Jogerős ítélet az MTVA vs ellenzéki képviselők ügyében

2020. február 13. 18:45

A bíróság szerint  „országgyűlési képviselőként jogosultak voltak a területre belépni”.

2020. február 13. 18:45

Jogerős ítélet született az MTVA-székházba bejutó, ott követeléseiket beolvasni akaró, majd onnan kikényszerített ellenzéki képviselők ügyében.

Az ítélet kapcsán a Törvényszék az alábbiakat közölte:

„A Fővárosi Törvényszék jogerős döntést hozott abban a perben, amelyet országgyűlési képviselők indítottak egy óbudai jegyzői határozat miatt. Ezen határozat alapján kellett ugyanis a felpereseknek elhagyniuk 2018. december 17-én a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap Kunigunda utcai székházát. A felperesek polgári keresetben támadták meg az óbudai jegyző birtokvédelmi határozatának jogszerűségét és annak megváltoztatására kérték a bíróságot, mivel a határozat véleményük szerint súlyos tartalmi és alaki hibákat tartalmazott.

A Fővárosi Törvényszék mint másodfokú bíróság megállapította, hogy a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság helyesen járt el elsőfokon, amikor az óbudai jegyző által kiadott birtokvédelmi határozatot megváltoztatta és az alperes MTVA birtokvédelmi kérelmét elutasította.

A jogerős döntés szerint a felperesek országgyűlési képviselőként jogosultak voltak az alperes területére belépni. Azzal, hogy az alperes területén tartózkodtak, a perben lefolytatott bizonyítás alapján nem okozták az alperes rendeltetésszerű működésének aránytalan sérelmét.

A másodfokú bíróság annyiban módosította az elsőfokú ítélet indokolását, hogy a II. rendű felperesnek az a magatartása, hogy erőszakos módon az alperes munkatársai által alkotott sorfalon keresztül egy stúdióba kívánt bejutni, alkalmas volt az alperes rendeltetésszerű működésének aránytalan zavarására. A jegyzői határozat hiányosságai miatt azonban ennek ellenére sem volt megállapítható, hogy a jegyző határozata akár csak részben is érdemben helyes lett volna, így e körben sem volt alap az elsőfokú ítélet megváltoztatására.”

Összesen 131 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
fogas paduc
2020. február 15. 16:13
" A másodfokú bíróság annyiban módosította az elsőfokú ítélet indokolását, hogy a II. rendű felperesnek az a magatartása, hogy erőszakos módon az alperes munkatársai által alkotott sorfalon keresztül egy stúdióba kívánt bejutni, alkalmas volt az alperes rendeltetésszerű működésének aránytalan zavarására." Hát igen, a jegyzői határozaqt lehet, hogy nem 12-s betűméretben készült egy nem megfelelő albejú papírlapra.. Ezt, a szemfüles bíróság ki is szúrta. meg a lényeget is....
Dorset Naga
2020. február 14. 17:05
Csendben kérdezem, te is zsidó felmenőkkel rendelkezel mint pártelnököd?
Héja
2020. február 14. 11:02
Ítélet ide vagy oda, a ballibák qrvára lejáratták magukat. Főleg a felejthetetlen rohamcsapat: Hadházy, Bangóné és Kunhalmi. Egy ország röhögött rajtuk.
airmax
2020. február 14. 08:40
No akkor oda kell küldeni a rendőrséget a TASz, és a többi soros NGO brigád irodájába.... De mondjuk civil aktivisták is megteszik.... Ez ugyan alkalmas a rendeltetés szerű működésük aránytalan megzavarására, de mivel nem megállapítható az esetleges kitiltó határozat akár csak részben is érdemben helyes volna, ezért ott nyugodtan lehet ütős földön fekvő képeket csinálni, trombitálni vagy bármit... No akkor rajta ... Ha nekik szabad.....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!