Joffe: Európa hanyatlik, nem Amerika

Kína még sokáig nem éri utol az Egyesült Államokat

A budapesti Danube Institute vendégeként a Budepest Music Centerben előadást tartó Josef Joffe tipikus atlantista nagyágyú: lengyelországi zsidó család gyermekeként Nyugat-Berlinben nőtt fel, majd a hatvanas évektől nagyrészt az Egyesült Államokban folytatta tanulmányait és építette karrierjét. A Harvardon szerzett doktorátust, oktató volt a Princentonon, a Harvardon és a Müncheni Egyetemen. Eközben szerkesztőként, elemzőként és publicistaként dolgozott a német Die Zeittől és a Süddeutsche Zeitungtól kezdve az amerikai Foreign Affairs-ig és a The New York Times Magazine-ig.

Joffe az amerikai közélet két nagy kortárs gondolkodójával, Francis Fukuyamával és Zbigniew Brzezinskivel közösen alapította meg 2005-ben a The American Interest című folyóiratot, amely főleg az Egyesült Államok nemzetközi politikai, gazdasági és katonai tevékenységére, kapcsolataira koncentrál.

A The Myth of America's Decline (Amerika hanyatlásának mítosza) címmel jelent meg 2013-ben Josef Joffe legutóbbi könyve, melyben az Egyesült Államok hanyatlásának tartós, ám szerinte téves mítoszát elemzi és szedi szét érvekkel és adatokkal. Könyve fő megállapításai szerint az ötvenes évek óta minden évtizedben volt egy aktuális ellenfél vagy vetélytárs, amely sokak szerint „hamarosan” lenyomja Amerikát, a Szovjetuniótól kezdve Japánon és az egyesülő Európán keresztül a manapság emelkedő Kínáig. Különösen hangosak voltak ezek a jóslatok akkor, amikor az Egyesült Államok is nehezebb időszakait élte, például az ötvenes évek vagy a hetvenes évek végén, illetve a 2008-ban kitört gazdasági világválság után.

Ám Joffe szerint ahogy a korábbi kihívók sem voltak képesek sem utolérni, sem legyűrni az Egyesült Államokat, úgy a most felemelkedő Kína sem éri utol fejlettségben belátható időn belül az USA-t. Az elmúlt húsz évben Kína ugyan nagyon gyorsan fejlődött, viszont rendkívül mélyről indult. Az lehet, hogy a nemzeti össztermék tekintetében Kína középtávon beelőzi az Egyesült Államokat, de az egy főre jutó GDP-adatok közötti különbség hatalmas (az IMF 2014-es adatai szerint: USA 54.597 dollár; Kína 12.280 dollár - Magyarország hasonló adata 24.942 dollár – épp hogy megelőzzük a 24.805 dolláros GDP/fő adattal rendelkező Oroszországot – a szerk.).

Joffe előadáson is közölt adatai szerint igaz, hogy a rohamosan növekvő világgazdaságban egyre nagyobb Kína aránya (ma mintegy 15 százalék), az Egyesült Államok viszont évtizedek óta őrzi a maga valamivel 20 százalék fölötti részesedését a világgazdaságban – igaz, a 2. világháború lezárásakor az USA egymaga a világ össztermelésének a felét tette ki. Van viszont egy kontinens, amely évtizedek óta veszít a világgazdaságban betöltött pozíciójából: ez pedig Európa. Josef Joffe előadásában elsősorban a vén kontinensre koncentrált.

Euró: jó cél, csak túl sok és túl korán

„Az euró jó cél volt, de túl sokat akartak és túl hamar” – mondta ki a verdiktet az euró intézményéről Josef Joffe. Az euró szerinte „egy gyönyörű idea, amit rossz politikával valósítottak meg”. Joffe hangsúlyozta: nem működhet monetáris unió a politikai unió, közös kormányzat nélkül. Az euró intézményét egy olyan vonathoz hasonlította, ami – jelenleg – 19 mozdonyból áll, amelyek különböző irányba és különböző sebességgel mennének. „Portugália Finnországgal? Ciprus és Görögország Németországgal?” – hívta fel a figyelmet az eurózóna-tagok közötti hatalmas eltérésekre Joffe. A német-amerikai publicista szerint az euró korszaka előtt a gyengébb országok az inflációval, az adósság és deficit növelésével próbáltak versenyezni az erősebbekkel. Azzal, hogy a gyengék és erősek egy közös pénznemre váltottak, „egy szuboptimális régió még szuboptimálisabb lett” – fogalmazott Joffe.

Az eurózóna tagjai Josef Joffe szerint a konvergencia, közeledés helyett csak szétfejlődtek. Mivel eltűnt az infláció lehetősége, így csak befelé tudnak „leértékelni”, vagyis kiadásokat és fizetéseket csökkentenek. Pedig a történelem azt tanítja, hogy a monetáris uniókat elérhetik a válságok. Az euróválság okat, hogy gyenge nemzetközi intézmények néznek szembe a kemény nemzeti érdekérvényesítésekkel. Így hiába van szó „egy vonatról”, nem kényszeríthetik a 19 masinát egy irányba. Számít az is, hogy egyes országokban erős belső intézmények, szakszervezetek, gazdák lépnek fel az euró intézményével szemben. Mégis, Joffe úgy látja, hogy valójában senki nem akar kilépni az eurózónából, még a görögök sem. „Mintha ez egy nukleáris fegyver bevetése lenne” – fogalmazott az előadó. Az euró legfőbb összetartó ereje szerinte ma az Európai Központi Bank, élén Mario Draghival, aki Joffe szerint ma Európa „legerősebb embere, az igazi európai elnök”, aki „nagyjából megmentette a döntéseivel az eurót”. Joffe hozzátette: „persze őt sem az európai polgárok választották a tisztségére”.

Josef Joffe ugyanakkor nincs temetői hangulatban: úgy látja, Európa az elmúlt hatvan éven is „átküzdötte magát”, az eurózóna pedig jobb állapotban van 2015-ben, mint pár évvel korábban. Előadása végén azt hangsúlyozta: „ne tegyünk az eurózóna felbomlására, de még Görögország kilépésére sem”.

Ugyanakkor Joffe mind Lengyelországnak, mind Magyarországnak azt ajánlja, a jelenlegi körülmények között ne lépjenek még be az eurózónába.

Pogátsa: Megkérdőjelezhető az amerikai növekedés fenntarthatósága

Joffének az Egyesült Államokkal kapcsolatos véleményével Pogátsa Zoltán közgazdász, a Nyugat-magyarországi Egyetem docense vitatkozott. Pogátsa szerint igaz, hogy mindig vannak „sztárországok”, amiket évről évre felemel, majd eldob a nemzetközi sajtó; és Joffe könyve emlékeztető arra nézve, hogy Kína még nagyon le van maradva az Egyesült Államoktól. A magyar közgazdász ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy az Egyesült Államok külkereskedelmi deficitje az ezredforduló óta dinamikusan nő, az amerikai reáljövedelem negyven éve nagyjából stagnál, az USA államadóssága pedig egyre hatalmasabbra duzzad. Az amerikai államadósságot többek között Kína és Németország finanszírozza a költégvetési többleteiből. „A Wall Street beszívja ezeket a pénzeket, mivel a dollár a világ fizetőeszköze” – emlékeztetett Pogátsa Zoltán. A közgazdász nem vitatja, hogy Kína fejlődése még sokáig elhúzódhat, sőt, le is állhat, mielőtt még utolérné Amerikát; de szerinte „Amerika növekedése az adósságból származik, és ez megkérdőjelezi az amerikai növekedés fenntarthatóságát”.

A beszélgetés harmadik vitapartnere Mándi Tibor, az ELTE adjunktusa volt, aki felhívta a figyelmet arra: „az ideák is számítanak, nem csak az anyag”. Lehet, hogy a termékek Kínában készülnek, de az imázst, az értékét az Egyesült Államokban alkotják meg, onnan terjednek. Szerinte az az amerikaiak zsenialitása, hogy az egy kis köztársaságra kitalált szabadságelveket a nagyhatalmi erő birtokában is meg tudták őrizni a maguk számára.

Mindenkiből amerikai lehet

Josef Joffe válaszában arról beszélt: az államadósság és a költségvetési hiány nem jó mutatók egy hanyatlás mérésére: nem ritka a 70-80-90 százalékos államadósság a fejlett országok körében, ez kibírható számukra. „Az amerikai gazdaság ráadásul nagyon dinamikus, szemben az európaival”. Joffe emlékeztetett arra, hogy Japán világelső az államadósságban a maga GDP-hez mért 226 százalékos adósságával, amit még mindig elbír, bár Japán két évtizede stagnál. Az EU GDP-je jelenleg nagyjából megegyezik az USA-éval, de Európa aránya csökken a világ össztermelésében.

Hogy mi az amerikai siker titka? Joffe a Google-alapító Sergey Brin példáját hozta fel: az oroszországi születésű Brin az amerikai Stanfordra került, pont a megfelelő helye, ahol a professzorok azt mondják a diákoknak, „menj és csinálj pénzt”. „Ez az, amit a professzorok Európában nem mondanak” – tette hozzá Joffe. Az USA-ban Európával ellentétben van egy mély, rugalmas és sokszínű tőkepiac; emellett hatalmas a merítési lehetőség a tehetséges fiatalokból, akik ott vannak karnyújtásnyira. „A Szilícium-völgy elszívja a világ legjobbjait, a bevándorlás az USA legfontosabb ereje” – hangsúlyozta Joffe. „Hogyan válhatsz kínaivá? Hogyan válhatsz magyarrá? Mert amerikai mindenkiből lehet, amerikainak lenni nem vér és nem vallás kérdése” – emlékeztetett Josef Joffe vitaválasza végén arra, mi is lehet az Egyesült Államok, mint első számú világhatalom sikerének titka.