Bódis Kriszta örömmel mutatta meg követőinek, milyen lelkesen tanulnak bele a parlamenti munkába (FOTÓ)

2026. május 21. 10:47

A tiszás kormánybiztos és munkatársai azonban onnan osztottak meg egy fotót, ahonnan nem szabadott volna.

2026. május 21. 10:47
null

Míg Magyar Péter miniszterelnök és népes delegációja Lengyelországban tárgyalt Donald Tusk kormányfővel, addig idehaza sem állt meg az élet a Tisza Pártnál. Bódis Kriszta nemzeti társadalompolitikai stratégiáért felelős kormánybiztos közösségi oldalán arról írt, hogy tanulják képviselő társaival a PARLEX-et

A kormánybiztos úgy fogalmazott, hogy 

aki nincs benne a parlament világában, annak lehet, hogy ez semmit nem mond. Pedig ez az Országgyűlés hivatalos rendszere: ezen keresztül adjuk be a törvényjavaslatokat, kérdéseket, módosítókat, itt követhető a parlament teljes működése” 

– sorolta.

A tiszás képviselő bejegyzését azzal zárta, hogy „sokan azt hiszik, a parlament csak felszólalásokból áll. Pedig a munka nagy része rendszerekben, egyeztetésekben, dokumentumokban, bizottsági folyamatokban történik”

Ezt is ajánljuk a témában

Félrement a „kis színes”

Ezután Bódis Kriszta egy másik posztjában rámutatott arra, hogy miért is kell még nekik a parlamenti munkát és az ottani szabályokat tanulni. Ugyanis a politikus az Országház étterméből osztott meg egy csoportképet, 

ahonnan hivatalosan sem képi, sem hanganyag nem kerülhet ki.

 Így mondhatni, hogy a „kis színesnek” szánt tartalma félrement.

A vonatkozó bejegyzést alább tekintheti meg:

Nyitókép: Bódis Kriszta Facebook-oldala

Összesen 65 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
néhai Ch.Pilot
2026. május 22. 00:17
Wass Albert: Patkányok honfoglalása https:// youtu.be/BkSX7l_sAKo?si=t2hfi1D18kiwprGN
Válasz erre
0
0
simingrid
2026. május 21. 19:06
"Cukik"! De!!!! Azért kéne még kupálni magatokat, hiszen egy országért vagytok felelősek! Úgy néztek ki, mint egy számítógépes tanfolyam lelkes, hülye csoportja! Úristen és ez a mai magyar valóság!!!!👏🤮
Válasz erre
1
0
citromosParizer
2026. május 21. 18:26
azért Orbán Balázst is megkérdezném, hogy ezeknek az OKJ-s idiótáknak a gyülekezete hogy picsázta el ennyire a Fideszt? mi lett volna, ha profi csapat indul, nem a megye 3? vállal valami felelősséget?
Válasz erre
0
0
pollip
2026. május 21. 17:27
MP szerint Mo -on vannak a brüsszeliták tárgyalni az uniós pénzekről. Kivel tárgyalnak? MP és hat miniszter nincs itthon. MP elmenekült.....
Válasz erre
1
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!