Kegyelmet nem kért Brusznyai Árpád, akit 1958-ban végzett ki a kádári kommunista diktatúra, aki 1956-ban Veszprémben töltött be vezető szerepet. A 33 éves tudóstanár felesége mellett egy pici gyermeket hagyott hátra. A Himnuszt énekelve ment a halálba. Bátor volt, magyar hős.
„Te is csak itt állsz, mert nincs itthon az édesapánk. Majd ha hazajön, te is örülsz, majd muzsikál neked ugye, édesanya?” – így beszélt Brusznyai Árpád görög–magyar–történelem szakos tanár alig három éves kislánya, Margitka édesapja árván maradt csellójához és édesanyjához, miután bebörtönzése miatt akkor már 177 napja voltak kénytelenek nélkülözni a családfőt. Mindez sajnos hiú ábránd maradt csupán, a hangszer soha többé nem szólalt meg Brusznyai Árpád kezében. A nagy ígéretként számon tartott tudós-tanárt 33 évesen kivégezték 1958. január 9-én, ahogy a Legfelsőbb Bíróság Katonai kollégiumának különtanácsa másodfokú ítéletében a tényeket teljesen meghamisítva fogalmazott: „a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés vezetésének bűntette miatt”.
A derekegyházi születésű Brusznyai Árpád (1924–1958) a szentesi Horváth Mihály Gimnázium elvégzése után budapesti tudományegyetem görög-latin-történelem szakos hallgatója. 1949-ben szerezte meg diplomáját, majd a világhírű ókortudós, Moravcsik Gyula professzor mellett lett tanársegéd az egyetem klasszika- filológiai intézetében. Mivel apja csendőr altisztként, majd őrsparancsnokként szolgált a Horthy-korszakban, családjukat a kommunista rezsim alatt meghurcolták. Apját bebörtönözték, bátyját, aki katolikus pap volt, internálták, őt pedig elbocsátották az egyetemről. Így lett a magas fokú muzikalitással megáldott Brusznyai Árpád 1950-től a váci székesegyház kántora. Az itteni éveinek köszönheti, hogy megismerkedett feleségével, Ilonával, aki rábeszélte, hogy vállalja el a patinás veszprémi Lovassy László Gimnázium katedráját.
A tekintélyes tanár már a forradalom előtti napokban egyik alapítója volt a helyi értelmiségi vitakörnek, a Batsányi Körnek. A forradalom napjaiban beválasztották az 1956. október 26-án alakuló Veszprém Megyei Nemzeti Forradalmi Tanácsba, melynek kezdettől, meghatározó személyisége, szellemi irányítója, majd november elsejétől tényleges vezetője, elnöke lett. Rendeletet adott ki a téeszek részbeni feloszlatásáról, a tagosítás során elvett földek visszaadásáról, zároltatta a DISZ és az MDP vagyonát, és azt a forradalmi tanács részére utaltatta át. A helyi forradalmi bizottság vezetőjeként legfontosabb feladatának a közrend fenntartását, és a törvényesség betartását tartotta. Személyes tekintélyének köszönhetően több esetben sikerült megakadályoznia a kommunista pártfunkcionáriusok és ÁVH-sok elleni keserű indulatok elszabadulását, lecsendesítenie a népharagot. Az őrizetbevett ÁVH-s tisztekről kimutatást készíttetett, hogy majd rendes bíróság előtt adjanak számot tetteikről, kiküszöbölve ezzel az önbíráskodást, megóvva testi épségüket.
Ahogy Brusznyai Árpád élete és halála is nagyon jól mutatja, a forradalom leverését követően egyikük sem szólalt fel mellette. A bosszúvágy legkirívóbb példája Pap János esete, aki a forradalom napjaiban pártkáderként kereste fel Brusznyait, hogy munkára lenne szüksége, s eredeti végzettségének megfelelően vegyésztechnikusi álláshoz juttatta Brusznyai Árpád. Pap János 1957-ben a Veszprém megyei pártbizottság első titkára lett. Új funkciójában, a kommunista hatalom helyi megtestesítőjeként azonban már személyesen járt közbe a Legfelsőbb Bíróság elnökének írt levelében, hogy az első fokú ítéletet súlyosbítsák, s Brusznyait ne „csak” életfogytiglani börtönre, hanem halálra ítéljék. „A megye kommunistái, becsületes dolgozói - a népi demokratikus államrend megdöntésért küzdő, vezető szerepet játszó ellenforradalmárok felelősségre vonásánál – a legsúlyosabb ítéletet várják, nem pedig a törvényes büntetési tétel minimumát.” Ugyanígy Fodor Imre veszprémi országgyűlési képviselő is a kemény kéz politikáját követelte 1957-ben a Parlamentben: „Teljes szigorral kell eljárni azokkal szemben, akik a népi demokrácia ellen törtek: a Brusznyaiakkal és hasonlókkal keményebben, mint eddig.”
Brusznyai Árpád a forradalom idején azonban nem akarta a sarkából kiforgatni a világot. A rendkívül békés természetű ember – aki 18 éves korában csonttuberkulózisa miatt majdnem teljesen lebénult – ellene volt a hiábavaló vérontásnak, így nem kis része volt abban, hogy a harcok Veszprémet gyakorlatilag elkerülték. Ennek fényében különösen cinikus, hogy őt is azzal vádolta a kádári megtorló gépezet, hogy halállistát készített, 180 orosz katona és 70 civil halálát igyekeztek a nyakába varrni. A bíróság csak azt az „apró” tényt felejtette el tisztázni, hogy egy szerencsétlen véletlen folytán egymást lőtték a szovjetek, akik így nem magyar kéztől haltak meg.
Nem meglepő módon Brusznyai Árpád büntetőpere nélkülözött szinte minden jogszerűséget. Talán a legabszurdabb az volt az eljárás során, hogy a nyomozótisztet egyúttal tanúként is kihallgatták. A vádlottat a kifárasztás jegyében egész napos vallatásoknak vetették alá, miközben a pribékek már tudták nagyon jól, hogy milyen információkat akarnak belőle kicsikarni. A koncepciós perek vérlázító gyakorlatának megfelelően előre megírták a testben és lélekben meggyötört ember vallomásait. Az utolsó szó jogán Brusznyai Árpád a forradalmat egy olyan kocsihoz hasonlította, amelyet mások elindítottak, megvadították a kocsist és a lovakat, majd leugráltak arról, őt pedig hívták, hogy fogja meg a gyeplőt. „Engem hívtak, hogy fogjam meg a gyeplőt. Én azt megragadtam, minden tőlem telhetőt megtettem, hogy a kocsi ne zuhanjon a szakadékba. Elmenekülhettem volna a felelősségre vonás elöl, de ezt én nem tettem. Tudásom alapján bárhol megélhetnék sokkal gondtalanabbul, mint tanári fizetésemből, de én maradtam. Bármi lesz az ítélet, kegyelmet nem kérek!” – fogalmazott.
A másodfokon kötél általi halálra ítélt Brusznyai Árpád kegyelmi kérvényét az erre összeült tanácskozás 3:2 arányban elutasította, az életben maradás mellett két honvéd ezredes, míg a kivégzés mellett két volt ÁVH-s tiszt és a tanácselnök szavazott. Vádlott-társa, Horváth Ferenc így emlékezett Brusznyai utolsó útjára: „Aztán a bíró vagy ügyész újra felolvasta a halálos ítéletet, és hát ugye átadta a hóhérnak. Akkor szegény elindult, és végig a Himnuszt énekelte mindaddig, amíg a torkát a kötél el nem szorította.”
1. rész: Esterházy János: nácik és kommunisták ellen, magyarokért és zsidókért
A sorozat a Nemzeti Emlékezet Bizottsága segítségével készül.
Az osztrák hatóságok tiltották és tűrték is, a román kommunisták tűrték, de akadályozták a megemlékezéseket. Rákosi és Kádár felhasználták az aradi vértanúk emlékét, de az inkább ellenük dolgozott. A kivégzéseket éltető tradicionalisták pedig mindig is szubkultúra voltak.
A kormányfő szerint Magyarországon újra megjelentek a Lenin-fiúk, de nem hagyunk nekik teret.
16 év, 13 világverseny, 198 válogatottság, 592 gól – Lékai Máté szeptemberben döntött úgy, hogy 37 évesen búcsút int a magyar címeres meznek. A Ferencváros világklasszis kézilabdázójával pályafutásáról, emlékezetes pillanatokról, döntésekről és a fradizmusról beszélgettünk.
Kétszeri hosszabbítás után maradt alul a magyar csapat.
Konferenciát rendeztek Arthur Koestler emlékére, amelyen többek között arról is szó volt, mit gondolna az író, ha látná, mi történik ma a világban.
Legalább két ügynök utazott a gépen, Aczél rövidre zárta a nyomozást, Kissinger szerint akár a gépen is történhetett robbanás. Mit mondanak a levéltári források? Veszprémy László Bernát írása.
A Tisza Párt elnökének ukrán kém barátja büszke, hogy idegesítheti a magyarokat.
Még egy szocialista román asszony is aktívabbnak bizonyult a magyar baloldal üstökösénél.
