A Biblia a böjtről

„Jézus böjttel kapcsolatos kijelentéseit a szentírástudósok a legeredetibb Jézus-mondások közé sorolják. Ezek a kijelentések különböznek mind a korabeli zsidók böjtölésről alkotott felfogásától, mind a böjtölő ősegyházétól. Ez mégsem jelenti azt, hogy Isten fia ne böjtölt volna. (...)

Jézus idejében a vallásukat buzgón gyakorló izraelitáknál természetes dolog volt a böjtölés. A farizeusok »kétszer« böjtöltek hetente (Lk 18,12). Maga Keresztelő János és tanítványai is gyakran böjtöltek (Mt 11,18; Mk 2,18). És Jézus? Köztudomású, hogy a Jordán folyóban történt megkeresztelkedése után a Szentlélek »elragadta« Jézust a pusztába, és ő ott, Mózes mintájára »negyven nap és negyven éjjel böjtölt« (Mk 1,12–13; Mt 4,1–2). Jézus számára tehát a zsidó vallásosság elemeként a böjt is magától értetődő gyakorlat volt. Feltűnő azonban, hogy míg a másik két gyakorlatról, vagyis az imáról és a jótékonykodásról Jézus gyakran és nyomatékosan beszélt, a böjtöt ritkán emlegette. Amikor pedig szólt róla, Izajás fent idézett könyve nyomán a böjtölés helytelen gyakorlatától óvott: »Amikor böjtöltök, ne legyetek búsképűek, mint a képmutatók. Ők ugyanis elváltoztatják arcukat, hogy böjtölésükkel feltűnjenek az embereknek. Bizony, mondom nektek, ők megkapták már jutalmukat. Te, amikor böjtölsz, kend meg a fejedet, az arcodat pedig mosd meg. Ne lássák az emberek, hogy böjtölsz, csak Atyád, aki a rejtekben van; és Atyád, aki lát a rejtekben, megfizet majd nektek.« (Mt 6,16–18) 

Jézus tehát az ember szívének belső hozzáállására hívja fel a figyelmet: tiszta szívvel, Isten kedvéért böjtölni jó. Emberi dicsőséget keresve böjtölni haszontalan. Ugyanezt a felfogást tükrözi Jézus példabeszéde a farizeusról és a vámosról. A böjtölésével még Isten előtt is hencegő farizeus nem »igazult meg«, de az alázatosan mellét verő vámos igen. (Lk 18,9–14) Jézus nyilvános fellépése alatt, úgy látszik, nem böjtölt. Ezt ellenfelei szemére is vetették: »Az Emberfia eszik és iszik, és azt mondják: Íme, a falánk és borissza ember, a vámosok és bűnösök barátja.« (Mt 11,19) Jézus tehát evett és ivott, sőt tanítványait sem fogta böjtölésre. Ezt kritizálták is az akkori »jámborok«. Érdekes Jézus válasza erre a kritikára: »Néhányan megkérdezték Jézust: ‘Miért böjtölnek János és a farizeusok tanítványai, a te tanítványaid pedig nem böjtölnek?‘ Jézus így felelt: ‘Vajon böjtölhet-e a násznép, amíg velük van a vőlegény? Amíg náluk van a vőlegény, nem böjtölhetnek.‘« (Mk 2,18–19) E szavak világosan jelzik Jézus öntudatát. Ő nem csak Isten országának, vagyis az Isten jóságos, megbocsátó királyi uralmának közeledtét hirdette, hanem meg volt győződve arról is, hogy megjelenésével és működésével Isten országa, vagyis jóságos, megbocsátó királyi uralma már meg is kezdődött. »Isten országa köztetek van« – mondja Jézus az Isten országa eljöttének időpontjáról tudakozóknak (Lk 17,21). 

A Biblia gyakran nevezi a szabadító Istent Izrael népe vőlegényének, a népet pedig menyasszonynak (Ez 16 stb.). Jézus, az Emmanuel, Isten új népének »vőlegénye«. Ezért amíg ő köztünk van, »a vőlegény barátai« nem böjtölhetnek, a böjt egyenesen tilos számukra. A történeti Jézus szavait kutató tudósok, például John P. Meier, amerikai katolikus szentírástudós szerint, Jézusnak e szavai kétségtelenül az eredeti Jézusmondások közé tartoznak, hiszen Jézusnak ez az állítása különbözik a korabeli zsidók böjtölésről alkotott felfogásától, és mint látni fogjuk, különbözik a böjtölő ősegyház felfogásától is.”