A 95 éves John Lukacs a Mandinernek: Sokat gondolok a hazámra, Isten áldja az országot!

Felhívtuk telefonon John Lukacsot, a ma, 2019. január 31-én 95 éves, az amerikai Phoenixville-ben élő magyar történészt.

John Lukacs, akivel korábban készítettünk interjút itthon, de amerikai otthonában is meglátogattuk, azt mondta nekünk:

„Kedves jó öcsém! Máma voltam 95 esztendős, igazán nem szeretem, túl sokáig tart meg a Jóisten!”

A történész, aki különben elmondása szerintgyermekeivel ünnepli születésnapját, hozzátette:„Különben nagyon gyenge vagyok, de gyermekeim ellátnak. Szóval nagyon gyenge vagyok, de épphogy lélegzem.”

„Nem vártam, hogy van olvasóm még, és igazán a szívem mélyéből hálás vagyok nekik, de hogy megérdemlem-e, nem tudom”– válaszolta, mikor megkérdeztük, mit üzen az olvasóinak.

Rövid beszélgetésünk végén John Lukacs annyit mondott: „Sokat gondolok a hazámra. Isten áldja az országot és az embereket.”

Olvassa el ezt is:„Megint valami eszembe jut...” − John Lukacs előadása a Pázmányon

Hogy miért fontos John Lukacs a Mandinernek? Elődünknek, a Reakciónak ő ihlette a nevét, hiszen köteteiben magát reakciósnak nevezi. Amikor pedig pár éve Magyarországon járt és interjút készítettünk vele, elmagyarázta nekünk, mit is jelent a biliárdban a mandiner, meg azt is, miért szereti a reakciós megnevezést.

John Lukacs életműve még befejezetlen, talán ezért van, hogy Romsics Ignác nagyívű munkájában, a Clio történetében, mely a történettudomány történetét mutatja be, egy említés erejéig szerepel. Meg az is lehet, hogy miértékeljük túl; de talán lehetünk ennyire elfogultak. Akárhogy is, John Lukacs egyéni hangvételű szerző, kivált az olyan munkái, mint a már-már irodalmias Évek. Vagy ott van a kultúrtörténet, várostörténet, életmódtörténet iránt érdeklődők számára nagyon izgalmas Budapest 1900, amit azért írt a nyolcvanas években a professzor, mert elege volt abból, hogy nyugaton Bécset agyonajnározzák, Budapestet viszont alulbecsülik. Úgyszintén fontosak történelemértelmező munkái.

John Lukacs a Mandinernek: Nem kell nagy ész, hogy belássuk, a polgári kor végén vagyunk

A tocqueville-iánus, katolikus történész amúgy szereti az életet: Egy eredendőbűnös vallomásai című kötetében arról ír, miként volt romantikus viszonya fiatal gettólakóként egy férjes arisztokrata hölggyel; vagy hogy mennyire tartott attól, mikor leány-főiskolába került tanítani az Egyesült Államokban, hogy majd elvarázsoljaa padok alatt kibukkanó térdek látványa. De az élet élvezete segítette a szakmájában is, hiszen kifejti, miként kucorodott be könyvet írni szobájába rengeteg sör és egy csomó szivar társaságában.

Így aztán könnyű neki megbocsátani kisebb hibáit, mint például azt, hogy nehezen talál igazán szimpatikus politikust, pláne elnököt az előző évszázadból magának. Talán túl nagyok az elvárásai. De hát nem politikai elemzőként, hanem történészként szeretjük.

Az 1924-ben született John Lukacs – vagy inkább Lukács János – ugyan nagyrészt angolul írt, de 22 kötetét lefordították magyarra is. Többnyire a második világháborúról és amerikai történelemről, időnként történelemelméletről értekezik, de van több önéletrajzi kötete is.

2017 májusában volt alkalmunk meglátogatni saját otthonában is, Pennsylvaniában, nem messze Philadelphiától. Miután Nagy Ildikóval, a NEw York-i Magyar Ház igazgatójával közösen útra kelvenagy nehezen megtaláltuk legendás házát, szilvóriummal kínált minket, kaptunk tőle ebédet borral, majd leültünk beszélgetni szintén legendás könyvtárában. Olvassák el!

Vendégségben a remeténél – John Lukacs a Mandinernek

Fotók: Szilvay Gergely