Elemző: Nawrocki a lengyel belpolitika foglya, időszerű lenne lecserélni külpolitikai tanácsadóit

2025. november 30. 17:15

Majd hozzátette, hogy Orbán Viktor csúcspolitikus, aki a legrövidebb időn belül találkozott az amerikai és az orosz elnökkel is.

2025. november 30. 17:15
null

„Reális közelségbe került az ukrajnai béke a most záruló héten” – írja Facebookon Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője a Facebookon.

„Az Egyesült Államok erős nyomásgyakorlással (Zelenszkij kabinetfőnökének megbuktatása, Moszkvát is elérő Tomahawk-rakéták küldéséről való hangos gondolkodás) és aktív diplomáciával (Witkoff udvarlása Putyinnak, Trump tárgyalódelegációja az orosz elnökhöz, Rubio külügyminiszter egyeztetései Genfben) elérte, hogy 

már a nyugat-európai nyilvánosság és Zelenszkij is a közeli békekötésről beszél” 

– tette hozzá az elemző.

Ezt is ajánljuk a témában

Orbán Viktor egy „csúcspolitikus”

Majd hozzátette, hogy „mindebben aktív közvetítő szerep jut a magyar kormányfőnek is, ő ugyanis az a csúcspolitikus, aki a legrövidebb időn belül találkozott az amerikai és az orosz elnökkel is, s éppen a budapesti csúcsukat készíti elő. Ezért is logikátlan Nawrocki lengyel elnök állítólagos döntése, hogy nem kíván találkozni a moszkvai vizit miatt Orbán Viktorral. Azzal a Donald Trumppal ugyanis még a kampányában is szívesen mutatkozott, aki többször beszélgetett már orosz kollégájával”.

„Nawrocki a lengyel belpolitika foglya, de talán időszerű lenne lecserélni külpolitikai tanácsadóit, mert a jelenlegiekkel nem lát tisztán a pályán” – fűzte hozzá.

Vezet a kormánypárt itthon

Idehaza már a balliberális közvélemény-kutató intézetek is a Fidesz erősödését látják, akárcsak négy éve, megkezdték az adatok realitáshoz közelítését. A Nézőpont 47:40-arányú előnyt mért a héten a Fidesznek. A kormánypárt +7 százalékpontos vezetése mellett a hangulat javulása, Orbán Viktor népszerűségi előnye és az ukrajnai békekötés esélye is javítja a Fidesz győzelmi esélyeit. Ugyanakkor a választást még nem nyerte meg a kormánypárt, s a legnagyobb hiba, amit elkövethet, ha elbízza magát” – tette hozzá Mráz.

Nyitókép: Wojtek RADWANSKI / AFP

 

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bogdán
2025. december 02. 13:50
Lengyel elnök díjat kapott a Mandinertől, 2025....erről elfeledkezett,
Válasz erre
0
0
lazac3-2
2025. december 01. 08:52
A Mandiner miért nem említi meg, hogy a lengyel elnök kapta a Mandiner-díjat 2025-ben? Ennyire nem tiszteli a saját díját?
Válasz erre
0
0
kombinator-0
2025. november 30. 21:39
mindenesetre nem egy nagyívű politikus, hanem kicsinyes, kivagyi fajta, aki majd megmutatja ... holott négyszemközt megbeszélhette volna kis problémáját, bár láthatóan fél Tusko hopkinstól ...
Válasz erre
1
0
dejavu
2025. november 30. 21:10
Mráz nem érti lengyel elvbarátjának ódzkodását a fehér zászló ideológiájától, a látványpékséggel megtámasztott kamuhegyektől, a mindenki által látott moszkvai falótól.
Válasz erre
0
4
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!