Hitvalló alkotások

„Művei bibliai témájúak és ihletésűek. Ritka, hogy egy alkotó hitvallásokat készít. Hogyan indult a pályája, miképpen jutott el idáig?

A közelmúltban jelent meg a könyvem (Sommaire címmel – a szerk.), amelyben az elmúlt harminc évemet foglalom össze. Művészeti életpályám azonban valamivel korábban kezdődött: az 1980-as években, családommal, Németországban egy kis lakásban laktunk, az anyagi lehetőségeim meglehetősen korlátozottak voltak. Bálint Endrétől tanultam: »Ha nincs semmilyen lehetőséged alkotni, egy újságot akkor is találsz, rajzolni tudsz, ezekkel az eszközökkel tudsz kollázst készíteni«. Így először a kollázsokon keresztül éltem meg az alkotás örömét. Később a frankfurti környezetben, ahol éltem miközben a helyemet kerestem, azt vettem észre, hogy az összes művész, különböző rész-irányokba megy bele, nincsenek teljes színvilággal dolgozó alkotók. Magam viszont – úgy éreztem – rátaláltam egy olyan hangra, amely szembe ment a provokatív és harsány stílussal, irányzatokkal.

Ezt felismerve eljutottam oda, hogy immár egy teljes, szivárvány-színvilágot tartalmazó palettával dolgoztam – a színekhez és a felhasznált formákhoz mindig mély gondolat, jelentés társult. Ekkor már a pici kollázstól a nagy tekercsképig igen sokféle alkotást hoztam létre és elkezdtem színpadi műveket is létrehozni. Az 1990-es években a festészetemben egyre inkább a harmóniát kezdtem el keresni: az »Alfától Ómegáig« sorozatom alapmotívuma a természet-kereszt, amely a sorozat további képein újra és újra megjelent – ha ezt a motívumot, nem imádságként fogtam volna fel, hamar gépiessé és unalmassá vált volna ezen művek megalkotása. A transzcendens a „Teremtés” sorozatban érett harmonikus, rendezett egésszé: a teremtés hét napját festettem meg más és más festészeti stílusban a középpontból kiinduló geometrikus rend szerint.

Hogyan látja: a kortárs alkotásokban mennyire kap hangsúlyt a jóra törekvés?

Jelenleg még a »Virágozzék minden virág« korszakát éljük. Mindezt a mai, szekularizált világban sajnos a művészet is tükrözi. Miközben a művek többsége anyagelvűvé vált, én úgy érzem, ez kevés egy valódi műalkotás megszületéséhez.

Mit jelent valójában az a szó, hogy műalkotás?

Beke László nagyon sok megközelítést sorol fel egy tanulmányában, amelyek közül számosat sajátomnak érzek: legfontosabbként azt emelném ki, hogy egy alkotás sohasem lehet öncélú - esztétikumában és tartalmában is felemelőnek kell ahhoz lennie, hogy ténylegesen adhasson valamit nézőinek. Aztán, hogy mind az alkotó, mind a befogadó milyen mélyen hatol bele a tartalmi rétegekbe, az már egy külön kérdés.

Az alkotásaiban megjelenő markáns bibliai témákat hogyan fogadta, fogadja a közönség?

Nyílt konfrontációval eddig nagyon ritkán találkoztam - akinek nem tetszik a téma, általában nem mond semmit. Ettől függetlenül a vélemények megoszlanak, nem mindenki tudja magáévá tenni ezt az irányt. Ugyanakkor egyre jobban érezhető a folyamat, miszerint egyre több kortárs művész – más és más színvonalon - szakrális témát dolgoz fel. Szerencsére erre egyre több múzeum és kiállítótér is nyitott.”