Mi lesz már végre a Biszku-üggyel?

Gellért Ádám és Hoffmann Tamás nemzetközi jogászok, Hollán Miklós büntetőjogász és Rainer M. János történész voltak a Biszku Béla büntetőperéről rendezett csütörtöki kerekasztal-beszélgetés résztvevői az MTA Jogtudományi Intézetében.

Az '56-os megtorlásokat levezénylő (vagy Rainer M. János szerint csak koordináló) egykori belügyminiszter pere évek óra húzódik. Biszku először, 2014 májusában 5 év hat hónapot kapott, majd az ítélőtábla új eljárásra utasította az első fokon eljárt Fővárosi Törvényszéket.

2015 decemberében született meg a megismételt elsőfokú ítélet, amely már csak két év felfüggesztettet rótt ki a 94 éves Biszkura. Közben Polt Péter legfőbb ügyész indítványára a Kúria kimondta, hogy törvénysértő volt új eljárásra utasítani az elsőfokot, de ez a konkrét ügy szempontjából már mindegy: a per folytatódni fog a megismételt másodfokkal.

Rainer M. János: Biszkunál fontosabb szereplők is voltak, és még éltek is a rendszerváltáskor

1956-ban Biszku közepesen jelentéktelen, feltörekvő káder volt: kerületi párttitkár, akit még a forradalom alatt sem mozdítottak el. Lehet úgy mondani, hogy a „kommunisták felemelkedő fiatal csillaga” volt – mondta az első felszólaló, Rainer M. János történész, aki Biszku megtorlásokban játszott szerepéről beszélt. 1956 november 4. után Biszku „azonnal megértette, hová kell állni”, és az Ideiglenes Intéző Bizottság tagja lett, 1957-től pedig belügyminiszter.

A megtorlás folyamatával kapcsolatban Rainer hangsúlyozta: a diktatúra a „bürokratikus automatizmus” logikája szerint működött. „Nem kellett ahhoz írott, pecsételt utasítást adni a lánc bármely pontján álló illetőnek, hogy az lőjön”, mint ahogy azt sem kellett pontosan körülírni, hogy milyen körülmények között használhatják a fegyverüket. Meglepő lehet, hogy ez a bürokratikus mennyire informálisan működött – tette hozzá Rainer. Később példaként említette, hogy a levéltárban megtalálható például egy kézzel írt cédula, amelyen egy Rajnai nevű rendőrfőnök Losonczy Géza halálhíre miatt érdeklődött Biszkunál, hogy van-e „ezzel kapcsolatban valami tennivalója”.

Ennek ellenére Rainer úgy véli, összességében nem mondható, hogy Biszku irányította volna a megtorlásokat, inkább csak „koordinálta” azokat. Mint mondta, a szervezet „magától tette a dolgát”, az ennek alapjául szolgáló politikai döntéseket pedig elvileg az MSZMP KB, gyakorlatilag egyedül Kádár János hozta. Példaként említette, hogy később, 1968-ban a KB teljes tagsága, így Biszku is a prágai beavatkozás ellen volt, azt Kádár döntötte el egyedül. Az '56-os megtorlások kapcsán viszont a KB-ból mindenki szorgalmazta a Nagy Imréék elleni eljárást úgy, hogy tudhatták, halálbüntetés lesz a vége.

Rainer arra is emlékeztetett, hogy az MSZMP KB akkori 34 tagjából tizenöten éltek még a rendszerváltáskor, de egyiküket se vonták felelősségre. Nyers Rezső például a mai napig él, amint arra Gellért Ádám emlékeztetett, a jobbikos Novák Előd tett is ellene feljelentést.

A hozzászóló Horváth Miklós történész – aki több sortűzperben és a Biszku-perben is szakértő volt, de aztán kiderült róla, hogy a Magyar Néphadsereg politikai osztályvezetője volt – vitatkozott Rainerrel. Szerinte Biszku igenis irányította a megtorlásokat, és halálos ítéleteket hajtatott végre. Ezzel kapcsolatban később Gellért Ádám utalt rá, hogy az említett Rajnai nevű rendőrfőnököt ki is hallgatta az ügyészség a kilencvenes években egy sortűzper kapcsán. Vallomásában Rajnai – aki annak idején Nagy Imre kihallgatásait vezette – egy „monológot” adott elő arról, hogy Biszku Béla instrukciókat adott neki, miként folyjon Nagy Imre kihallgatása – idézte fel Gellért Ádám.

Gellért Ádám: Elképesztő, hogy az ügyészségi iratok nem nyilvánosak

Ugyanazokkal a kérdésekkel próbálunk megbirkózni 25-26 évvel a rendszerváltás után is: 2010-ig kísérlet sem történt a felelősségre vonásra – mondta Gellért Ádám nemzetközi jogász, aki a Bűn és Büntetlenség című dokumentumfilm után feljelentést tett a nemzetközi jog alapján, emberiesség elleni bűncselekmény miatt.

Utána hozták meg a Lex Biszku néven elhíresült törvényt, amely azonban már létező nemzetközi jogi kötelezettséget – a Genfi Egyezmények által büntetni rendelt emberiesség elleni és háborús bűncselekmények üldözését és el nem évülését – kodifikálta és semmi újat nem tett a magyar joghoz. Ráadásul az, hogy a törvény kimondja: a benne felsorolt kommunista bűncselekmények elévülése 2012. január 1-től újrakezdődik, egyértelműen alkotmányellenes – jegyezte meg.

A Lex Biszku hatálybalépése után jobbikos képviselők tettek feljelentést, lényegében az ő feljelentésével azonos tartalommal – emlékeztetett Gellért Ádám. Hozzátette: az ügyészség érdekes módon a salgótarjáni sortűz miatt kezdett nyomozni, holott a feljelentés nem erre vonatkozott; eközben pedig a belügyminiszteri tevékenységre vonatkozóan (többek között a Nagy Imre és társai, illetve mások elleni koncepciós perek kapcsán) az ügyészség 2012-ben megszüntette a nyomozást. Gellért arra is felhívta a figyelmet, hogy ezek az ügyészségi dokumentumok máig nem nyilvánosak, és nem érti, hogy a feljelentő parlamenti képviselők miért nem tették közzé a meglehetősen furcsa indokolással ellátott dokumentumokat.

Gellért Ádám megszerezte ezeket és több idézetet is kivetített a beszélgetésen. Ezek szerint az ügyészség azzal érvelt a nyomozás megszüntetésekor, hogy „nem sikerült olyan adatokat találni, amelyek kétséget kizáróan bizonyítanák”, hogy Biszku Béla a Nagy Imre elleni büntetőeljárást eljárási szabályokba ütközően, egészében koncepciósan irányította vagy befolyásolta volna. A nemzetközi jogász rámutatott: az érvelés nevetséges, hiszen egy vádemeléshez egyáltalán nem szükséges, hogy az ott előadottak „kétséget kizáróan” bizonyítva legyenek – ez éppen a bírósági eljárás feladata.

Gellért rámutatott az ügyészségi logika inkonzisztenciáira is. Mint mondta, a jobbikos Novák Előd Nyers Rezsőt is feljelentette, mert a Nagy Imre-ügy kapcsán az MSZMP KB ülésén támogatólag nyilatkozott a koncepciós eljárással kapcsolatban. Az ügyészség szerint ez nem valósított meg felbujtást, miközben a salgótarjáni sortűzzel összefüggésben (amelyre egyébként indítvány nélkül, hivatalból terjesztette ki a nyomozást) az ügyészség megállapította Biszku felbujtói magatartását az Ideiglenes Intéző Bizottságban kifejtett hasonló megnyilvánulásai miatt. A megismételt elsőfokú eljárásban a bíróság egyébként ebben a vádpontban felmentette Biszkut.

A magyar bírók nem tudják alkalmazni a nemzetközi jogot és nem akarják a Lex Biszkut

A megismételt elsőfokú eljárásban hozott ítélettel való elégedettségének adott hangot Hollán Miklós büntetőjogász, aki üdvözölte, hogy a bíróság elvi éllel kimondta: a nemzetközi jog alapján megállapítható a büntetőjogi felelősség a magyar jogtól, tehát a Lex Biszkutól függetlenül is. Szerinte azonban egyszerűbb lett volna, ha a bíróság nem a nemzetközi jogot, hanem a Lex Biszkut alkalmazza az adott esetben.

Ezzel szemben Hoffmann Tamás nemzetközi jogász azt az ellenérvet hozta fel, hogy mivel a Lex Biszku ellentmond a nullum crimen sine lege alapvető garanciájának – miszerint nincs bűncselekmény törvény nélkül, és utólag hozott törvényeket nem lehet korábban elkövetett bűncselekményekre alkalmazni –, ezért egy Lex Biszku alapján meghozott ítéletet eredményesen meg lehetne támadni a strasbourgi Európai Emberi Jogi Bíróságon.

Hoffmann Tamás nemzetközi jogász arra is kitért: jó lenne, ha rendesen alkalmaznák a nemzetközi jogot – adott esetben a Genfi Egyezmények által meghatározott nemzetközi büntetőjogi tényállásokat – a magyar bíróságok, csak sajnos nem tudják.

Az egyezményekben foglalt kétfajta fő tényállás közt leegyszerűsítve az a különbség, hogy az emberiesség elleni bűncselekményeket a saját polgári lakosság sérelmére, míg a háborús bűncselekményeket az ellenfél ellen, más ország állampolgárai ellen követik el. Így '56 kapcsán az is vita volt, hogy az nemzetközi vagy nem nemzetközi konfliktus volt. Tulajdonképpen végig, a mostani Biszku-perben is háborús bűncselekmények képezték a vád tárgyát, holott Hoffmann szerint emberiesség elleni bűncselekményekről volt szó.

Ilyen tényállás azonban nem volt a korábbi Btk-ban, ezért fából vaskarika-módszerrel a hasonlónak ítélt tényállásokat alkalmazták helyette a bírók, nem pedig közvetlenül a nemzetközi jogot. Mint mondta, eddig egyetlen sortűz-ügyben, a Borbély-ügyben ítélkeztek emberiesség elleni bűncselekmény tényállása alapján, de az is azt követően történt, hogy Strasbourgba, majd felülvizsgálat keretében a Kúriára került az ügy.

A Lex Biszku és a magyar bírók szorongása

Hoffmann szerint „Biszku bűnösségének kimondása azért fontos a jelenlegi politikai elitnek, mert így rajta kívül egy egész rendszer bűnösségét lehet kimondani. A jog fetisizálása azonban egy téves eszköz” – tette hozzá. „Látszik, milyen kétségbeesetten próbálják Biszkut felelősségre vonni: iderángatják a lőszerrel való visszaélést, a kommunista bűnök tagadását. Szabálysértést nem követett el esetleg?” – tette fel a kérdést Hoffmann.

A bíróságok „megfelelési kényszerére” utalt Rainer M. János történész is, aki egy bekezdést idézett a megismételt elsőfokú eljárásban hozott ítéletből, ahol a bíróság a „rossz” és a „jó” oldalon álló tanúkról értekezik. Eszerint nem biztos, hogy a „rossz” oldalon állók mindegyike hazudik, mint ahogy az sem, hogy a „jó” igazat mond. Rainer szerint a „jogalkalmazók szorongása” tükröződik ebben az ítéletben.

Rainerre reagálva Hoffmann Tamás megjegyezte, hogy szerinte is nagyon szerencsétlen ez az érvelés, hiszen a bíróknak kizárólag a jog alapján kell ítélniük. Nagyon nem akaródzik nekik azonban az utólag, erre az esetre hozott Lex Biszkut alkalmazni, ezért most „magyarázkodnak” a társadalom felé.

Gellért Ádám szerint viszont Biszkut nem szabad futni hagyni, ha a „jogállam és a törvényesség” talaján állunk. Feltette a kérdést: „Ha vele szemben nem járunk el, akkor kivel szemben járunk el?”