Biszku ügyvédje, Magyar Gábor azzal kezdte beszédét, hogy kifejtette: a Biszku elleni eljárás csak a Fidesz 2010-es kormányváltása után indult el, hiszen semmi sem indokolta, hogy az elmúlt 25 évben vádat emeljenek Biszku ellen. Felemlegette a „mindenféle” történelemkutató intézetek létrehozását, a tankönyvek lecserélését, és idézett az Alaptörvény preambulumából is, hogy bebizonyítsa: a kormány újra akarja írni a történelmet, ennek része a Biszku elleni per.
A védő szerint megalapozatlanok a vádpontok: a leginkább a lőszerrel való visszaélés áll meg, bár a mostani eljárás visszásságaira utalva azon ironizált, hogy a Biszkunál talált lőszerekkel kapcsolatban, hogy „még senki sem fedezte fel újabb sortűz elkövetésének előkészületét”.
Magyar szerint Biszku felelősségre vonásához az kellene, hogy be lehessen bizonyítani, hogy Biszku – akár több lépésen keresztül – parancsot adott a sortüzekre.
Biszku tagadta bűnösségét. Azt mondta, hogy az Ideiglenes Intéző Bizottság üléseinek gépírásos jegyzőkönyveit utólag készítették Kádár János instrukcióinak megfelelően, ezek a leiratok ezért nem pontosak. Az ügyész szerint ezek a papírok hitelesek, hiszen ezeket az állampárt készítette és őrizte, utána kerültek az állami levéltárba. Az elmúlt években többször elmondta, hogy az 1956 után történtekkel kapcsolatban nem bánt meg semmit, nincs miért bocsánatot kérnie, Nagy Imre pedig „megérdemelte a sorsát”.
Az genfi egyezményt megsértő cselekményekért az 50-es években halálbüntetés is kiszabható volt, ám ez a szankció ma már nem létezik. A most hatályos büntető törvénykönyv szerint kiszabható legsúlyosabb büntetés, a tényleges életfogytiglan viszont a tettek elkövetésekor még nem létezett, ezért Biszkut legfeljebb életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélhette volna a bíróság — írja az Index.