Az élethez nem elég életben lenni – Geszti Péter a Mandinernek

Nyitófotó: Schram András

Hogyan érinti a koronavírus-járvány?

Már volt nehezebb helyzet az életemben, éppen ezért talán lelkileg felkészültebb vagyok az átlagnál. Materiális szempontból rosszul érint a járvány, hiszen harminc koncertem maradt el, mellette pedig az inspirációs előadásaim, mégsem omlottam össze. Én úgy gondolkozom, minden rosszból ki lehet hozni a jót, pozitív energiákat nyerni belőle. Az új dalom, a Noé is az újrakezdésről szól. Ha úgy érzed, eljött az életedben a világvége, cselekedj! Teremts új világot!

Ezt a dalt már otthon, az önkéntes karanténban írta?

A legjobb történt velem, hiszen az üzleti ügyeim helyett – ha kényszerből is – végre az alkotói világom felé fordulhattam és számtalan dalt írtam. Ennél is nagyobb ajándék, hogy rengeteg időt töltök a gyerekeimmel,

A koronavírus-járvány kellett ahhoz is, hogy rájöjjek, a kommunikációs munkám 95 százaléka otthonról is elvégezhető, aminek a gyerekeim a legnagyobb nyertesei, s vele együtt én. Imádunk a kertben lenni, tollaslabdázunk, a környéken biciklizünk. Kora tavasszal sokszor csak ültem a kertben egy forró tea mellett és szinte hallottam, ahogyan pattogtak kifelé a rügyek.

Az izgő-mozgó Geszti Péter lenyugodott.

Én hosszú ideje a fák szerelmese vagyok. Van cseresznyefám, diófám, platánom, hársfám, nyárfám, japán cseresznyém és fenyőim. Van egy birskörtefánk is, az a kedvencem. Az ágainak egyik része már elhalt, a kacskaringós, göcsörtös karjai még felfelé nyúlnak, a másik felén viszont virágzik és termést is ad majd. Kicsit olyan ez, mint amikor az ember öregszik. Ugyanígy nyújtózkodik és ragaszkodik az életéhez.

Most önmagáról beszél?

A korosztályomról.

Ezért fontos, hogy ötven felett az ember ne lakjon jól az életével, felejtse el a rutint és próbáljon lendületben maradni. Mint már mondtam, én már túl vagyok azon, hogy elhagyjam magam azért, mert a világ nem úgy alakul, ahogyan én szeretném. Nem engedem elveszíteni a tehetségemet, a létvágyamat.

Évtizedek óta több műfajban is jelen van a magyar kultúrában, néha kicsit jobban, néha kevésbé feltűnően. Soha nem fordult meg a fejében, hogy külföldre menjen dolgozni?

A kilencvenes években tévéműsoraim voltak, rádióműsorom s megtudtam, hogy az MTV zenecsatorna az európai adásában angolul beszélő műsorvezetőt keres. Jelentkeztem, s miközben vártam az eredményt, összefutottam a Magyar Rádió parkolójában János bácsival, ő volt a parkolóőr, aki a kemping-kerékpárjával járt-kelt. „Mi újság, Péterkém?” – kérdezte. Mondtam neki, lehet, hogy elmegyek külföldre. „Ne tegye Péterkém, itt ismerik, szeretik” – mondta teljesen őszintén János bácsi.   

Csak azt ne mondja, hogy János bácsi miatt maradt.

Megérintett ez az apró kis beszélgetés, persze az MTV sem akarta annyira, hogy menjek, mert nem választottak ki. Azt mondom, jó volt így, ahogy volt. Valahol gyökeret eresztettem a magyar kultúrában, alkotó része lehetek, egyáltalán nem bánom, hogy maradtam. Azt szoktam mondani,

Tíz éve nehéz lett volna elképzelni önt, amint otthon ül a feleségével és mosolyogva nézik a tollaslabdázó kislányaikat. Nem hiányzik az örökmozgó Geszti Péter?

Hihetetlen boldogságot hozott az életemben Edit, a feleségem és a két kislányom. Korábban nagyon el voltam foglalva magammal, ám néha azért bevillant, ha így folytatom, idős koromra egyedül kell majd élnem, ami azért keltett bennem némi félelmet. Van egy nagyszerű feleségem, aki a család tekintetében konzervatívan gondolkozik, s aki összetart minket. Sokat köszönhetek Editnek. Tudja, van egy nagyon szép arab közmondás, amely szerint

Így élem meg azt, hogy 56 évesen kétgyerekes apa és férj vagyok.

Sok díjat kapott a karrierje során. Hová sorolja a Déri János nevéről elnevezett díjat, amellyel a sokoldalúságát ismerték el?

Előre. Már csak Déri miatt is, aki egy roppant tehetséges ember volt.

Aki viszont csak a gyógyíthatatlan betegsége idején döbbent rá arra, hogy többet kellett volna a munka helyett a szeretteivel törődnie.

A sikeres férfiak kilencven százalékánál így van. Ebből a szempontból is jó ez a kényszerű leállás, hogy mindenki rádöbbenhessen, mi is a fontos az életben. Én például már nem akarok ugyanabban a ritmusban dolgozni, mint korábban, tetszik a mostani életforma. Az inspirációs előadásaim során sokszor beszélek az újratervezésről, ami időnként utoléri az embert.

Csak nem mindegy, hogyan csináljuk tovább.

Volt szövegíró, zenekar frontembere, énekes, producer, reklámszakember. Ha visszatekint, melyik projektnél van hiányérzete?

A Jazz+Az-ban biztosan több volt és talán a műsorvezetésben is, ám amikor szembesültem a kereskedelmi televíziók világával, úgy éreztem, abban a típusú tartalomgyártásban nem biztos, hogy jó lennék, nem biztos, hogy kell nekem. És ha az a kérdés, miben volt több, akkor ide sorolom a Nemzeti Vágtát is.

Köztudott, hogy az ön ötlete volt. Honnan jött?

Még 2006-ban három hónapig utazgattam az akkori barátnőmmel, aki aztán a feleségem lett később. Jártunk Argentínában, Brazíliában. Voltunk a riói karneválon, argentin táncesteken, minden pillanatban érezni lehetett a büszkeséget, a nemzeti érzést. Aztán eljutottunk Sienába is, ahol a főtéren egyszer egy évben hagyományos lovasversenyeket tartanak évszázadok óta. Egykori magyar és történelemtanárként – azt végeztem ugyanis – egyből éreztem, nekünk is kellene valami hasonló. Olyat képzeltem, mint ami a Sziget,

Szép gondolat. Egyébként miért nem lett végül tanár?

A tanári hivatáshoz szerintem belső meggyőződés, elhivatottság kell, ezt pedig én nem éreztem. Habár a jó előadásmód a munkám részévé vált később és reklámszakemberként is rengeteget prezentáltam, ám a tanítás annyira nem fogott meg.

Fotó: Gálos Viktor

Ezzel kellett volna kezdenem: hogy van Márta néni, az édesanyja?

Köszönöm szépen, jól. Anyuka vigyáz magára, megszokta a mostani érzést, hiszen tíz éve járókerettel közlekedik, tehát már korábban leszűkült a mozgástere. Nem lakunk egymástól messze. Szépen elbiciklizek hozzá, leülünk egymástól négy méterre egy-egy székre és beszélgetünk. Nyolcvanhat éves a lelkem.

Volt idő, amikor Márta nénit a fél ország ismerte a rádióból. Nem hiányzik neki a szereplés?

A mai napig bárhová megyek, rengetegen érdeklődnek utána, imádták a hangját, a stílusát. Egy ideig kapacitáltam, hogy a Facebookon legyen jelen, de azt mondta, nincs hozzá türelme. Anyukámnak szerencsére fantasztikus képessége van arra, hogy jól tudja karbantartani magát. Fizikai értelemben nem annyira, de lelkileg jól van, ugyanúgy be nem áll a szája, mint anno a rádióban.

Az anyukájának hosszú életet adott a sors, az édesapját viszont nagyon korán elveszítette. Még ma is nehéz lehet.

Édesapám valóban

s az is gyakran eszembe jut, hogy milyen jó lenne, ha találkozhatna az unokáival.

Büszke lenne önre?

Valószínűleg igen: nem hiszem, hogy sok vitánk lenne egymással.

Geszti Pétert ugyebár még egészen kiskorában ismerte meg az ország, amikor a Mézga család című rajzfilmben hosszú ideig Aladárnak kölcsönözte a hangját. Hogyan emlékszik erre az időszakra?

Imádtam! Bárdy Gyuri bácsi, aki ugyebár Máris szomszédnak adta a hangját, egy megállóra lakott tőlünk Pasaréten. Emlékszem, mindig elegáns volt, menő autóval járt és körbelengte a szivarfüst, amitől olyan volt, mintha egy filmből lépett volna elő. Kedveltem őt és Harkányi Endrét is, aki aztán később a Dzsungel Könyvében játszott egy szerepet. A felvétel a Pannónia Filmstúdióban zajlott, ahol remek párizsis zsemlét lehetett kapni, meg kényelmes, nagy fotelek voltak. Külön ajándék az életemben, hogy az irodám most a Pannónia Filmstúdióban van.

Miért nem lett végül felkapott gyerekszínész?

Kicsit később kerültem bele a körforgásba, mint Berkes Gabiék, ez elég ok volt, hogy kimaradjak ezekből a filmekből. De imádtam a Hahó, Öcsit, az Utánam, srácokat és a Keménykalap és Krumpliorrt is.  

Nem beszéltünk még az Ász című tévés tehetségkutatóról, amely sokak kedvence volt. Azt is imádta?

Az Ászt öt és fél évig csináltunk, szerettem, de kifutotta magát. Akkor ismertem meg a magyar vidéket, akkor értettem meg, hogy akik ott élnek, sokszor másról gondolkoznak az életről; és akkor lett nyilvánvaló számomra, hogy Magyarország nem csak Budapestről szól.

Megjelent az új dala, közben pedig egy filmnél is producer. A járvány előtt kerestek hozzá gyerekszereplőt. Folytatják?

Talán már a jövő héten folytatjuk az előkészületeket. A Ha elfárad, viheti! című film egy nagyon kedves, érzelmes, szellemes vígjáték lesz, amelyben a főszereplő kisgyerek álmában egy másik dimenzióba léphetünk, egy fantasy világába.

Mit üzen zárásként?

Ha valami bölcset szeretne, akkor azt mondom: az élethez nem elég életben lenni. Alkotni kell és szeretni. Ezek nélkül én például sehol sem lennék.

***

A Mandiner elkezdte Karantén-interjúk sorozatát, amiben ismert személyiségeket kérdezünk a megváltozott életünkkel kapcsolatos gondolataikról, saját tapasztalataikról. 

Az eddigi interjúink (többek között Jelenits Istvánnal, Zacher Gáborral, Varga Liviusszal, Rókusfalvy Pállal, Kovács Ákossal, Borbás Marcsival, Győrfi Pállal, Lackfi Jánossal, Gerendai Károllyal, Bagdy Emőkével és Lovasi Andrással) itt érhetők el.