, ám intelligensen véghez vitt balanszírozásának: jöhettek a szabadabb levegőn történő kádári szikkadás évtizedei.

2020 koronavírusa, az Opera valahai leghosszabbnak ígérkező leállása után más játékmód, helyszínválaszték és munkarend követel teret magának. Mi, a mai operások, amint lehet, avatjuk az Eiffel Műhelyházat, használjuk tovább az Erkelt (amíg át nem építhető), és nyitjuk jövőre az Operaházat is – de az emberi erőforrás szoftvere az, ami leginkább újraprogramozandó.

E kétrészes cikk korántsem operáról kíván szólni, legfeljebb példálózni vele, és nem csak férfiakról, még ha egy írja is közülük.

Nézzük a szimbolikus tételmondatot: jó lenne észrevenni, hogy az opera és a balett elpusztul a digitális kiteljesedéstől (mert épp a személyes jelenlét éltetné művész és közönség közös élményét), az előadás láthatatlan stábjának viszont pont a digitalizáció hozza el a hosszú távú és minőségibb feladatellátást – a fellépő művészeknek pedig a négynapos munkahét. És e kettő harmonizálható!

Te jó Isten, maradandó home office? Meg négynapos munkahét? A világ már rég pedzegeti, és ezek nem is ördögtől való dolgok, mint az alapjövedelem kommunisztikus hajnali mannája, amelyből, mint „a bőség kosarából mindenki egyaránt vehet”-ne. Ne! Ám ha túl akarjuk élni, és meg szeretnénk érinteni a „Nők 40” után elég gyászosan hangzó, majdani „Férfiak 50” medencéjének túlpartját, hogy ott megpihenve legyen esélyünk még egy kis unokalovagoltatásra nyeklő térdünkön, vegyük észre a valóságot! Például azt, hogy ez a két műfaj, a home office és a négynapos munkahét már látenciában rég létezik.

Jelentem: nincs messze az idő, amikor a Magyar Állami Operaház – úgy is, mint a legnagyobb magyar kulturális intézmény – adminisztrációját részleges vagy teljes home office-ba szervezi, más kollégák pedig – saját döntésük alapján – négynapos munkahetet választhatnak. Ugyan hosszabbított négy napot, tehát a munka nem lesz kevesebb, megnyerhető vele egy üres ötödik: ügyintézni, orvoshoz menni, fogadóórára odaérni, megfőzni előre, előtetőt buherálni vagy csak tikkadtan pihenni jó lesz.