Merre tart a hazai tehetséggondozás? – A közoktatás napfényes oldala

Talán a legnagyobb, ám mindenképp legvitatottabb ágazati reform 2010 óta a közoktatásban zajlott. Kialakult a pedagógusok minősítési rendszere, kötelezővé vált az ehhez kapcsolódó portfólióírás, az iskolák gazdálkodását, munkájuk összehangolását átvette a KLIK. Emellett jelentős béremelés történt, ugyanakkor nőttek az adminisztrációs terhek is, a tankönyvpiac pedig szűkült. Ami vitán felül álló pozitívum, az a tehetséggondozás kormányzati támogatása: nemcsak remek egyéni kezdeményezések szöktek szárba országszerte (ezekről szól az élménypedagógus-interjúsorozatunk), hanem

Az Új Nemzedék Központ (ÚNK) „Tehetségbarát iskola” konferenciájának apropóját egy nagy mintás kutatás adta, amelyet a minisztériumi háttérintézmény 2017 őszén végzett a hazai iskolák 10%-ában. A felmérés arra irányult, hogyan valósul meg az állami fenntartású intézményekben a tehetséggondozás, mit lehet elmondani a hazai iskolarendszer tehetségfejlesztő erejéről. Egyáltalán, hol tartunk az oktatás eme csúcstevékenységében.

Ahogy az ilyen rendezvényeken lenni szokott, a negyvenes-ötvenes korosztály képviselte magát túlnyomórészt, ez sajnos nagyjából reális lenyomata  a hazai pedagógustársadalomnak. A rendezvénynek otthont adó Benczúr Hotel nem bizonyult a legszerencsésebb választásnak: elképesztően szűk folyosón csetlettek-botlottak a regisztráló, öltözködő, reggelit fogyasztó vendégek. A rendezvényteremben pedig a tömött széksorok egy síkban voltak, pódium híján pedig alig-alig lehetett bármit látni az előadókból.

Jávor Balázs, az ÚNK tehetséggondozási igazgatója azzal nyitott, hogy az Új Nemzedék Központ tizenhat nagy kutatással vizsgálta a hazai közoktatást, amelynek részeredményeit ismerhetjük meg. Kisgyőri Roland, az Emmi főosztályvezetője következett, köszöntőjének legérdekesebb része a határon túli tehetséggondozásról szólt, amelyre eddig egymilliárd forintot fordított a kormány. 

A szakmai programot Klein Balázs pszichológus, tehetségszakértő előadása nyitotta meg, aki rendkívül szórakoztató prezentációjában meglehetősen meredek állításokat fogalmazott meg. Többek közt arról beszélt, hogy a „hagyományos tesztezés kora véget ért”, sutba dobhatjuk az oly népszerű vizsgálati eszközöket, mint a Raven-féle IQ-teszt vagy a Rorschach-táblák. Mondjuk az enyhén ironikus volt, hogy az ezeket kiváltó digitális újításként egy olyan számítógépes szókincstesztet mutatott, ami semmiféle újdonságot nem tud az offline verzióhoz képest. Kivetített egy Rorschach-ábrát is, demonstrálva, hogy ezek „megoldásai” már az interneten is fent vannak (így például felhasználhatóak gyermekelhelyezési perekben). Még ha ezt bemutató céllal tette is, etikailag aggályos egy ilyen szigorú szakmai védelem alatt álló ábra kivetítése, de ennél talán súlyosabb tévedés volt azt állítani, hogy „betanulható” a teszt, ugyanis itt nemcsak az ábrák értelmezése számít, hanem a vizsgálati alany viselkedése, metakommunikációja, reakciói is.

Érdekes volt az iskolaigazgatók kerekasztal-beszélgetése is, amiből sajnos sokat nem láttuk a terem adottságai miatt, így a pedagógusok egy része el is hagyta a helyszínt erre a blokkra. Pedig tanulságos volt azt hallgatni, hogy legyen szó borsodi körzeti iskoláról, egyházi fenntartású iskoláról vagy szakiskoláról, a tehetség utat törhet magának, és helyi szinten jól működik az iskolák és a többi tehetségpont kooperációja. A beszélgetés résztvevői abban is egyetértettek, hogy a tehetséggondozáshoz elengedhetetlen a szülő, a pedagógus és a diák kölcsönös együttműködése. Bár a kerekasztal korántsem tekinthető a teljes hazai oktatási környezetre nézve reprezentatívnak, ám

A borsodi igazgató nagyszabású felújításokról és újonnan kapott digitális táblákról beszélt, szavai nyomán még Borsodban sem annyira elkeserítő a helyzet, mint gondolnánk.

Ujváriné Gercsák Anikó, a Minősített Tehetséggondozó Műhelyek vezetője arról beszélt, hogy sikeresen vezették be a tehetségmentor képzést, amely a pedagógusokat készíti fel a kiemelkedő képességű diákokkal való foglalkozásra, és a tehetséghálózatnak már 170 intézmény része. A felkészített pedagógusok e tehetséggondozó munkában való részvételét külön javadalmazzák is.

A szekcióülések legérdekesebb beszélgetésében Kovács Edina és Orgoványi-Gajdos Judit ismertetett egy átfogó kutatást, amely a „jó tanárság” mibenlétét firtatta. Vizsgálatuk során óvodától középiskoláig mérték fel a pedagógusokat és tanárszakos hallgatókat, önreflexióik és a diákok megítélése alapján. A kutatás arra mutatott rá, hogy a jó pedagógus legfontosabb jellemzője a nagyfokú játékosság, a gyermekközpontúság, a jó kommunikációs készség, a módszertani változatosság, a reflektivitás. A mély szakmai tudás ugyanakkor szükséges, de nem elégséges feltétele az eredményességnek. Problémaként fogalmazódott meg, hogy a tanárszakos hallgatóknak nincs saját szakkollégiumuk a fővárosban.

A konferencia időnkénti döcögőssége ellenére mindenképp jó alkalom volt arra, hogy lássuk: az oktatásirányítás kulcsterületként tekint a tehetséggondozásra, itt nem spórol a kutatásokkal és az anyagi ráfordítással. Ha hasonló elkötelezettség és anyagi motiválás társulna a pedagógusok mindennapi munkájához, elmondhatnánk, minőségi fejlődés történt az oktatásban. Addig is, a szándék és az irány biztató.