Lokalizmust a túlzott globalizáció után! – Botos Katalin a Mandinernek

Nyitókép: Kuklis István, Délmagyar

Mondják: százévente van egy ilyen járvány, amely letarolja a világot. Elkerülhetetlen volt?

A spanyolnátha-járvány anno egy háborútól legyengült társadalmat támadott meg. A fejlett országok egyre inkább urbanizálódott, mozgásszegény társadalma is valójában immunrendszeri gyengeségben szenved. Generációk nőttek fel, akiket már kisgyerekként gyógyszereztek, hogy ne kelljen a szülőknek otthon maradni velük. A lázcsillapítók miatt százmilliók immunrendszere nem készült fel a magas lázzal való megküzdésre

Az ennek nyomán kialakuló gazdasági válságnál meg a 1929-33-as időszak ötlik fel, amikor felismerték, hogy a foglalkoztatás érdekében az államnak közbe kell lépnie. Ezt a monetáris ellenforradalom leépítette. Most rá kell döbbenniük, hogy ez hiba volt.

A férjével leköltöztek vidékre. Ott most biztonságosabb?

Egy tanyán élünk, ahol van azért komfort. Internet is... Így tanítok. Tényleg csak a szükséges élelmiszerért kell időnként bejárnunk a városba, kocsival. Tiszta a levegő, tele virággal a kert, a gyümölcsfák, a szőlő mindig ad fizikai munkát is. A szellemi tevékenység ellenére sem tunyulunk tehát el. Azért a közösség hiányzik, de szerencsés vagyok, hiszen férjem is kiváló szakmabeli, tudunk eszmét cserélni, és hobbink is közös: az irodalom és a történelem.

Nagy a család: gyerekek, tucatnyi unoka, ráadásul az egyetemistától a kisiskolás korúig – majdnem leképezi a család a magyar társadalmat, élőben láthatja, hogyan hat a válság. Nehéz a logisztika, az életszervezés önöknél most?

Mindig úgy gondolkodtam a nagy családról, hogy az idősek dolga a középkorú generációt segíteni a gyermekfelügyelettel, a velük való foglalkozással. Most éppen ezt zárta ki a vírus, hiszen mi, idősek vagyunk a leginkább veszélyeztetettek. Meg a távolság is nehezíti a dolgot. De társadalmilag nagy gond a középgeneráció jövedelem-kiesése is. Hiszen a tizenhárom unokám többsége még tanul, és ez komoly teher a családnak.

Az elmúlt napokban változott-e a gondolkodásmódja az „élet dolgairól”? A krízis hoz-e személyes megrendülést?

Az igazat megvallva, mi már korábban is azt az utat jártuk, amit most a krízis kezelésére javasolnak. Azaz:

a szellemi és fizikai munka kombinálása, a nagy családi összefogás. Egyetemi környezetemben már régebb óta javasoltam az oktatási rendszer és a módszerek megváltoztatását is, ebbe szerintem beletalált a mostani online formában történő képzés.

A válság társadalmi szinten mindenképpen megrendülést fog hozni. Először talán beszéljünk az egészségügyről. Sokan azt mondják, hogy ahogy 2008-ban a pénzügyi válság, úgy most a járvány érte Magyarországot felkészületlenül, az egészségügy rossz állapotban van, és emiatt irgalmatlan terhelésnek van kitéve.

Minden ország egészségügyét felkészületlenül érte ez, hiszen

Gondoljunk csak az észak-itáliai városok helyzetére, ahol a krematóriumok nem győzik a halottakat… Tudom, ez morbid, de kifejező. Mi, magyarok, kissé még nehezebb helyzetben vagyunk. Kénytelenek vagyunk erőteljesen lassítani a járványt, mert valóban irgalmatlan az a felelősség, ami az egészségügy munkatársaira  terhelődik, amikor el kell dönteniük, hogy „who shall live”, azaz kit tudnak kezelni, s kinek a sorsa lesz valószínűleg a halál.

Eltelt harminc év a rendszerváltás óta, az egészségügy mostohagyerek maradt. Az ilyen válsághelyzetek vajon kikényszeríthetnek-e egy nagyobb kormányzati reformot, az egészségügy rendbetételét?

Mindenképpen felhívja a válság a figyelmet arra, hogy

Mert már korábban is az volt, de az elmúlt tíz évben mindinkább azzá lett. Hogy ennek mennyire a kormányzati figyelem, és mennyire a kényszer volt az oka, az egy külön tanulmányt érdemelne. Tény, hogy 2008-ban még csak 10 százalékkal volt elmaradva az országos átlagtól az egészségügyi-szociális ágazat bére, most meg már 40 százalékkal. Aligha hiszem, hogy ezt ilyen nyersen a vezetés elé tenné valaki – bár minden adat elérhető a magyar statisztikákból.

Mire gondol, amikor azt mondja, hogy a kényszer is fontos szerepet játszott?

Arra, hogy a válság után az EU rendíthetetlenül ragaszkodott a maastrichti kritériumokhoz, és ezért le kellett szorítani a 2000-es évek kormányzása alatt szépen felszaporodott hiányokat. Honnan vegyen a kormányzat annyi pénzt, ha nem a nagy rendszerekből? Nem elvett – csak nem adott oda eleget. Ezzel bizonyos értelemben

Nem feltétlenül jószántából. Úgy, hogy a költségvetésből megtakarította az egészségügy bérfejlesztésére szánt pénzt. De legyünk őszinték, a külföldi finanszírozókat csupán az érdekli, hogy feléjük tudja teljesíteni az adósságszolgálatot a költségvetés. Az soha nem izgatta őket – a rendszerváltáskor sem –, hogy milyen nyomorúságba kerülnek a kelet-európai társadalmak.

Ön a férjével, Botos Józseffel írt egy tanulmányt, amelyben a statisztikák alapján megállapítják: a magyarok az európai átlag alatti gondatlansággal foglalkoznak saját egészségükkel, nem élnek egészségesen, és nincsenek is tudatában annak, milyen veszélyeknek teszik ki magukat...

Igen, valóban fontosnak tartom nagyon széles körben megismertetni ezeket a felméréseket. Néhány társadalomtudós igyekszik erre, de a szenzációt hajszoló média nem nagyon vevő rá. Az embereknek nem feltétlenül kerülne pénzükbe egy sor egészséges életszabály betartása! De egyszerűbb bekapkodni a pirulákat, amit egyébként az egészségügy adóforintokból támogat... A médiának, elsősorban a televízióknak éppúgy az ismeretterjesztés szolgálatában kellene állniuk, például szellemes rajz- vagy animációs filmekkel, mint amilyen annak idején a Kopácsy Sándor ihlette „Magyarázom a mechanizmust”-sorozat volt.

A szemetet takarítják el a teljesen üres New York-i értéktőzsdén március 20-án

Az önök tanulmánya által idézett statisztikák rosszak, de a stresszt az ember nem választja, az van. És a következő hónapokban is lesz stressz sokak számára, hiszen munkahelyvesztés várható, egész szektorok, vállalkozások százai fognak bajba kerülni. Hogyan lehet ezt majd mentálisan kezelni?

Nagyon fontos kérdés. Mint pénzügyes közgazdász, mindig is kiemelkedő jelentőségűnek tartottam, hogy a monetáris politika is tekintse feladatának a foglalkoztatást. Az Egyesült Államokban a FED ilyen kettős mandátummal bír. Európában sem koncentrálhat már az Európai Központi Bank (ECB) csak a pénzérték-stabilitásra.

Nemcsak a pénz a kérdés, hanem az intézmények működése is. Az Egyesült Államokban például Donald Trump jelentős összeget szán a válság miatt bajba jutó kisvállalkozások megsegítésére – de ehhez megfelelő intézményi háttér is kellene, ami egyelőre nincs. Az igaz, hogy az emberek igyekezzenek önmagukon segíteni, ne az államtól várjanak mindent, de most elkerülhetetlen a makrogazdasági politika aktivizálása. Különösen nálunk, ahol negyven éven át igyekeztek leszoktatni a polgárokat az önállóságról. És tegyük hozzá, a mai napig sem kielégítő a szubszidiaritás elvén alapuló gazdasági-társadalmi működés. Bárcsak változtatna ezen a válság!

Elegendőek a kormány eddig bejelentett gazdaságmentő intézkedései? És vélhetőek milyen lépéseknek kell követnie ezeket, hogy a kármentés sikeres legyen?

Élenjáró a magyar gazdaságvezetés e téren. Persze, egy gazdaságtörténészben motoszkálnak a múlttal kapcsolatos kérdések is, például, hogy a túlzott gépipari-autóipari fejlesztés most nem üt-e vissza.

Mezőgazdasági kisgépek, szerszámok – e téren például a legegyszerűbbet is Finnországból hozzuk be. Ehhez nyilván kellett volna alulról jövő kezdeményezés, de a finanszírozás megoldása is. És hát, ott van a vidékfejlesztés, a mezőgazdaság stratégiai jelentősége! Szó van róla, de a kérdés sokkal komplexebb. Miért nem lehet magyar lencsét, hagymát, fokhagymát kapni? Nem minden az olcsó import! Ennek persze sokszor örül a gazdaságpolitika, mert az árszínvonalat csökkenti. A magyar termelő terméke viszont kiszorul a fene szabad globális piacon a magyar boltokból is, mert drágább. A biztonságért áldozni kell – ezt  megtanulhattuk volna a japánoktól. Náluk se túl gazdaságos a rizstermelés...

A jegybankok szinte mindenhol kamatot csökkentettek, a monetáris politika lassan elmegy a falig. Innentől a költségvetési politika tud bűvészkedni. Miként? Milyen mozgástere van a magyar költségvetésnek?

Helyesen mondja, ámbár az unortodox megoldásoknak még van bizonyos terük, a monetáris politikában is. Igaz, ezzel – hogy úgy mondjam – kilép a jegybank a szakmai elefántcsont-toronyból. Ez így van máshol is: ha Amerikában a FED, vagy Európában az ECB vállalati kötvényeket vásárol, akkor valójában célzottan segített bizonyos vállalatokon.

Sokak szerint az állami pénzteremtés a megoldás, ezzel azonban csínján kell bánni.

Recesszió lesz az európai gazdaságban. A tőzsdék zuhannak, volt fekete hétfő, és még lehetnek más napok is feketék. Hol fog megállni a világgazdasági mélyrepülés?

Engem is aggaszt, hogy a részvényárfolyamok esése milyen hatással lesz a termelő szektorokra és a foglalkoztatásra. Mindenféle reakció lehetséges. Vannak olyan befektetők, akik felvásárolják a bajba jutott cégeket, s jobb időkben már mint tulajdonosok profitálnak belőle. Magának a spekulációnak mindenképpen vissza kellene szorulnia. Csakhogy az értékpapírárfolyam-eséseket sok nyugdíjalap is meg fogja sínyleni! Ez majd még külön megoldandó kérdés lesz a tőkefedezeti nyugdíjrendszereknél. Hiszen az idősödés problémája minden fejlett országban a járvány utáni második legnagyobb gond.

Hogyan fogja átalakítani a globalizálódott gazdasági kapcsolatokat ez a válság?

Szerintem a túlzott globalizálódás korszaka talán megáll. Nem jelenti ez a tőkemozgás megszűnését, de ahogy a migrációnál is mondja a magyar politika: oda kell vinni a segítséget, ahol a baj van. A tőkét ki kell vinni a fejlődő országokba, de nem zsákmányszerzési céllal. Akkor is lehet külföldön beruházni, ha nem kopasztjuk le a helyieket rabszolgabérekkel. Hadd vásároljanak otthon is a polgárok hazait! Álljon már meg az erőltetett exportra termelés! Ha nem fizetjük meg a termelőket, valóban nem tudunk kinek a belső piacon eladni. Az exporttöbbletek a világban mindig importtöbbletekkel állnak szemben, és az előbb-utóbb adósságválságot eredményez. Nem az exportnak kell tehát leállnia, hanem a hazai szükségletek elsődlegességére kellene alapozódnia a termelésnek.

Raghuram Rajan, a kiemelkedő pénzügyi közgazda a múlt évben egy vaskos könyvet szentelt annak, hogyan hagyta a piac és az állam egyaránt cserben a helyi közösségeket. Rajan mindig előrelátó guru volt.

***

A Mandiner elkezdte Karantén-interjúk sorozatát, amiben ismert személyiségeket kérdezünk a megváltozott életünkkel kapcsolatos gondolataikról, saját tapasztalataikról. 

Az eddigi interjúink (Jelenits Istvánnal, Nagy Feróval) itt érhetők el.