Kövér László: Akik Isten halálát hirdetik, készen állnak az ember meggyilkolására is

Hatvan évvel ezelőtt ezen a napon gyilkolták meg Brenner János rábakethelyi káplánt, majd ugyanebben az évben koncepciós perben halálra ítélték és kivégezték Gulyás Lajos levéli református lelkipásztort. A Halálra ítélve – papi sorsok ’56 után című konferenciát az Országgyűlés Hivatalának Közgyűjteményi és Közművelődési Igazgatósága, valamint a Nemzeti Emlékezet Bizottsága tartotta az Országház zsúfolásig megtelt felsőházi üléstermében december 15-én. A konferencia apropóját a fiatal római katolikus pap vértanúhalála adta.

A konferencia szervezői a Rákosi- és a Kádár-rendszer közötti kontinuitásra kívántak rámutatni; arra, hogy a kommunista diktatúra ugyanúgy üldözte az egyházakat 1956-os forradalom után, mint előtte: noha megváltoztak a hatalom módszerei és változott a stratégiája is, egészen 1990-ig a hívek és az egyházak szolgálatában állók beszervezése és lelki megtörése révén akarták fenntartani zsarnoki hatalmukat.

Kommunistáktól a transzhumanistákig

„Akik Isten halálát hirdetik, mindig készen állnak az emberi élet kioltására is” – emlékeztetett megnyitó beszédében a Kövér László, az Országgyűlés elnöke, a konferencia fővédnöke, aki kitért arra is, hogy „a történelem kígyótojásából 1919-ben kelt ki első ízben egyházellenes és vallásüldöző politikai program és gyakorlat”. A kommunista ideológia a vallásban a „kapitalizmus veszélyes eszközét” látta, amely „elhomályosítja a proletár tömegek tisztánlátását”, ezért a kommunista diktatúrák – így már az 1919-es magyarországi kommün is – elsőrendű feladatnak tartották az egyházak megsemmisítését és a vallás üldözését, e törekvésük megvalósítása érdekében pedig nem válogattak az eszközökben: államosították a templomokat, javaikat konfiskálták és még a perselypénzekre is rátették a kezüket. 

A házelnök úgy vélekedett, hogy a kommunista zsarnokság célja az identitás nélküli ember létrehozása volt. Ma a „transzhumanisták” hirdetnek ilyen ideológiát, és ennek sikere érdekében az embereket elszakítanák a hagyományos intézményektől: a családtól, a nemzettől és az egyháztól. Ezek az intézmények napjainkban „mentális és politikai támadás alatt állnak”. Az „istentagadó politikai rendszerek” ellen vívott harcban a „szuverén, demokratikus nemzetállam az egyház természetes szövetségese” – vélekedett az Országgyűlés elnöke. Kövér László emlékeztetett arra is, hogy az üldözött papok nem féltek hitük megvallásáért elszenvedni sem az üldöztetést. 

A résztvevőket Veres András győri püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke is köszöntötte. A főpásztor XI. Piusz pápa Quadragesimo anno kezdetű enciklikáját idézve kitért arra, hogy a kommunizmus a legerőszakosabb eszközöktől sem riadt vissza a magántulajdon eltörlése érdekében. Mindenütt, ahol hatalomra jutott, „bámulatosan vadnak és hihetetlen módon embertelennek mutatkozott”. A püspök szerint a kommunizmus rémtetteinek felidézése és az emlékezés még ma is sokak számára „kényelmetlen téma”, pedig a több tízmillió áldozatra emlékezni kötelesség. A kommunista hatalom a római katolikus egyházat elpusztítandó ellenségnek bélyegezte, mivel szemben állt mindazzal, amit Lenin és követői képviseltek. „Nekünk magukat tulajdonképpen ki kellene irtanunk” – idézett egy államvédelmi tisztet a győri egyházmegye főpásztora, megvilágítva a kommunisták egyház- és vallásellenes indulatainak legsötétebb mélységeit. 

A diktatúrák „minden korban találnak gonosz szándékú embereket, olyanokat, akik cinkosnak jelentkeznek” – emlékeztetett a katolikus püspöki konferencia elnöke, majd kitért arra, hogy a magyar egyházat nem sikerült Rómától elválasztva, a kommunista célok szolgálatába állított „nemzeti egyházzá” szervezni. Magyarországon az Állami Egyházügyi Hivatal és az állambiztonsági szervek nemcsak a papokat, de a híveket is meg akarták félemlíteni. Felidézte, hogy az 1956-os forradalom idején XII. Piusz pápa két hét alatt négyszer szólalt fel a magyar szabadság ügye mellett. „A népeket megillető szabadságot nem lehet eltörölni emberek vérének ontásával” – idézte a Szentatyát a főpásztor. „A kommunizmus idején sok egyházi embernek kellett elszenvednie súlyos megpróbáltatásokat és megaláztatásokat. Bízom abban, hogy ez a konferencia része lehet az elégtételnek” – zárta beszédét Veres András püspök.

Vasalt nadrággal a bitófa alá

Bogárdi Szabó István református püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke köszöntőjében arra hívta fel a népes hallgatóság figyelmét, hogy „csak az tud kiállni az emberek ügyéért, aki Isten ügyéért kiállni nem habozik”. A vértanúk sorsa rámutat a kommunista ideológia igazi, leplezetlenül és a maga brutalitásában megnyilvánuló természetére. A vértanúk előbb tanúk voltak, szilárd hitükhöz rendíthetetlen jellem társult: Brenner Jánosról azt jegyezték fel – jegyezte meg a zsinat lelkészi elnöke –, hogy „politikai tevékenységet nem végzett, egyéniségével vonzotta az embereket”. Gulyás Lajos pedig „még a bitófa alá is vasalt nadrággal” ment. 

A papi sorsok tehát egyéni sorsok is voltak, és az egyéni sorsokban tűnik elő „a keresztyén hit transzcendáló valósága”. Az erőszakos ideológiák számára ez az isteni korlát és a hitvallók egyénisége a legkevésbé elviselhető; egyfelől azért, mert ez a korlát megtöri az emberi gőgöt, valamit emlékeztet az ember és minden emberi törekvés végességére; másfelől pedig azért, mert „emlékeztet a jó, az igaz, és a szép forrására, az isteni valóságra”. Tertullianus gondolatát felidézve zárta beszédét Bogárdi Szabó István püspök: „aki Isten ügyében habozik kiállni, az végső soron az ember ügyében sem tud kiállni”.

Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház Zsinatának elnök-püspöke köszöntőjében felidézett egy graffitit, amelyet 1982-ben, lelkésszé szentelése napján olvasott az egyik budapesti házfalon: „Kispap, nagypap, plébános, minden csuhás szélhámos, de van még lámpavas, van még lámpavas”. Számára akkoriban, a „konszolidált” Kádár-rendszer mindennapjaiban már „szokatlannak” tűnt, hogy ilyen „kínrímes rigmust” olvasson a házfalakon, de ez a „brutális mondóka” is jelzi, milyen idők jártak akkoriban. Az evangélikusok elnök-püspöke arra emlékeztetett, hogy az evangélikus liturgiában az adventi időszak Keresztelő Szent János ünnepe: ő is előbb tanú volt, majd fejét vették, s ezáltal vértanúvá vált. Kiemelte, hogy azok, akiket a kommunisták meghurcoltak, jó pásztorok voltak, „a jó pásztor pedig életét adja juhaiért”. „A mártírok vére az egyház magvetése” – idézte az egyházatyákat Fabiny Tamás. Emlékeztetett arra is, hogy a mártíroknak is van ökumenéja, mert áldozatukban a különböző felekezetű emberek „tulajdonképpen egyek”.

Nem rehabilitáció

Székely János szombathelyi megyéspüspök Brenner János, egykori rábakethelyi káplán boldoggá avatásának eljárásáról tájékoztatta a konferenciát. Felidézte II. János Pál pápa szavait, aki – ókeresztény vértanúkra gondolva – azt mondta, hogy „Szombathely a szentek földje”. A megyéspüspök szerint méltán gondolhatunk Szombathely neve halltán a Brenner családra is, amely több papot is adott a hazának, Brenner János édesapja pedig Szombathely polgármestere volt. 

A főpásztor emlékeztetett arra, hogy a boldoggá avatás „nem rehabilitáció”. Az egyház olyan személyiségeket avat boldoggá, majd szentté, akiben az Isten kegyelme egészen különleges módon volt jelen, aki „győz a halál és a bűn felett, aki Krisztus titkának birtokában van”. Emlékeztetett arra is, hogy az eljárást sokáig nem szabályozták. A hívők közösségének hitérzékére bízták a procedúra kezdeményezését abban a meggyőződésben és reményben, hogy az egyházat a szentlélek vezérli. Napjainkban történészi szakbizottság bizottság és teológus bizottság vizsgálja az eljárással érintett személy életútját és hitének szilárdságát, és a csoda is igazolni kell. 

Brenner János – akinek fivérét, Brenner József atyát a hallgatóság soraiban üdvözölte a püspök – „hősies fokon gyakorolta az erényeket” és a hit elleni gyűlölettől vezérelve oltották ki életét gyilkosai. „Szerették az emberek, és igyekeztek odamenni, ahol ő volt, és hallgatni a szavát. Ez volt az ő »fő bűne«: szerették a fiatalok, szerették az öregek” – idézte fel Brenner József alakját Székely János. A hívek már a kommunizmus évtizedei alatt szentként tisztelték őt, holott a nevét sem volt szabad nyilvánosan kiejteni. Boldoggá avatását 1999-ben kezdeményezték az egyházmegyében. Az ügy 2008-ban került a Szente Ügyeinek Kongregációja elé, és a bíborosi kongregáció hozzájárulását követően Ferenc pápa 2017-ben adott ki dekrétumot Brenner János boldoggá avatásáról, amelyre jövő év májusában kerül sor – közölte a szombathelyi megyéspüspök. 

Rendpárti forradalmárok

A megnyitó beszédek elhangzása után a konferencia történészek hozzászólásával folytatódott. Földváryné Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke a kádári megtorlásról beszélt. Megállapítása szerint a forradalom időszakában a lelkészek és a papok „békéltető szerepet vállaltak”, sokan közülük a nemzeti bizottságok tevékenységében is részt vettek. Ők voltak a „rendpárti forradalmárok” – vélekedett a kutató. Hozzátette: a kora-kádári időszakot a brutális erőszak jellemezte, ugyanakkor a kommunizmust restauráló rezsim csak 1957 elejétől tudott érdemben foglalkozni a „klerikális reakcióval”. A divide et impera elvét alkalmazva igyekeztek a különböző felekezeteket egymás ellen kijátszani és azt is el akarták érni, hogy a felekezeteken belül hozzanak létre törésvonalakat. 

Fejérdy András történész a kádári egyházpolitikáról elmondta, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt hatalmának megszilárdulásával párhuzamosan erősödött az egyházakkal szembeni fellépés. Az adminisztratív intézkedések célja az volt, hogy az egyházak tevékenységét teljes egészében ellenőrizhessék, ugyanakkor a hatalom arra törekedett, hogy életre hívjon egy Rómától független „nemzeti egyházat” is.

Soós Viktor Attila, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának tagja Brenner János vértanú életútját ismertette. Brenner János 1950-ben jelentkezett ciszter novíciusnak. Első szerzetesi fogadalmát 1951-ben tette le. A rend feloszlatása után visszatért Szombathelyre, itt szentelték pappá 1955-ben. A város Szent Norbert templomában mutatta be újmiséjét. Egyszerű lelkipásztorként tevékenykedett, karizmatikus egyéniségével vonzotta magához a fiatalokat. Politikai szerepet nem vállalt, ennek ellenére akarták megfélemlíteni. Advent idején, 1957. december 15-én a Szentgotthárd közelében fekvő Zsida faluba csalták azzal az ürüggyel, hogy egy haldoklóhoz kell elvinnie az Oltáriszentséget. Útközben feltartóztatták és infernális kegyetlenséggel meggyilkolták. Harminckettő késszúrás érte a testét, de az Oltáriszentséget utolsó pillanatáig védelmezte. Az államvédelem mindvégig azt a látszatot akarta kelteni, hogy rablógyilkosság áldozata lett. A feltételezett elkövetők 1969-ben bíróság elé álltak ugyan, ám végül felmentették őket. 

Fekete Hollók

Erdős Kristóf történész Gulyás Lajos református lelkész életéről és haláláról beszélt. A lelkész a mosonmagyaróvári sortűz után megmentette egy államvédelmi határőrtiszt életét, ennek ellenére bíróság elé állították, koncepciós perben halálra ítélték és annak ellenére hajtották végre a halálos ítéletet, hogy ügyében maga Dobi István, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke ígért közbenjárást a kegyelem érdekében, ám végül nem tett semmit. „A hatalom példát kívánt statuálni” – emlékeztetett a történész. Wirthné Diera Bernadett történész és Kahler Frigyes jogtörténész a győri-mosonmagyaróvári per és a Fekete Hollók ügyének jogtörténeti és politikai tanulságait ismertették. Kitértek arra, hogy a győri perben – amely a Nagy Imre miniszterelnök és társai elleni eljárás „főpróbájának” is tekinthető – tulajdonképpen az „áldozatokból csináltak bűnbakot”, a Fekete Hollók pere pedig az egyházak jogi eszközökkel történő üldözésének vált modelljévé.

A konferenciát Soltész Miklós egyházügyi államtitkár szavai zárták. Az államtitkár ugyancsak méltatta Brenner Jánost és Gulyás Lajost, valamint emlékeztetett arra is, hogy napjainkban sem ismeretlen a keresztényüldözés a világ számos pontján, s ez ellen tenni kötelesség. 

(Fotó: MTI)