„Készségeket kell adni, és elérni azt, hogy a diákok ne azért járjanak iskolába, mert kötelező, hanem mert ott olyan készségeket sajátíthatnak el, amiket ők is fontosnak éreznek. Például azt, hogyan kell együttműködni, csapatban dolgozni, beszélni, prezentálni. Ma már sokkal gyorsabban változik a munkaerőpiac, már nem engedheti meg magának egy iskolarendszer, hogy egy szakmát adjon a gyerekek kezébe” – nyilatkozta a 24.hunak Gyetvai Viktor, a 2018. január 19-i, péntek délutáni diáktüntetés egyik szervezője, aki „a tantárgyi struktúrában gondolkodást feleslegesnek tartja, mert ezzel csak nő a tananyag”.

Régóta, legalább húsz éve elterjedt az a vélemény a magyar oktatási rendszerről, hogy az túl poroszos, tananyag- és tudásközpontú, elnyomja a tehetségeket. A tananyag csökkentésének szükségességében talán mindenki egyetért, de a fenti, Gyetvai-féle nyilatkozat sugallta kiüresítés már kérdéses. Ugyan népszerű álláspont a sikeresnek kikiáltott, skandináv (svéd és finn) oktatási rendszerek miatt, hogy a tananyag a gyorsan változó világ miatt ma már felesleges dolog, és csak a rugalmas világhoz alkalmazkodni képes készségeket kellene fejleszteni:

Poroszos tananyagra, tudásközpontú oktatásra vagy készségfejlesztésre van szükség? Esetleg hamis dilemmával állunk szemben, és a kettő arányosan kiegyensúlyozható? Lehet-e készségfejlesztéssel létrehozni „tudásalapú társadalmat”? És mennyire lehet arra alapozni az oktatást, hogy mit szeretnének a diákok?

Hogy a tudásalapúság felcserélése a készségalapúságra hová vezethet, arról szépen – vagy épp lehangolóan – tanúskodik az amerikai oktatási rendszer helyzete. Az amerikai oktatásban jelenleg dominál a készségek, a kreativitás és a vitakultúra fejlesztése. Rengeteg kreatív házi feladatot kapnak a gyerekek, sok véleményt kell írniuk, megtanítják őket érvelni, kiállni saját magukért. Ami viszont hiányzik: az, amire mindezt alapozni lehet, a ténybeli tudás, a tájékozottság, a műveltség.

A City Journal című, New York-i konzervatív folyóirat szerzője például 2016 decemberében azon lamentált, hogy milyen rosszak az amerikai diákok eredményei az olvasást, a matematikát és a PISA-teszteket illetően – ha deja vu érzése van, nem önben van a hiba. E.D. Hirsch amerikai oktatási szakember pedig 2016-os, Why Knowldge Matters (Miért számít a tudás?) című kötetében rehabilitálta a páriává vált lexikális tudást. 

Hirsch az amerikai rendszer elemzése előtt a franciára tér ki, ami a tudás olyasféle, körkörös adagolásával, mint ahogy ma a magyar rendszer teszi, a világ egyik legjobban teljesítő oktatási rendszere volt egészen addig, mígnem Francois Mitterand baloldali kormánya az amerikai progresszív ideáktól vezetve meg nem szüntette annak tudásalapúságát. (A tudás körkörös adagolása annyit tesz, hogy a középiskolában újratanuljuk, amit általánosban vettünk, de már részletesebben.)

Két évtized múlva a francia diákok már látványosan rosszabbul teljesítettek az olvasási és matematikateszteken. A francia rendszer elemzése után Hirsch kimutatja, hogy Amerikában a teljesítési különbségek elsősorban tudásbeli és szókincsbeli különbségeket takarnak. Hirsch egy korábbi kötetében, a 2006-os The Knowledge Deficit (A tudásdeficit) pedig azt mutatta be, hogy például az olvasási készség javulásához széleskörű háttértudás szükséges –

Az egyetem ugyan nem tartozik a közoktatáshoz, de a bölcsészképzés is jó példa lehet arra, hogy nem feltétlen (nem kizárólag) a készségfejlesztés segíti a munkaerő-piaci rugalmasságot. A HVG 2012 novemberi felsőoktatási melléklete például azt írja, hogy a – kétségkívül erősen lexikális tudásra épülő – bölcsészdiploma az egyik legjobban konvertálható diploma, és a munkanélküliségi adatok alapján viszonylag könnyen el lehet vele helyezkedni.

A bölcsészdiplomák felvevőpiaca egyre nő, mivel egyre nagyobb a kreatív iparágak gazdasági súlya, amelyekben jó eséllyel alkalmaznak bölcsészeket. A munkaerő-piaci vélemények is nagy presztízst tulajdonítanak a bölcsészdiplomának, mivel az széles látókörű, jól konvertálható, sokfelé felhasználható tudást jelent; a bölcsészek pozitív tulajdonságaiként pedig a jó kommunikációs készséget, a megbízható idegennyelv-tudást emlegetik, a problémamegoldó képességüket pedig nem lineáris gondolkodásuk miatt a HVG-melléklet szerint az egész munkaerőpiac sokra becsüli. 

Olvassa el ezt is: A bölcsészek védelmében

Körmendy Károly, a budai Egyetemi Katolikus Gimnázium igazgatóhelyettese, földrajz-etika szakos tanár évtizedekig tanított korábban egy nyolcadik kerületi általános iskolában, mostani munahelyét pedig átlagos gimnáziumnak tartja. Amikor idézem neki Gyetvai nyilatkozatát, leszögezi: a készségfejlesztés is fontos dolog,

Az igazgató-helyettes hozzáteszi: szerinte évtizedek óta probléma, hogy megtaníthatatlanul és elsajátíthatatlanul sok a tananyag, amit csökkenteni kellene, nem csak azért, hogy tényleg átadható és megtanulható legyen, hanem hogy legyen idő összefoglaló és gyakorló órákra, valamint tudjanak a pedagógusok szakköröket tartani. A szakkörök pedig a tehetséggondozásról szólnak, de ma alig tudnak szakköröket tartani a tanárok, mert túl vannak terhelve az órákkal, akárcsak a diákok. A fakultációkhoz,szakkörökhöz az kellene, hogy ne 6-7 órája legyen egy tanárnak naponta. 

hogy a diákok az iskolában el tudják sajátítani a tanulni valókat, és korosztálynak megfelelő ismereteket kell átadni, ami jelenleg nincs így, olyan fizikai, kémiai ismereteket tanítunk általános iskolában, amit nem tud megérteni egy iskolás korú gyermek. Az új ismereteket viszont ma – például gazdasági ismeretek – hozzátesszük a tananyaghoz, ahelyett, hogy új keresnénk neki helyet, hogy máshol csökkentjük a tananyagot – fejti ki Körmendy Károly. 

Olvassa el ezt is: Etikaoktatás: „ez nem pusztán erkölcstan, maga az ember”

Szerinte az óvodából iskolát, az iskolából középiskolát, a középiskolából pedig egyetemet csináltak az előző évtizedekben, mivel mindent meg szeretnénk tanítani, amilyen kitermelt a szédítően fejlődő, modern tudomány. Szükség lenne tehát tagozatokra, hogy minden diák azt tanulhassa intenzívebben, ami iránt a diák érdeklődik. Ma az igazgató-helyettes a kilencedikes földrajz tananyagát másfél tanév alatt tudja átadni úgy, hogy nem végignyomja, leadja a tananyagot, hanem a diákok valóban elsajátítják azt.

Ezzel együtt mindennek alapja a tudás;

– teszi fel a kérdést Körmendy Károly. Szerinte igenis kell egy alaptudás, és a tudás és a készségfejlesztés közti kapcsolatot, egyensúlyt kell kialakítani. Egész pontosan arra lenne szükség, hogy alkalmazzuk azt, amit megtanultunk, de erre ma nincs idő az órákon.

Egy 18 éves gyerek sem tudja, hogy mit kellene tudnia. Olyan embereknek kell ezt megmondania, akik az adott területeken kompentesek – szögezi le az igazgató-helyettes. Nem kell az ókori történelmet olyan részletesen tudni, mint ahogy tanítjuk, de valamennyire mégis kell ezt is tanítani, ezt a történelem szakosoknak kell kitalálnia – a plusz tudást pedig történelem szakkörön kell átadni az eziránt érdeklődőknek.

Olvassa el ezt is: Javul a cigányság helyzete – Forgács István a Mandinernek

Forgács István romaügyi szakértőt, aki a romák felzárkóztatásáért dolgozik, arról kérdeztük, tényleg felesleges-e szakmát tanulni a világ változása miatt. Forgács azzal kommentálta Gyetvai megjegyzését: „Szerintem ez teljes tévedés”. Forgács szerint felelőtlenség ez az álláspont, mert az az alapvető üzenete, hogy nem kell megküzdeni azért, hogy valós tudás alapján legyen valakiből valaki. Olyan társadalmi rétegeknek ad ez felmentést, akinek konzekvens, rigorózus, egyértelmű keretek közt kell tudást átadni. A romaügyi szakértő még szigorúbb oktatást szeretne. 

Kell a szakma, a szakma becsülete – mondja a szakértő, akitől megkérdezzük: nem lesz szükség lakatosra tíz éven belül? Ő azt válaszolja: hogy tíz év múlva kell-e lakatos, azt nem tudja, de hogy jövőre kell, az biztos, ezért bent kell tartani a szakiskolában a diákot, hogy megtanulja a szakmát. 

Forgács végül úgy zárja szavait: „Régen azon poénkodtunk, hogy betesszük a könyvet a párna alá, és reggelre a fejünkbe megy a tudás. A mai nemzedék azonban komolyan ezt szeretné. Mintha anélkül akarnék hat danos karatemester lenni, hogy megspórolom a tíz év edzést, ami ehhez vezet”.