A politika foglyává váltunk

„És hol van a polgári Magyarország ideája?

Ahogyan azt megtudtuk, lehet, hogy ez csak egy politikai termék volt, de számomra attól még egy jó és tartós termék lenne. Igény volna rá, közhelyesen szólva. Tudja, az, hogy legyünk összeszerelő-ország, hogy legyünk olcsó munkaerővel befektetőket csábító bérmunkás-ország, hogy legyünk provincialitásunkban gőgös, Mézga Gézák országa, az engem nem vonz. Ember és polgár lenni, ez sajnos kétszáz éve még mindig elérendő cél ennek a politikai közösségnek, mivel még mindig nem tartunk ott. Ezért ez nem termék, hanem program, Csokonai, Ady, Márai óta. De különben gyakran eszembe jut az is, hogy ahogyan a polgári Magyarország csak egy politikai termék volt, úgy ma a haza megvédése, a keresztény értékekre hivatkozás, a sorosozás, az Uniónak való beszólogatás, a nemzeti szuverenitás hangoztatása is pontosan ugyanennyire politikai termék, amit pontosan ugyanúgy kell komolyan venni a választóknak, mint a polgárosodás korábban hirdetett programját.

 De lehet, hogy az a baj vele, hogy keveseknek szól. Pedig a politika szinte minden lépését közvélemény-kutatásokkal előzi meg. Mintha csak az lenne a fontos, hogy mire fogékonyak az emberek.

A módszertanilag hamis, alákérdezős és jogkövetkezményekkel nem járó konzultációkra gondol? Ez az a fajta igényfelkeltés, amihez becsületes és önmaga mércéjének megfelelni akaró ember nem adja a nevét. Én azt látom, hogy kialakult egy »jó értelmiség« és egy »rossz értelmiség«. Vannak, akik megmondják a tutit a kormánynak, hogy hogyan néz ki a társadalom és hogyan kell vele kommunikálni. Vannak köztük nagyon okos, kiváló emberek. És vannak, akik szerint a valóság ennél összetettebb és így a kommunikációnak is összetettebbnek kellene lennie. Nem feltétlenül kellene lemenni mindig kutyába, mert Esterházy Pétert idézve, »egy bizonyos szint fölött nem süllyedünk egy bizonyos szint alá.« 

Van a kormányközeli értelmiség és az »ellenséges«?

Én egy katolikus egyetem oktatójaként nem lehetek, nem is vagyok »kormányértelmiségi«, és a felsőoktatásban dolgozók többsége sem az, hanem hangsúlyosan közalkalmazott. Nem kiszolgáló személyzet. Ebben nincs semmi rossz, mert az oktatói szabadság a köteles tiszteleten, vagy elvárható lojalitáson túl más szabadságokat is magában rejthet, amire a politika nem formálhat igényt. »Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra« – írta Weöres Sándor, és ez egy értelmiséginek elég irányelv. Viszont most úgy tűnik, mintha ezek az öngyűlölő vélemények azt akarnák sugallani, hogy a kormányt tűzön-vízen át támogató értelmiségen kívül csak a sok rossz, paleo- és neomarxizmusban szocializálódott ember van, aki csak a társadalmi dekonstrukcióban tud gondolkozni, akinek csak az a célja, hogy hogyan lehet megbuktatni egy úgynevezett konzervatív kormányzatot. Ez egyfelől igaztalan vád és másfelől megalapozatlan önkép; ráadásul ezzel a sarkítással csak elidegenítik az értelmiséget, amely emiatt megpróbál másfele tájékozódni.”