Moderálni a moderálhatatlant: ilyen volt Jordan Peterson Budapesten

„Lásd, millióknak lelke megkötözve / Rabláncként hordoz sötét bűnöket;

Nincs, kitől hallja: Megváltónk keresztje / Mily gazdag élet kútja lett neked.

Légy örömmondó, békekövet, / Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!”

(Mary Ann THOMPSON: Ó, Sion, ébredj)

Május 30-án Budapestre látogatott Jordan B. Peterson kanadai sztárpszichológus, a Torontói Egyetem professzora, neves és sokszor interjúztatott gondolkodó, a világszerte több, mint kétmilliós példányszámban elkelt 12 szabály az élethez c. könyv szerzője.

a Brain Bar YouTube-csatornáján pedig most már visszanézhető mindaz, amit Peterson aznap este a szívünkre helyezett.

A műfajunk eddig hír, innentől pedig rapszodikus próza.

Dr. Petersont én moderáltam.

Böszörményi-Nagy Gergely és a Brain Bar csapata kipakolt a szakrális-intellektuális térbe, a Szent István térre a 18 évemmel meg a még be sem fejezett érettségimmel, szemberakott velem egy két alapszakos diplomával, egy PhD-val és sok tízmillió YouTube-nézettséggel felvértezett, Harvardot és a nagyvilágot megjárt, világhírű pszichológiaprofesszort meg tizensokezer nézőt, és

Keresem az államat azóta is.

Két hónapunk volt készülni. A tartalomért felelős csapattal, Gergővel és Benkő Vilmossal, a Speak Academy retorikaakadémia alapítójával átvettük, hogyan kellene a színpadon egyszerre önazonosnak meg vállalhatónak is lenni, és felépítettünk egy szép ívű beszélgetést 14 kérdés körül – Magyarország, indulatok, párkapcsolat, hit, trendi szocializmus, migráció, erős vezetők, egyetemek, technológia-függőség, könyvek, hősök, rákok.

Igazán élére vasalt, tartalmas, széles merítésű interjú lett volna, sok máshol még el nem sütött újdonsággal, bölcs meglátásokkal, kellemes szájízzel távozó közönséggel.

Szépen felépült a Bazilika előtti biodóm, feszesen álltak a kordonok, délcegen feszített a backstage. Olyan precíz volt a biztonsági cég, hogy elsőre engem se nagyon akartak beengedni. Peterson meglátogatta a hangpróbát – ennek megvolt az a határozott előnye, hogy ott fagytam tőle kockára, nem pedig a színpadon.

Karcsúsított sötétkék öltöny, őszes hajjal egybenőtt még őszesebb szakáll és rezzenéstelen arc, amire úgy ült ki az aszkézis, ahogy én azt hat év bencés gimnázium alatt szerzetesen még sosem láttam.

Nem bírtam összekalapálni egy épkézláb mondattá azt, hogy ki vagyok és hol dolgozom, pedig aznap két híresember-eksztázist gyűrtem már le habogás nélkül. Mindhiába – Jordan Peterson körül abszint töménységű a levegő, a szédülés kötelező mellékhatás.

Alapos volt a terv, rendben voltak a játékszabályok, levonult a sokk, minden és mindenki hadrendbe állt egy szép estéhez.

Csak hát Brain Bar tervez, Jordan Peterson végez.

Böszörményi úgy hívott a színpadra, hogy menten arcra is buktam a lépcsőn; sebaj, pacsi, kézfogás, mikrofon, szemkontaktus, első kérdés, csodaszép válasz, második kérdés,

szenvedélyesen, őszintén, szívhez szólóan, sírásba hajlóan.

Game over, kékhalál. Itt bukott a komplett rendszer, amit előre kidolgoztunk – a témáink relevánsak és érdekesek voltak, de vannak olyan kérdések, amiket egy tízezer lélekhez könnyes szemmel, elcsukló hangon színigazat prédikáló férfinak nem lehet feltenni. Pontosabban fel lehet, de tökéletesen felesleges. Talán három kérdésre került sor a tervezett tizennégy helyett, és ez így, de csak így volt jó.

Cirka nyolc perccel voltunk időn túl, amikor átváltottunk az „egyperces terápiára” – előre kiválasztott emberek osztották meg gondjaikat az ismét pszichológusbőrbe bújó Petersonnal, aki mindjárt meg is kísérelte őket megoldani. Erre páciensenként egy perce lett volna. Nem mondom meg, hányszor annyi lett.

Peterson vaslogikája, elemi erővel sugárzó önfegyelme és rendszerezett fellépése egy segítő szándéktól izzó szívet takarnak. A mamutledöntő férfierővel párosuló jóakarat ellen pedig esélytelen minden színpadterv, forgatókönyv, visszaszámláló és moderátor.

Kérdésenként az első két mondat tartalma szabályozható, onnantól pedig már szenvedélyből jön minden. Jordan Peterson féktelen és ellensúlytalan szeretetét csak szerepeltetni lehet, szabályozni nem.

Dr. Peterson szíve jobban izzott Budapesten, mint bármely előadásán korábban. Elérzékenyülése, megindultsága leplezhetetlen volt, szünet nélkül könnyes szeme, elcsukló hangja és prédikátori mondatszövése minduntalan elárulták. Úgy szerepelt nálunk a Brain Baron, mint soha korábban, és erre sokan kerestük az adekvát magyarázatot. Érzelmességére két magyarázat született – az elsőről, a helyzet és helyszín felemelően történelmi voltáról Jeffrey Tucker libertárius közgazdász, a Brain Bar rendszeres előadója írt bővebben, írását mi is szemléztük.

A második lehetséges ok akkor még nem volt nyilvános, azóta viszont maga Peterson is nyilatkozott róla: veserákban szenvedő feleségét, Tammyt, akivel harminc éve házasok, budapesti beszélgetésünk napján műtötték, másnap utazott vissza hozzá Torontóba. (A műtét nehéz volt, de sikeres, Tammy azóta már lábadozik.)

Bármelyik is volt a valódi ok, a helyzet nem engedett időt a fecsegésre. Jordan Peterson az emberi élet legnagyobb és legmélyebb kérdéseiről beszélt – arról, hogy miért nem meri istenhívőnek nevezni magát, arról, hogy miért egy megrémült tettes szemével olvassa a 20. századi történelmet,

és az őszinteségről, mint minden jónak alapjáról és legfontosabb feltételéről. Az előadásnak – talán nem titok – semmi köze nem volt ahhoz, amit elképzeltünk. De soha nem is tudtunk volna olyan hatásosnak elképzelni, amilyen lett.

Jordan Petersont nevezik csalónak, banális, felszínes bölcsességeket magvas gondolatként eladó kígyóolaj-kereskedőnek, de szimplán kártékony, hazug és érzéketlen manipulátornak is.

Aki tehát gyűlöli Jordan B. Petersont, fogjon ötvenegy és fél percet, és nézze meg budapesti fellépését a Brain Baron. Nem fog egyetérteni vele, de nagyságrendekkel kevésbé fogja utálni, mint korábban tette. Mert semmi kétsége nem marad majd afelől, hogy Jordan Peterson jó ember.

Aki pedig tiszteli, nézze meg, Megváltónk keresztje mily' gazdag élet kútja lett neki.

Az Isten megáldja, Dr. Peterson – köszönöm, Brain Bar, hajrá, magyarok!