Az 1989-es páneurópai piknik szervezői és a Magyarországra menekült keletnémet családok, polgárok segítői kaptak elismerést a XXI. Század Intézettől és a Terror Háza Múzeumtól hétfőn Budapesten. A Petőfi-emléklap a helytállásért elnevezésű elismerés odaítélésével hetvennél több ember, köztük politikusok és ismeretlen segítők tevékenységét, bátorságát kívánták elismerni, olyanokét, akik – a méltatás szerint – a kommunista diktatúra ideológiai szorítása ellenére is emberséget mutattak.
Elismerést ítéltek oda a keletnémet menekülteket segítő – eddig ismeretlen – „névtelen hősök” mellett az akkor lelkészként tevékenykedő Balog Zoltán emberierőforrás-miniszternek, Filep Máriának, a piknik főszervezőjének, Horváth István volt belügyminiszternek, Konrád György írónak, Kovács László volt külügyminiszternek, Kozma Imre atyának, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnökének, Németh Miklós volt miniszterelnöknek, Pozsgay Imre volt miniszternek és Tőkés László református püspöknek. Az elismerést többen nem tudták átvenni a rendezvényen.
Balog Zoltán – aki Angela Merkel német kancellár látogatása miatt csak a rendezvény végén tudott megjelenni és az elismerést átvenni – azt hangoztatta: a szabadság mindig a belülről szabad emberekből indul el. Szerinte a szabadság ereje képes azokat is inspirálni, akik ma azért felelősek, hogy meg is maradjon a szabadság. Azt is mondta, a szabadság nem magától értetődő, annak mindig ára van, hiába gondolják azt ma sokan, hogy ingyen van. A miniszter az elismerés átvétele után felidézte saját 25 évvel korábbi, néhány napig tartó szerepét a csillebérci menekülttáborban, ahol pasztorációs szolgálatot végzett.
Schmidt Mária, a házigazda intézmény főigazgatója méltatásában arról beszélt, hogy a magyarok 1989 nyarán tanúbizonyságot tettek bátorságukról, szolidaritásukról és a felebaráti szeretetükről, és ezzel példát mutattak az egész világnak. Arra hívta fel a figyelmet, hogy az akkori segítségnyújtás csak a mai szemmel számít természetesnek, ám akkor még Magyarország megszállt állam volt, állampárttal, titkosrendőrséggel, és a segítők tevékenysége egyáltalán nem volt veszélytelen és kockázatmentes. A főigazgató-történész köszönetet mondott a segítőknek, és arról is beszélt, ők nagyobb kockázatot vállaltak, mint a hajdani állampárt vezető politikusai.