Szomorú évtized ez a szocialistáknak: hitrendszerük alapja válik a múltévá

Tőke és munka, egymás ellen

A közgazdászok általában azt feltételezik, hogy a tőkések és a munkavállalók olyan emberek, akik különböznek egymástól. Egy új tanulmány szerint azonban növekszik a tőkejövedelemben részesülők és a munkajövedelmet keresők legfelső decilisének átfedése.

Hogy mit jelent ez?

A munkajövedelemmel és a tőkejövedelemmel rendelkezők csoportjai, legalábbis az elitjeik mindinkább összekapcsolódnak, átfedésbe kerülnek egymással.

Ebből az következik, hogy sokkal árnyaltabb elemzésre és megértésre van szükség: az új elit jóléte ugyanis egyre kevésbé abban áll, hogy fizikai tőkét birtokol. Képzettségét – emberi tőkéjét – tekintve is a legjobbak közé tartozik.

Ahogy a szerzők fogalmaznak, „a klasszikus politikai gazdaságtanban azt feltételezik, hogy azok az emberek, akik jövedelmük nagy részét tulajdonból (tőkéből) kapják, különböznek azoktól, akiknek a jövedelme nagyrészt a munkavégzésből (munkaerejükből) származik. A tőkésekről nemcsak azt feltételezték, hogy gazdagabbak, mint a munkavállalók, hanem azt is, hogy teljes jövedelmük tőkéből származik (tőzsdei befektetések, megtakarítási kamatok, bérelt lakások és hasonlók). Hasonlóképpen, kevés munkavállalóról képzelték el, hogy jövedelme egy részét tőke tulajdonjogából szerezte”.

„Néhány közgazdász számára – ilyen volt Marx –, a tőkés-munkás felosztás elkerülhetetlenül konfliktusokhoz vezetett. A neoklasszikus közgazdászok, például John Bates Clark szerint viszont a társadalmi osztályok együttműködnek a nagyobb gazdasági kibocsátás előállításában. De sem Marx, sem Clark nem kételkedett abban, hogy ez a két nagy embercsoport létezik, és hogy különböznek egymástól” – folytatják a szerzők.

Tőkés és munkás – egy és ugyanaz

Számos tanulmány mutat rá az Egyesült Államokban, köztük Atkinson és Lakner (2017), Milanovic (2019) illetve Zwick és szerzőtársai (2019), hogy

Mert egyre több olyan ember keres nagyon jól, aki tőketulajdonból is jövedelemre tesz szert. Az elmúlt harminc év amerikai háztartási felméréseinek felhasználásával Milanovic a Capitalism, Alone című könyvében kimutatta, hogy a tőkejövedelem legfelső decilisében azok aránya, akik a munkajövedelemben részesülők legfelső decilisébe is tartoznak, folyamatosan nőtt az Egyesült Államokban, az 1980 körüli 15 százalékról 2017-re csaknem 30 százalékra. Ezt a jelenséget homoploutia névvel illeti, a görög homo, mint egyenlőségből és a ploutia, azaz gazdagság szóból.

A szerzők kutatása három különböző adatforrás felhasználásával dokumentálta a homoploutia jelenségének kialakulását az Egyesült Államokban az elmúlt 70 évben.

A jelenség azért fontos, mert minél inkább összefonódik a „tőkés” és a „munkás” társadalmi csoport, annál inkább

A szerzők kimutatják, hogy míg a klasszikus kapitalizmusban a tőketulajdonos nem kapott kifejezetten magas fizetést a munkájából (a nyolcvanas évekig a medián bér alatt), addig ma már átlagosan a 65. percentilis környékén keres, tehát javította helyzetét a munkapiacon.

Fizikaiból szellemi, szellemiből fizikai tőke

Mi az egész jelenség oka? Lehet az, hogy a jól keresők éveken át takarékoskodva tőkét halmoznak fel, ezt befektetik és elkezdik termőre fordítani. Vagy a tőketulajdonosok rájönnek, hogy az új világban nekik is tanulniuk kell, az egyetem nem értelmetlen tevékenység és ezzel is igyekeznek bebiztosítani maguknak a társadalmi elismertséget. Az is lehet, hogy a legjobb állások annyira vonzóvá váltak számukra, hogy elkezdtek úgy vélekedni, érdemes versenybe szállniuk azokért.

Mi a következménye az egésznek? Az, hogy egyre több ember van, aki fizikai és szellemi tőkében is nagyon gazdag: készségekkel és tőkével is rendelkezik. Ez egy olyan nyerő kombináció, ami egy új elit kialakulását eredményezi.

A kutatók szerint a jelenség csökkentheti a társadalmi mobilitást, ha megkövesedik egy olyan új elit, amely mindkét típusú tőkéből a legjobban ellátott.

Adóztassuk meg a legkeményebben dolgozókat!

Ami érdekesebb, hogy a valóság ismeretében a baloldali adóztatási ötletek is kihívások elé kerülnek. Egy progresszív adóztatást szorgalmazó szocialista érvelés hajlamos passzív, a fizikai tőketulajdonán üldögélő tőkéseket elképzelni. Pedig a baloldal sok esetben a legkeményebben dolgozó munkavállalókat találná a csúcson.

Egy 2008-as tanulmányban például Peter Kuhn és Fernando Lozano megállapította, hogy 2002-ben a legjobban fizetett kvintilis (a felső 20 százalékba tartozó dolgozók) kétszer nagyobb valószínűséggel dolgozott sokat (heti 50 óránál többet), mint az alsó kvintilisbe tartozó munkavállalók, akik ritkábban túlóráztak.

Ezzel persze véletlenül sem állítjuk azt, hogy aki szegény, az valószínűleg keveset dolgozik – lehet, hogy az ő munkája kimerítőbb, vagy munkavállalóként rosszabb egészségi-lelki állapotban van, esetleg hiába dolgozna többet, ha nem jutna azzal előrébb. 

Véleményünk szerint rámutathat mindez arra is, hogy a társadalmi mobilitás igenis létezik és a munkavállalóból megfelelő teljesítménnyel tőketulajdonos lehet, a tőketulajdonos pedig sikeres munkavállalóként biztosíthatja be a családja jövőjét.

Vagy egy olyan új elit van kialakulóban, amelybe egyre nehezebb bekerülni? Abban mindenesetre biztosak lehetünk, hogy amikor egy régivágású tervgazdász tőkés elitről beszél és igyekszik gazdaságpolitikai javaslatait a tőkések és a munkavállalók közti ellentétre felépíteni – „fizessenek a gazdagok” –, akkor ott már az alapfeltevés is múltszázadinak tekinthető.

(Címlapkép: 300 millió jüanból – 10,2 milliárd forint – elkészült egytonnás arany bivalyszobor a kelet-kínai Csiangszu – Jiangsu – tartomány Huahszi – Huaxi – szocialista mintafaluja újonann átadott, 74 emeletes, 328 méter magas felhőkarcolójában. Az építmény elsősorban turisztikai célokat szolgál; a 3 milliárd jüan – 102 milliárd forint – beruházási értékű torony szállodájában 826 szoba található és alkalmas 5000 ember egyidejű étkeztetésére. MTI Fotó: Trebitsch Péter)