Visszaszorulóban nyugaton a woke
Ettől még a keleti orientáció az marad, ami, de legalább a maga lecsupaszított valóságában, és nem kamu, süket dumákkal a normalitásról.
Mintegy 186 ezren éltek a Nők 40 program, azaz a „nagymamanyugdíj”; lehetőségével 2011 óta – jelentette be a közelmúltban az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára.
Novák Katalin elmondta: a kormány hat éve bevezetett családpolitikai intézkedésének a célja az volt, hogy visszaadja a családoknak a nagymamákat, akik így többet lehetnek együtt unokáikkal, megkönnyítve ezzel a szülők életét. A 2016-os költségvetésben a Nők 40 programra mintegy 200 milliárdot fordított a kormány.
Kaposváron az elmúlt három évben csaknem 3.700-an éltek a Nők 40 program lehetőségével és mentek el ennek segítségével nyugdíjba; 2014-ben 1.152-en, 2015-ben 1.256-an, míg 2016-ban pedig 1.229-en. Tavaly nyáron lett nyugdíjas az 57 éves Varga Edit is, aki titkársági asszisztensként dolgozott a kormányhivatalban.
Legalább 32 év munkaévet kell igazolni
A program azoknak a nőknek szól, akik 40 év munkaviszony után, a nyugdíjkorhatár elérése előtt szeretnének nyugdíjba vonulni. Alapesetben a 40 év jogosultsági időből legalább 32 évet kell munkajövedelem utáni járulékfizetéssel igazolni, és legfeljebb 8 évet lehet gyermeknevelési időként beszámítani. Utóbbi feltétel nem függ a gyermekek számától. Külön szabály vonatkozik a fogyatékos vagy tartósan beteg gyermekeket nevelő anyákra. Az ő esetükben akár 10 év jogosultsági időt is beszámíthatnak. Átlagosan a megyében a Nők 40 program által lett nyugdíjas nettó 106 ezer forintot kap, míg Kaposváron valamivel többet 115 ezer forintot.
Gelencsér Attila országgyűlési képviselő szerdai sajtótájékoztatóján elmondta: a kormányzati intézkedések legfontosabb célcsoportja a család. 2017-ben a költségvetés a GDP 4,3 mintegy 1743 milliárd forintot költ intézkedéseivel a gyerekekre, szülőkre és a nagyszülőkre - tette hozzá a képviselő. Az OECD országokban mindössze a felét fordítják a családokra. Szerinte a Nők 40 program visszaadja a nőket családjuknak, hogy idős szüleiket gondozni tudják vagy minél több időt tölthessenek unokáikkal, tehermentesítve így a dolgozó szülőket. A nők plusz tehervállalását, amit a társadalom érdekében végeznek: a családok összetartását, a gyereknevelést köszöni meg a program - fűzte hozzá Gelencsér Attila.