Miként jut be a saría Európába?

Ifj. Lomnici Zoltán recenziója

„(…) nachdenklich macht dieses Buch dennoch..."
Die Welt¹

I. Az iszlám és az integráció

Az 1982-ben Pakisztánban született Sarwat A. (nyitóképen) jelenleg ismeretlen helyen tartózkodik: gondolatai, világnézete és vallása miatt bujkálni kényszerül.

Korábban elmondása szerint napi ötször imádkozó vallásos muszlim volt, aki urdu fordításban olvasta a Koránt és szenvedélyesen védelmezte Mohamed próféta tanait. Nőként azonban nem volt képes elfogadni a Koránból fakadó nőket érintő egyes szabályokat: a feleségveréshez való jogot, vagy éppen azt, hogy egy nő vallomása fele annyit ér, mint egy férfié. Miután azonban egyik ismerőse egy Bibliával ajándékozta meg, a Koránnal való összevetést követően súlyos elhatározásra jutott – áttért a keresztény hitre. Számára az egyik legmegrendítőbb példázatot jelentette, ahogy Jézus azt mondja egy házasságtörő nőről: legyetek könyörületesek vele.² A hadísz³ szerint pedig amikor egy házasságtörő nő odamegy Mohamedhez, megkövezik.

Muszlim vallású pakisztáni családban nevelkedettként azzal is szembesülnie kellett, hogy a keresztény tanokkal szemben, ahol az ellenség szeretetét hirdetik, a medreszében (itt: arab iskola) azt tanítják hogy az ellenséget gyűlölni kell.

Az időközben folyamatos menekülésre kényszerülő és Sabatina James néven publikáló írónő muszlim családokból származó kényszerházasság vagy becsületgyilkosság elöl menekülő nőknek nyújt folyamatosan segítséget, miközben az iszlám jogról szóló gondolatai Németországban jelentek meg könyv formátumban.⁴

James állítása szerint miközben a németek öt százaléka muszlim vallású, többségük ötven évvel Németországba érkezését követően sem integrálódott és idomult a befogadó ország törvényeihez és szokásaihoz. Több olyan városrészt említ a szerző, amelyek e tekintetben elszigetelt (no-go) zónaként léteznek, mint például a berlini Kreuzberg, a duisburgi Marxloh vagy éppen Köln városának Ehrenfeld nevű kerülete. Ezekben a lakóközösségekben minden és mindenki megtalálható: török vagy arab boltok, orvosok, ügyvédek. Így nem meglepő, hogy egyesek (elsősorban a nők) el sem hagyják életük nagy részében ezeket a városrészeket.

Az elszigeteltség egyik lehetséges okaként az írónő a Korán beilleszkedés-ellenes normáit citálja – „Ti hívők! Ne lépjetek barátságra zsidókkal vagy keresztényekkel” (5. szúra 51. vers) vagy „Ti hívők! Ne fogadjátok bizalmatokba azokat, akik a közösségeteken kívül állnak.” (3. szúra 118. vers)⁵⁶

James szerint a fentiek alapján nem elvárható a beilleszkedés, illetve a sikeres integráció ráadásul a szerző éles különbségeket vél felfedezni a németországi és más, például az Egyesült Államokban tapasztalható viszonyokról az ún. migránsnegyedekben. Szerinte a világ legtöbb országában a migránsok a hétköznapokban az új hazájuk normarendszeréhez és kulturális szokásaihoz idomulnak, míg Németországban ez kizárólag a keleti társadalmakból vagy az európai kultúrkörből érkezőkre igaz: az iszlám világból származó arab és török bevándorlók esetében más a helyzet.

A könyv részletesen taglalja a „demokrácia-kompatibilitás” hiányát a muszlimoknál, amely abból fakadhat, hogy

(Az, hogy a Németországban frissen bevezetett harmadik nem tekintetében van-e álláspontjuk, nem ismert.)

Néhány statisztikai adat: a nem német nemzetiségű fiatal muszlimok csupán 52 %-a „szeretne beilleszkedni”, míg a „fiatal muszlimok életképe” megjelölésű kutatás szerint a megkérdezettek 15%-a elfogadhatónak tartja erőszak alkalmazását a Nyugattal szemben.

A kötetben foglaltak szerint az integrációellenesség és az egyenlőtlenség vezérelve mélyen az iszlámban és a saría törvényeiben gyökerezik. A beilleszkedést tehát nem a nyelvtudás hiánya vagy éppen az állampolgárság megszerzésének korlátai jelentik. James szerint az integráció legfőbb korlátja az iszlám és a saría összeférhetetlensége a demokrácia alapértékeivel. A saría ugyanis vallás, politika és jog diszkriminatív és vészjósló ötvözete. Vagy, ahogy Khomeini ajatollah fogalmazott: ha az iszlám nem politika, akkor az iszlám semmi.⁷ (És mindehhez asszisztálnak a multikulturalizmus hívei, akiket hidegen hagy a keresztényekkel szembeni muszlim erőszak, viszont „habzó szájjal” tiltakoznak az iszlámmal szembeni kritikák ellen.)

Ehelyütt rövid áttekintést kell szánnunk a saría jog intézményének, amely az iszlám jogrendszere, és mely alapja minden muszlim életének vallási, politikai és kulturális szinten egyaránt. Amikor megismerjük a saríát, az iszlám értelmet nyer – egyúttal szembesülünk azzal a valódi differentia specificá-val amely az iszlám látásmódot megkülönbözteti az emberiségről, logikáról, tudásról vagy etikáról vallott más „nyugati” eszmeáramlatoktól.⁸

A saríában minden egyes norma a Koránon vagy a szunnán⁹ alapszik.

a családi élettől kezdve a büntetőjogig. Az iszlám jogot az utóbbi időkben már igyekeznek átdolgozni annak megfelelően, hogy az a muszlimok számára akkor is követhető legyen, ha történetesen nem muszlim többségű társadalmakban élnek (ez történelmileg újszerű helyzet a számukra). A szerző szerint gátolja az integrációt a káfirok, azaz a „hitetlenek tisztátalansága” is, ami ellen vallási elkülönüléssel, egyfajta önszegregációval kell védekezni.

II. A saría és a migráció

A következőkben – a saría és a migrációs válság összefüggései kapcsán – két fontosabb problémakört tekintünk át röviden.

1. Problémakör: a Koránban szereplő bűncselekmények elkövetése muszlimok által Európában

James beszámolója szerint akárcsak az olasz maffia esetében, a muszlim klánoknál is tetten érhető egyfajta „pszeudo-vallásosság”, amely a saría törvénykezés igénybe vétele által manifesztálódhat. Itt ugyanakkor nem a német Grundgesetz, hanem a Korán az alkotmány és nem a Strafgesetzbuch, hanem a saría törvény büntetőjogi rendelkezései az irányadóak. Megjegyzendő, hogy az iszlám jog alapvetően három fő csoportra¹⁰ osztja a bűncselekményeket:

1. a Koránban említett bűncselekményekre, amelyek megsértik „az isteni követeléseket”, és amelyek esetében a Korán büntetést (ún. hudud) határoz meg;

2. a személy elleni bűncselekményekre (ez konkrétan az emberölés, illetve az adott személy megsebesítése), amelyek esetében a „szemet szemért” elve (qisa) érvényesül, esetleg anyagi kártérítést kell fizetni (a pénzbeli kártérítés neve a diya);

3. minden egyéb olyan tiltott magatartásra, amelyet a muszlim bíró annak ítél meg döntése meghozatalakor (törvénykezés).¹¹

A hudud-dal sújtandó, vagyis a Koránban meghatározott bűncselekményekhez tartozik tipikusan az iszlám jog által ily módon tiltott nemi jellegű cselekmények köre (zina).¹² A zina magába foglalja a házasságtörést, a házasulatlanok közötti „fajtalankodást”, a prostitúciót, a zoofíliát (állatokkal való közösülést), valamint a nemi erőszakot is. A zinába foglalt cselekményeken kívül tételesen tiltja a Korán például az alkoholfogyasztást (erre ostorbüntetést ír elő) vagy a lopás bizonyos eseteit (ilyen esetekben kézlevágást határoz meg). A zinába tartozó cselekményeknél keményebb büntetésként a megkövezést határozza meg (ha az illető muszlim már házas), míg a zina bizonyos eseteinél enyhébb büntetési formák is vannak (ostorbüntetés).

Vagyis a például Lampedusa szigetén gyakran nőket, asszonyokat meglopó (adott esetben velük erőszakoskodó) muszlim migránsok – még ha természetesen nem is mindegyikük –

és ezt a keményebb jogrendet érvényesítő iszlám országokból a jogrendjének érvényesülését könnyen az érkezők alá rendelő Európába érkezve szinte „felszabadultan”, nem egy esetben az elvárható büntetőjogi következmények nélkül tehetik meg.

James a Klán törvénye címet viselő részben megrendítő tényeket közöl a németországi közbiztonság helyzetéről a bevándorlással összefüggésben – olvashatunk migráns családok által kialakított bűnözői hálózatokról, olyan arab bűnelkövetőkről, akik lenézik a németeket, sőt a törököket is, illetve kiépült gyermekprostitúciós hálózatról is. A szerző bemutatja Kirsten Heisig berlini illetőségű bírónő különös módon között bekövetkezett halálának körülményeit és rávilágít arra is, hogy egy a migránsok által elkövetett bűneseteket konzekvensen üldöző ítész hogyan távozik úgy az élők sorából, hogy a halálának körülményei a mai napig nem tisztázottak.

Megjegyzendő, hogy Nyugat- és Észak-Európában évek óta nagy gondot jelentenek a nemrégiben érkezett muszlim bevándorlók bűncselekményei. 2013-ban a Forskning & Framsteg (Kutatás és Progresszió) című népszerű ismeretterjesztő svéd magazin arról írt, hogy már az 1990-es években a csoportos nemi erőszak (három vagy több személy által elkövetett) erőszakcselekmények 39%-át külföldi születésűek követték el Svédországban.¹³ Korábban egy francia rendőr – aki egy a párizsi metróban dolgozó bűnmegelőző csoport tagjaként dolgozik – arról nyilatkozott a Le Figaro című napilapnak, hogy az általa letartóztatott szexuális támadók többsége Észak-Afrikából származik.¹⁴

Még a svéd kormány hivatalos honlapja is arról ír, hogy külföldi hátterűeket két és félszer nagyobb valószínűséggel gyanúsítanak meg bűncselekmények elkövetésével, mint svéd szülőktől Svédországban született személyeket.¹⁵ Ugyancsak a svéd kormány honlapja szerint 2014-ben 20 százalékkal volt több a fegyveres támadás, mint 2006-ban, valamint hogy a statisztikák azt is mutatják, hogy 2011-ben 17 embert öltek meg lőfegyverrel, míg ez a szám 2015-ben már 33 volt.¹⁶ Mindeközben – a Pew Research Center amerikai agytröszt kutatása szerint – alig 6 év alatt 88 százalékkal ugrott meg a muszlimok száma Svédországban (a 2010-es 430 ezer főről 2016 közepéig 810 ezerre).¹⁷

Ausztriában, a bécsi saría megteremtésében és működtetésében kulcsszerepet visznek a külföldről pénzelt (és az osztrák állam által is elismert) mecsetek. Az Ausztriai Iszlám Vallási Közösség (IGGÖ) összesen 250 ausztriai mecsetközösségről szól, a rejtett és valós szám ennél jóval magasabb lehet. Ennek kapcsán említendő, hogy az általános iskolákban eluralkodó instabil körülményekről, az ottani, társadalmilag legveszélyesebb fejlődési irányról számolt be Johann Gudenus, a bécsi FPÖ pártvezetője. Bécs 10. kerületéből (Favoriten) felidézi egy régóta pályán lévő tanárnő segélykiáltását – a hölgy ugyanis egy videót is közzétett, amelyben felhívja a figyelmet arra, hogy

Arról beszél, hogy a diákok közötti – vallásilag motivált – konfliktusok már a mindennapi élet részét képezik, és hogy a muzulmán diákok szemében a saría nyilvánvalóan Ausztria értékei felett áll. „A bécsi általános iskolák egyre inkább a veszélyes iszlamizálódás központjaivá válnak” – mondja Gudenus.¹⁸

2. Problámakör: A wala és a bora¹⁹ – vagyis a hűség és minden más elutasítása, ami nem az iszlám, még a nem iszlám többségű társadalmakban is

James könyvében arról is olvashatunk, hogy Németországban már a török vendégmunkások közül is sokan szakképzetlenül, tanulatlanul érkeztek, ez a helyzet pedig 2015 után nyilvánvalóan csak romlott. James szerint az integráció lényegét alapvetően félreérti, aki az iszlámoktatás és az iszlám ünnepek bevezetésében látja a megoldást. Az írónő Winston Churchill idézete alapján „Appeaser”-nek nevezi a mostani német politikusokat, akik önsorsrontó, gyenge lépései olyan emberhez hasonlítanak, aki azért eteti a krokodilt, hogy a végén őt falhassa fel utoljára.

Az iszlám vallási jogot az utóbbi időben ugyanakkor igyekeznek igazítani annak érdekében, hogy a nem muszlim vallási többségű társadalmakban is követni tudják a hívek (vagyis kidolgozták a kisebbségi muzulmánokra vonatkozó vallási jogot). Ennek alapján – mint arra Maróth Miklós akadémikus több előadásában²⁰ is rámutatott – a legfontosabb elvárás az, hogy

– vagyis elősegítik a vallásuk terjesztését. Ez leginkább vallási példaadással (lenne) teljesíthető, vagyis hogy úgy térítenek, hogy ők maguk szigorúan tartják is a vallásukat (mint az első problémakörnél láttuk, ez nem mindig sikerül).

Ehhez szervesen hozzátartozik a bora, vagyis annak magatartása, hogy elutasítanak mindent, ami nem iszlám – ennek kapcsán a szélsőséges és mérsékeltebb iszlám teoretikusok között arról folyik a vita, hogy a bora jelentheti-e például azt is, hogy a kisebbségi muszlim ne tűrje meg – mintegy barátságos hozzáállással segítendő a későbbi térítést – a környezetében keresztény ünnepek megülését sem? Ennek tipikus példája volt 2016 decemberében az az eset, amikor „Allahu akbar!” kiáltással és Korán-idézetekkel szakított félbe egy osztrák óvodai betlehemezést egy szomáliai menedékkérő; a férfit ezután le kellett vonszolni a színpadról.

Kérdés, hogy mi lesz, ha Nyugat-Európa egyes részein többségbe kerülnek a térítő (és a bora szellemében gondolkodó) muszlimok. Intő példa, hogy az ázsiai Bruneiben (ahol a lakosság 65 százaléka muszlim) két éve betiltották a karácsonyozást, vagyis hogy a keresztények megüljék hagyományos ünnepüket.²¹ Ahol tehát a muszlimok többségbe kerülnek, jó okkal feltételezhetően az várható, hogy fokozatosan elnyomják majd a kisebbségi vallási csoportoknak Európában járó alapvető jogokat.

Manapság számos politikus és közgondolkodó hangsúlyozza azt a tézist – Samuel Huntington klasszikus könyvére hivatkozva –, hogy sem a civilizációk, sem a kultúrák között nincs valódi konfliktus. Az iszlám szabadságot hirdető vallás, és a Nyugattal közös ellenségként kezelik a „tálibokat”, akik ebben a kontextusban agresszív vallási fundamentalistának számítanak.²² Mégis, ahogy Ryszard Legutko lengyel konzervatív filozófus kifejti, „nyugati tálibokról” beszélni nem csupán nyilvánvaló ostobaság, hanem ideológiai hisztériáról is árulkodik. Szerinte nincs értelme tehát Kelet és Nyugat szimmetriájáról beszélni. Vagy, ahogy George W. Bush fogalmazott, az iszlám vallás a maga tradicionalizmusával és rengeteg emberi értéket magában hordozva egyfajta ellenkultúraként, alternatívaként kíván megjelenni, azonban a radikális iszlám ideológia (amely egyre nagyobb teret hódít a muszlim világban) középpontjában a közös ellenséggel szembeni küzdelem áll.²³ Sabatina James így zárja könyve sorait: itt az ideje, hogy felismerjük, hogy milyen valós veszély fenyegeti szabadságunkat.

***