Mi folyik Kanadában?

„Mankind” helyett „peoplekind” – Justin Trudeau liberális kanadai miniszterelnök nemrég egy edmontoni lakossági fórumon javított ki egy hölgyet, hogy az előbbi helyett inkább az utóbbi kifejezést használja az „emberiségre”, mivel a „peoplekind” befogadóbb, inkluzívabb szó.

Bizonyára a befogadás jegyében fogadta el az ontariói törvényhozás liberális többsége 2017 nyarán azt a törvényt is (Bill 89), amely alapján a gyermek nemi identitása is figyelembe veendő, amikor a gyámhivatal fontolóra veszi, hogy egy gyermeket elvegyen szüleitől, illetve hogy kiknek adja örökbe. Ezzel párhuzamosan a szülők vallását nem kell többé figyelembe venni, a gyermek „hitvallását” azonban igen. A törvény újabb lépés afelé, hogy a nemi identitászavarral küszködő gyermekeket gyámság alá helyezve elvegyék azon szüleiktől, akik biológiai nemüknek megfelelően fiúnak vagy lánynak szeretnék őket nevelni.

Társadalomkritika jobbról

Az előző hónapokban Kanada a szuperliberális kormányfői kijelentése mellett egy nonkonform, régimódi pszichológiaprofesszor könyvével és tévéinterjújával került be a hírekbe. Jordan P. Peterson, akinek politológusi végzettsége is van, az előző évtizedekben élte az egyetemi tanárok nyugalmas életét, leginkább a vallás és az ideológiák pszichológiáját tanulmányozva. 2016-ban viszont YouTube-csatornát indított, aminek nyomán elterjedt róla, hogy társadalomkritikus is. Ez a szó nyugaton általában baloldali meggyőződést takar, de Kanada már annyi liberális, hogy sok teteje nem lenne a baloldali társadalomkritikának. Peterson társadalomkritikája konzervatív szemszögből van megfogalmazva (habár magát klasszikus, pragmatikus brit liberálisnak tartja), csatornájának hétszázezer követője van, és 2018 januárjára több, mint 35 milliószor nézték meg. Peterson rendszerint kritizálja a posztmodern akadémiai kultúrát, a politikai korrektséget és az identitáspolitikát, amiért rendesen kapja az ívet balos észak-amerikai kollégáitól.

Ami miatt a leginkább nekimentek Petersonnak, az az volt, hogy 2016 őszén bejelentette:

amire a kanadai kormány elfogadás előtt álló törvényjavaslata (Bill C-16) kötelezte volna. Transznemű aktivisták rögtön azzal gyanúsították meg a professzort, hogy a gyűlölet légkörét erősíti. A törvényt a kanadai parlament elfogadta, 2017 májusától érvényben van, megszegését akár diszkriminatív bűncselekménynek és gyűlöletbeszédnek is tekinthetik. Hogy honnan kéne tudni valakiről előre, hogy nem a biológiai nemével azonosul, arról nem szól a fáma – ahogy arról sem, miként kellene a tanároknak észben tartani, hogy a látványra be nem azonosítható hallgatók közül ki épp minek tartja magát a számtalan, obskúrus lehetőség közül, és miként kellene az esetleges identitásváltásokat nyomon követniük.

Mindezek a kanadai politikai korrekt légkör legújabb manifesztációi. Ez a politikai korrektség a multikulturalizmus hivatalossá tételével kezdődött, majd jöttek a melegügyek és a melegházasság, s most a transzfóbia és az életpártiság elleni küzdelemnél tart éppen, melynek részeként a szülői jogokat is megnyirbálják, ha a gyermekek nemi zavarának normalitásként való beállításáról vagy épp iskolai érzékenyítéséről van szó.

Ha Kanadában valaki kétségbe meri vonni a melegházasság etikusságát és nyilvánosan hangot ad azon véleményének, hogy a gyermekeket a biológiai szüleik nevelik a legjobban, akkor akár be is perelhetik, büntetést fizettethetnek vele, elküldhetik érzékenyítő tréningre és akár a munkahelyéről is kirúghatják. Bárki, aki sértve érzi magát, az Emberi Jogi Bizottságok valamelyikéhez fordulhat, amelyek meglehetősen tágan értelmezik az egyenlőség és a diszkrimináció fogalmait. Sőt: a sértett felperes bírósági költségeit az állam állja, de a beperelt alperes költségeit nem – akkor sem, ha ártatlannak találják. Ha azonban bűnösnek találják, természetesen ki kell fizetnie a felperes költségeit. 

Justin Trudeau a melegfelvonuláson

A görög ortodox fogorvos, Steve Tourloukis 2010-ben kérte arra gyermekei ontariói iskoláját, hogy értesítsék, mikor tanulnak a diákok olyan témákról, mint a homoszexualitás, nemi identitás, abortusz és hasonlók. Ugyanis szerette volna a gyermekeket időnként kivonni ezekről az órákról. Az iskola elutasította kérését, mire Tourloukis beperelte az oktatási kerületet. A perben

ráadásul úgy vonul végig a tananyagon, hogy lehetetlenség mindig értesíteni a szülőket, ha épp szóba kerül valami. A fogorvos ügyédje kétségbe vonta a 2009-es Equity and Inclusive Education Strategy (Egyenlő és Befogadó Oktatás Stratégiája) alapján készült tananyag semlegességét. A pert persze elvesztette annak ellenére, hogy Észak-Amerikában nagy hagyományai vannak az otthontanulásnak (home schooling).

Kathleen Wynne ontarioi liberális kormányzó egyébként korábban már kijelentette: nincs lehetőség a gyermekek távol tartására az LMBTQ-témák felmerülésekor, az érzékenyülés kötelező. 

Olyan is előfordult, hogy egy nemi szerepzavarral küszködő, mérsékelten autista, 11 éves lánynak az iskola anélkül bátorított a fiúként való viselkedésre, hogy értesítette volna a szüleit. A lány az iskolában fiúként, otthon lányként élt, és a szülőket csak azután értesítették, hogy a lánynál öngyilkos hajlamok jelentkeztek. A lány édesanyja panaszt is tett, miszerint az iskolában fiúnéven szólították lányát, de őt erről nem értesítették, csak később tudta meg. 

Dave Eggen albertai oktatási miniszter egyik törvényjavaslata (Bill 24, An Act to Support Gay-Straight Alliances) szerint szükséges, hogy megakadályozzák az iskolákat abban, hogy a szülők tudomására hozzák, ha gyermekük melegnek tartják magukat vagy épp csatlakozni szeretnének egy „meleg-heteró szövetséghez”. Sőt 2017 márciusában a miniszter kötelezett két keresztény magániskolát, hogy engedélyezzék az ilyen diákszövetség létrejöttét. 

Trudeu-k útján

Hogy mikor csúsztak félre a dolgok Kanadában? Andrew Mile Budapesten élő kanadai magyar szerint a mostani liberális  miniszterelnök, Justin Trudeau édesapja, Pierre Trudeu hetvenes évekbeli kormányfősége idején. Ekkor bomlottak fel a viktoriánus szokások és ekkor törölték el az abortusztörvényt – azóta Kanadában egyszerűen nincs abortusztörvény, azaz akár a terhesség vége felé is el lehet vetetni a gyermeket.

Kormányfősége előtt ugyanakkor Pierre Trudeau igazságügyi miniszter volt; nevéhez fűződik az egész büntető törvénykönyv liberalizálása: legalizálta a fogamzásgátlást, a lottót, dekriminalizálta a két beleegyező felnőtt közt homoszexuális intim együttlétet, viszont szigorította a fegyvertartást. Kormányfőként a kommunista Kína nyomására kitiltotta Tajvant az 1976-os montreali olimpiáról, holott ehhez nem volt joga, mivel ez a Nemzetközi Olimpiai Bizottság hatásköre lett volna.

Ma ott tartunk, hogy a Kanadában meglehetősen erős életpárti mozgalom akcióira válaszul Trudeau bevezette, hogy bármilyen szervezet, ami ellenzi az abortuszt és az LMBT-agendát, nem kaphat támogatást a nyári munkákat támogató Canada Summer Jobs Program keretében.

Trudeau Indiában, a szikhek körében

Andrew Mile olyan kanadai magyar, akinek a nagyszülei vándoroltak ki Kanadába. Pontosabban nagymamájával együtt menekült 1952-ben leendő édesanyja is. Édesapja ezzel együtt „hithű szocialista” gimnáziumi tanár volt. A Torontóban felnőtt fiatalember 1996-ban költözött Budapestre. Felesége budapesti, de amikor a kanadai pécé légkörről kérdezem, hozzáteszi: „részint ezért is élünk itt”. Mile középiskolai tanár volt sokáig, ma pedig a Károli Gáspár Református Egyetemen tanít. Feleségével hat gyermeket nevelnek.

Elmeséli, hogy amikor kanadai ismerősével a budapesti utcákon sétálva szóba került a melegházasság, ismerőse elcsodálkozott, hogy itt erről nyíltan lehet beszélni az utcán, kritikusan is. 1993-ban, amikor Mile elkezdte az egyetemet, „az LMBT... – nevezzük meleglobbinak, mert nem tudom az összes betűt – már társadalmi jelenség volt.” De ezt megelőzte a politikai korrektség első hulláma. 

Andrew Mile az mondja: Pierre Trudeau „nagyon intelligens ember volt, de nagyon gonosz ember” – ráadásul olyan figurákkal barátkozott, mint Mao és Castro.

Hozzátehetjük, hogy az 1982-es kanadai emberi jogi karta, a Canadian Charter of Rights and Freedoms és a kanadai alkotmány értelmezési vitái is sokat nyomtak a latban: a dokumentumokat az „élő alkotmány” elképzelése szerint értelmezik újra és újra, a bennük alapelvként lefektetett egyenlőséget egyre szélesebben értve.

Multikulti minden téren

A kanadai multikulturalista politika is Trudeau édesapja idején kezdődött. Persze az ország eleve francia és brit alapokon jött létre, e kettő mellé pedig régóta besorolják az őslakosokat, mint harmadik alapító „nemzet”. Az 1900-as években érkezett először sok európai, majd a kínaiak és a feketék. 1901-ben Kanada lakosságának 88 százaléka brit vagy francia származású volt, 2001-ben viszont már csak 63 százalék, és ekkor már kétszáz különféle etnikumot tartottak nyilván. 1981-ben az ország népességének 4,7 százaléka volt színes bőrű, míg ez 2011-ben 19,1 százalék – a nagyvárosokban pedig kétszer ilyen magas: Torontóban 47, Vancouverben 45,2, Calgaryban 28,1 százalék. 

Lester B. Pearson kormányfő 1963-ban hozta létre a Bilingvizmus és Bikulturalizmus Bizottságát (B&B Bizottság), s ettől kezdve se szeri, se száma nem volt a multikulturalizmusra vonatkozó törvényeknek. Perre Trudeau 1971-ben hívta életre a hivatalos multikuli-politikát, s e tekintetben Kanada volt az első a világon. EZ alapján Kanada védelmezte az etnikumok közti kulturális különbségeket, és intézményesen próbálta arányosan elosztani a hatalmat és a kiváltságokat az etnikiumok közt. A multikulturalizmus bekerült az alkotmányba 1983-ban, 1988-ban pedig elfogadták a Multiculturalism Act törvényét. 

2002 óta június 27-én tartják Kanadában a multikulturalizmus napját, május az ázsiai örökség hónapja, 2005-ben elfogadták Rasszizmus Elleni Kanadai Akciótervet, 2010-ben pedig elfogadták a Kanadai Multikulturális Program céljait. 

A hetvenes években induló folyamatok a nyolcvanas években értek be. Mile gyermekkorában még elmondták a Miatyánkot az állami általános iskolában is. Ekkor még élt a „régi Kanada, ami tudatában volt angolszász gyökereinek”. Gimnáziumban viszont már nem volt Miatyánk, csak gondolatokat mondtak be az iskolarádióban például Lao-cétől vagy bárki mástól; ekkor már szempont volt, hogy más kultúrák is megjelenjenek az iskolában az idézeteken keresztül.

Az 1990-es évek fordulóján többek közt a papi pedofilbotrányoknak köszönhetően már egyértelműen tilos volt a tanároknak hozzáérni a diákokhoz, nem is beszélve az ölelésről. A diákkal kettesben megbeszélni valamit csak nyitott ajtó mellett szabad. A verekedő diákokat sem volt szabad szétválasztani – a közéjük állás engedélyezve volt, de a továbbiakhoz rendőrt kellett hívni.

És még Mile diákkorában előfordult az iskolában, hogy amikor egy jóbarátja egy tanárnő feminista meggyőződésén poénkodott, az igazgató-helyettesnő behívta, és a jogos dorgálás mellett fél órán át nyomta neki a felvilágosítást a feminizmusról.

Trudeau indiánnak öltözve

Társadalmi szétfejlődés

„Toronto az a hely, ahol még akár az is előfordulhat, hogy egymás szomszédságában lakik egy gyermekeket nevelő melegpár és az afgán imám négy gyermekasszonyával – mondja a kanadai magyar. – Létrejöttek olyan szélsőségesek, amelyek még nem voltak a gyerekkoromban”. Hozzáteszi: kamasz korában még poén tárgya volt a torontoi melegnegyed, ma viszont ünnepelt városrész. Az ő idejében összesen egy-két kendős fejű diák volt a suliban, most sokkal több. Ma a melegek és a teljesen lefátyolozott nők is látványosan vannak jelen a városban. A nyolcvanas években a kanadaiak nem tudták, mi az a becsületgyilkosság, ma már tudják.

A kanadai szakszervezetek is olyan, balos meggyőződésű gazdasági birodalmak, amelyek pofátlanul politizálnak. Ma már a katolikus tanárok szakszervezete is vonul a Pride-on, az állami tanárok szakszervezete pedig anyagilag támogatja Palesztinát és a melegmozgalmat. Ha a kettő közt feszülő ellentmondásra valaki rákérdez, a válasz annyi lesz: a palesztinok még nem olyan fejlettek, mint Kanada, de idővel majd bizonyára el fogják fogadni a melegeket.

Ma az is előfordul, amikor Kanadában jár, hogy ha ő maga azzal viccelődik, hogy meghízott és nehezebben száll be az autóba, egy ismerőse rögtön letorkollja, hogy ilyet nem mondunk, mert nem szabad a gyermekekre ráerőltetni a hamis szépségeszményeket. 

Kanadában készült már egy nemsemleges Biblia-fordítás is, bár a püspöki konferencia alkalmatlannak nyilvánította a használatra. 

Egy hangú média

És a média? A nyolcvanas évektől kezdődött nagyon egyoldalúvá válni a kanadai médiavilág – mondja Mile. Szerinte Magyarországon mérhetetlenül nagyobb a szólásszabadság: „aki szerint Magyarországon a média egy kézben van, menjen ki Kanadába, és nézze meg, milyen vélemények jelennek meg a lapokban”. 

Andrew Mile a kanadai oktatási rendszerről is úgy látja: a közoktatás ideológiailag vezérelt, a tananyag pedig komolytalan. Ezért aztán nem is ért egyet a magyar oktatási rendszer tananyag-központúságát és poroszosságát kritizálókkal, mondván, épp ez az, ami hiányzik Kanadából. Hazájában csak magániskolába merte volna a gyerekeket, az viszont drága mulatság lett volna. 

Vajon miért vevő minderre a kanadai társdalom? Mile azt mondja: Kanada tényleg végtelenül nyugodt ország. A hatvanas évekre kiépült a jóléti társdalom a háború utáni generáció iparkodásának, vállalkozói szellemének köszönhetően. Így magasak az adók (40-50 százalék körüli az adószint),  s ebből a hatalmas adóból tartják el a szociális hálót; a középosztály „még ki bírja pumpálni magából ezt az összeget”. A jóléti kényelem és érdektelenség, indifferentizmus pedig jó terep az emberi jogi, pécé aktivistáknak. Ha megvan mindenem, és élhetem világomat, miért is ne értenék egyet azzal, hogy éljen mindenki úgy, ahogy szeretne?

A Magyarországon élő kanadai magyar így aztán örömmel nézi a Donald Trump-féle „szarkavarást” Kanada déli szomszédjában, az Egyesült Államokban; és annak ellenére ,hogy nem azonosul Trump személyével, pozitív társadalmi jelenségnek tartja a mostani amerikai elnök fémjelezte törekvéseket.