„A háború szó szerint kitört” – olasz orvos vall a koronavírus elleni küzdelmükről

A lélegeztetőgépek annyit érnek, mint az arany – írja Daniele Macchini, az észak-olaszországi Bergamo kórházának intenzív osztályos orvosa Facebook-oldalán a koronavírus-járvány aktuális olaszországi helyzetéről. A posztról az Index számolt be a mai nap folyamán – alább saját szemlénk következik, Kohán Mátyás fordításában.

Fontos a pánikkeltés elkerülése, de...

Macchini azt mondja, naponta többször kap emailt az egészségügyi igazgatóságról, melyben „társadalmilag felelős cselekvés” címmel van egy bekezdés. Ennek javaslatait csak megerősíteni tudja. „Miután hosszan gondolkoztam azon, hogy írjak-e arról, ami történik velünk, és ha igen, mit is, arra jutottam, hogy hallgatni nem lenne éppenséggel felelős dolog” – írja, miközben 

„hogyan is élünk Bergamóban a COVID-2019 pandémia idején”.

„Tisztában vagyok azzal, hogy fontos nem kelteni a pánikot, de amikor a történések veszélyessége nem esik le az embereknek, és még mindig hallok olyat, hogy »kit érdekelnek az ajánlások«, meg hallom, ahogy az emberek egybegyűlnek azon panaszkodni, hogy nem mehetnek konditerembe vagy nem játszhatnak csocsómeccseket, rám tör a jeges rémület. Értem a gazdasági kárt is, ez engem is aggodalommal tölt el. A járvány után drámai lesz újrakezdeni” – fakad ki az orvos, de leszögezi: „gazdasági szempontból is épp tönkretesszük az egészségügyi rendszerünket”.

„Magam némi megdöbbenéssel néztem az elmúlt héten az egész kórház átszervezését, mikor a valódi ellenségünk még az árnyékban leselkedett: az osztályok lassan a szó legszorosabb értelmében vehető kiürítését, a fakultatív ellátások megszakítását, az intenzív terápiák félbehagyását, hogy annyi ágyat szabadítsunk fel, amennyit csak lehet” – folytatja.

Kitört a háború

„Ez a szélsebes átalakulás szürreálisan csendes, üres atmoszférát hozott a kórház folyosóira, várakozást egy épp csak kezdődő háborúra, melyről sokan nem gondolták (köztük magam sem), hogy ilyen tombolással érkezik meg” – fogalmaz Macchini, majd megjegyzi: „közben bizonyos médiumok képesek voltak azt állítani, hogy az egészségügy semmit nem csinál”.

Mint írja, éjjeli ügyeletben várta a kórház első fertőzöttjének laboreredményét, és most visszanézve 

„Nem jutnak eszembe más szavak. A háború szó szerint kitört, és a csaták éjjel-nappal szüntelenek. Egyre-másra jelentkeznek szerencsétlen pórul jártak a sürgősségin. Mindenük van, csak influenzás tüneteik nem. Hagyjuk abba a szövegelést arról, hogy ez egy csúnya influenza! Ezalatt a két év alatt megtanultam, hogy a bergamóiak nem jönnek a sürgősségire a semmiért. Jól viselkedtek most is. Minden adott utasítást betartottak: egy hét vagy tíz nap lázas otthonlét anélkül, hogy kimentek volna a házból, fertőzésveszélyt okozva ezzel, de most már nem bírják tovább. Nem kapnak elég levegőt, oxigénre van szükségük.” 

Macchini szerint azonban

 „A kiürített osztályok egyről egyre telnek fel, lenyűgöző sebességgel. A betegek nevével ellátott kartonok, melyeknek színe az őket ellátó szakmától függ, most mind vörösek, és a sebészeti beavatkozásnak fenntartott helyen ott a diagnózis, amely mindig ugyanaz a megátalkodott kétoldali szövetközti tüdőgyulladás.” 

A tünetek súlyosságával kapcsolatban úgy fogamaz, „a COVID-19 egy egyszerű influenzát okoz sok fiatal embernél, de nem kevés idősnél (és nem is csak náluk) valódi SARS-t, mert egyenesen a tüdő hörgőibe érkezik meg, és képtelenné teszi őket feladatuk ellátására. Az ebből következő légzési elégtelenség gyakran súlyos, és néhány nap folyamatos betegfelvétel után kevésnek bizonyulhat az osztályon kiadható oxigén. Bocsánat, de engem orvosként nem nyugtat meg az, hogy a legsúlyosabb esetek főleg idősek vagy társbetegséggel rendelkezők. Az idős korosztály képviselteti magát hazánkban a legnagyobb számban, és nehéz találni bárkit is, aki 65 év felett még nem szed gyógyszert magas vérnyomásra vagy cukorbetegségre.”

Macchini meglátása szerint

„Nincs többé sebész, urológus, ortopéd, csak orvosok vagyunk mind, akik hirtelen egy egységes csapat részeivé leszünk, hogy megállítsuk a ránk szabadult cunamit.”

Úgy folytatja: „Az intenzív osztály megtelik, és ahol kifogynak az intenzív helyekből, ott újakat nyitnak. Minden lélegeztetőgép aranyat ér: a műtőkéi, melyek felfüggesztették nem sürgős tevékenységüket, korábban nem létező intenzív helyekéi lesznek.” 

Keserű helyzetjelentését azonban intelemmel is párosítja: „Nincsenek többé műszakok, munkaórák. Számunkra felfüggesztésre került a társasági élet. Pár hónapja elváltam, és bizton állíthatom, hogy mindig megtettem a tőlem telhetőt, hogy folyamatosan látogassam a fiamat az éjszakai ügyeletes napjaimon is, de most már lassan két hete annak, hogy szabad akaratból nem jártam se nála, sem a rokonaimnál, hogy meg ne fertőzzem őket, meg rajtuk keresztül egy idős nagymamát, vagy egészségügyi problémákkal rendelkező egyéb rokonokat. Megelégszem pár képpel a fiamról, amiket könnyek között nézegetek, meg videohívásokkal. Úgyhogy legyetek türelmesek ti is, akik nem tudtok színházba, moziba vagy konditerembe menni. Próbáljatok némi irgalmat gyakorolni a megannyi idős felé, akit kiirthatnátok. Nem a ti hibátok, tudom – aki a fejébe veszi, hogy mindez márpedig túlzás, aki távol van a járványtól, annak ez az üzenet is túlzás lehet, de legyetek szívesek, hallgassatok meg minket, és csak a nélkülözhetetlen dolgokért menjetek ki a házból. Ne menjetek tömegesen tartalékokért a szupermarketekbe, ez a legrosszabb, amit tehettek, mert tömegben nagyobb a veszélye annak, hogy kapcsolatba kerültök olyan fertőzöttekkel, akik nem tudják, hogy azok. Járjatok vásárolni úgy, ahogy szoktatok.”

„Ha van rendes maszkotok (olyanotok, amiket bizonyos fizikai munkákhoz használtok), tegyétek fel. Ne keressétek az ffp2-t vagy az ffp3-at. Azokra nekünk van szükségünk, és egyre nehezebben tudjuk beszerezni őket. Már nekünk is optimalizálni kell a használatukat bizonyos körülmények között.” 

Fontosnak látja azonban kiemelni: „ezekben a napokban mi nem vagyunk hősök. Ez a szakmánk. Már ezelőtt is minden nap azt kockáztattuk, hogy elkapunk valami csúnyát: mikor betesszük a kezünket valaki vérrel teli hasába úgy, hogy azt sem tudjuk, HIV-es vagy hepatitis C-s-e, mikor megtesszük ezt úgy is, hogy tudjuk, HIV-es vagy hepatitis C-s, mikor megfertőz minket a HIV-es, és egy hónapig szedjük a gyógyszereket, amiktől reggeltől estig hányunk.”

Végül arról ír: „Végtére is csak hasznosak próbálunk lenni mindenkinek. Most próbáljátok meg ezt ti is: mi a saját tetteinkkel pár tucat ember életét és halálát befolyásoljuk. Ti a tieitekkel jóval többekét. Legyetek oly jók, osszátok meg és terjesszétek tovább az üzenetet. Vinnünk kell a hírt, hogy elkerülhessük azt, hogy egész Olaszországban az történjen, ami itt” – utal zárásként a haldokló tüdő képére, amivel posztját illusztrálta.