Véres péntek Essenben: egy diák megkéselte tanárát, többen is megsérültek (VIDEÓ)

A feltételezett gyanúsított menekülés közben megsérült, és azonnal orvosi ellátásra szorult.


A feltételezett gyanúsított menekülés közben megsérült, és azonnal orvosi ellátásra szorult.


Mentőhelikopter érkezett a helyszínre.


Négy iskola több mint száz diákja arra vállalkozott, hogy a következő hetekben száműzi a mindennapjaiból a közösségi médiát és a különféle szórakoztató tartalmakat. A Magyarországon egyedül álló kihívásból tanulmány is készül majd. A digitális böjt kezdőprogramján jártunk. Összeállításunk.


A tragédia kilenc halálos áldozatot követelt 2020 novemberében Karácsonkő megyei kórházának koronavírusos betegeket ápoló intenzív osztályán.


Másfél száz gyerek, másfél száz jövő: sokkal többet ad a Szent Margit-program a rászoruló és érdemes kárpátaljai gyermekeknek, mint a havi tízeurós ösztöndíj. Ahogy a támogatóiknak is. Veczán Zoltán írása.


Idén januártól a BKK járatain dolgoznak ugyan rendészek, de mindössze 75-en, Vitézy Dávid korábban 200 fővel kívánta felállítani a csoportot.


Méghozzá azért nem, mert ezzel megsértik a muszlim gyerekeket.



A karmester neve a közelmúltban sokszor került elő az Operaház igazgatóválasztása körüli adok-kapok kapcsán; egyike volt az igazgatói székért induló jelölteknek.



