Regina magyar, a férje pedig magyar származású amerikai, és egy állásajánlat nyomán döntöttek úgy, hogy három kislányukkal Alaszkába költöznek. Azóta megszületett a negyedik lányuk is, eltelt jó pár év, és egészen megszerették ezt a vidéket. Regina szerint annál idillibbet el sem lehet képzelni gyerekneveléshez, minthogy egész nyáron mezítláb szaladgálnak a ház körül az erdőben (North Pole-ban a városon kívül minden házhoz tartozik nagyjából félhektárnyi földterület, nagyrészt erdővel). Nap mint nap találkoznak például jávorszarvasokkal, velük állandó versenyben vannak, hogy ki legelheti le a bogyókat, áfonyát, ilyesmit – általában az állatok nyernek. Mivel a lányok tudják, hogy hogy kell viselkedni ezekkel a hatalmas patásokkal, nem is történt még semmi baj.
Nyáron teljes a szabadság. A nyári szünet (hogy rögtön a jóval kezdjük) május közepétől augusztus közepéig tart, ez idő alatt – szürpríz – nem is megy le a nap egyáltalán. A hőmérséklet általában 20 fok fölött van, kellemes, vagyis nagyjából semmi sem figyelmezteti őket arra, hogy ideje lefeküdni, teljes szabadságban élnek, térben és időben egyaránt.
Aztán egyszer csak vége szakad a nyárnak, beköszönt az iskolaidő, és a tél. Nos, télen nem is nagyon lehet mást csinálni Alaszkában, mint dolgozni és iskolába járni. Kint sötét van, hónapokig tartó éjszaka, (karácsony körül nagyjából három órára jön fel a nap), csikorgó hideg, és hó. Igaz, ez aztán tényleg senkit nem akadályoz meg abban, hogy eljusson az iskolába, itt egyszerűen ilyen az élet, és kész.