Nyelv és szabadság – egy ellenkultúra szabadságharca

Amikor a Nyugat szellemi és politikai életét átszövő liberalizmus a szabadság ellen fordul, nagy bátorság kell a tradicionalizmus új ellenkultúrája mellett való kiálláshoz – írja Schmidt Mária Nyelv és szabadság címmel megjelent esszékötetében.

Ezen az ellenkultúrán múlhat Európa jövője – állítja a szerző –, hiszen egy civilizáció csak akkor maradhat fenn, ha világosan kimondja és képviseli saját értékeit. Ennek ellenkezőjét teszik az osztályharcosból a multikulturalizmus híveivé vált (de internacionalistának megmaradt) progresszívek.

Az utolsó ’68-asok, akik Houellebecq szavaival „a haladáspártiság döglődő múmiái”, Európa rossz lelkiismereteként kísértve tárják ki kezeiket a megélhetési elnyomottak zajos sokasága felé. A keresztény kultúrát megtagadó, de az idegent felmagasztaló kulturális relativisták erőszakot tesznek a fogalmakon, uralmuk alá hajtják a nyelvet és a politikai korrektség révén fogalmi ostromzárat vonnak a józanész és a valóság közé. Ezzel a nyelv szabadsága válik kérdésessé – állítja Schmidt arra is kitérve: Európa nagy árat fizethet azért, ha tovább hagyja eluralkodni a politikai korrektség gyáva nyelvezetét.

Ha ugyanis nem tudjuk, vagy nem merjük többé megnevezni értékeinket vagy az előttünk álló politikai kihívásokat – ha tétovázunk, hogy fogalmazhatunk-e még többes szám első személyben, akkor már csak idő kérdése, hogy mikor kell végső búcsút vennünk a szabadságunktól és nemzeti szuverenitásunktól.

Úgy tűnik, mintha Schmidt kétségbe akarná ejteni olvasóit, amikor fejezetről fejezetre sorolja az Európát fenyegető válságtényezőket. Kétségtelen, hogy a Nyelv és szabadság nem ringatja a boldog békeidők hangulatába az olvasót – kiállásra és bátorságra buzdít, mert állítása szerint nem szabad félnünk a 21. századtól. Épp akkor nem, amikor megkérdőjeleződnek és a válságban a történelem mérlegére kerülnek az értékeink. A könyv szerint a krízis a nyelvben kezdődött, de mára a politikum egészére kiterjedt: így nem csak a jelentések mozdultak el, hanem emberek tömegei is, velük szemben pedig elbizonytalanodott európaiak állnak, akik egyre kevesebb szállal kötődnek a jelen valóságához. 

Posztmodern tájkép.

Áldozati szerepért marakodó tört-identitás-mozgalmak nemzetállam- és hagyomány-ellenes indulatai döntenek szobrokat, az autoritás szimbólumait, az emlékezet helyeit – végső soron a valóságot. Alig tanultuk meg, hogy a totalitarizmussal szemben be kell érnünk a valósággal, máris bátorságot kell gyűjtenünk arra, hogy ne érjük be kevesebbel.

Schmidt Mária könyve a fölénk tornyosuló válságok árnyékában arra bátorítja az olvasót, hogy merje megőrizni a nyelv szabadságát, ami a megújulás kiindulópontja lehet.

Schmidt Mária: Nyelv és szabadság. Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáét Közalapítvány, Budapest, 2017.