Eucharistia

Napi Maxima – Szalai Zoltán rovata

Az Úr nem ment el, itt maradt.
Őbelőle táplálkozunk.
Óh különös, szent, nagy titok!
Az Istent esszük, mint az ős

törzsek borzongó lagzikon
ették-itták királyaik
húsát-vérét, hogy óriás
halott királyok ereje

szállna mellükbe - de a mi
királyunk, Krisztus, nem halott!
A mi királyunk eleven!
A gyenge bárány nem totem.

A Megváltó nem törzsvezér.
Ereje több, ereje más:
ő óriásabb óriás!
ki két karjával általér

minden családot s törzseket.
Egyik karja az igazság,
másik karja a Szeretet...
Mit ér nekünk a Test, a Vér,

ha szellemében szellemünk
nem részes és úgy vesszük Őt
magunkhoz, mint ama vadak
a tetemet vagy totemet?

Áradj belénk hát, óh örök
igazság és szent szeretet!
Oldozd meg a bilincseket
amikkel törzs és vér leköt,

hogy szellem és ne hús tegyen
magyarrá, s nőjünk ég felé,
testvér-népek közt, mint a fák,
kiket mennyből táplál a Nap.

Babits Mihály: Eucharistia (1938)

Babits Mihály (1883-1941) magyar író, költő, a korszak legjelentősebb folyóiratának, a Nyugatnak a főszerkesztője. A fenti verset trianoni fájdalmában írja Babits. A művet Eperjes Károly a világ legszebb versének nevezte, fontosabbnak, mint a himnuszt vagy a szózatot. Ha ma hat percet szán kultúrára, hallgassa meg Eperjes előadásában a verset és a színész hozzá kapcsolódó briliáns elemzését is.