„Ez adott esetben a szakmaiság rovására mehet. De például éppen az evangélikus múzeum élén ma egy művészettörténész áll. Igaz, az is kiderül a cikkből, hogy ez az első eset, amikor ennek a múzeumnak a vezetésére művészettörténészt neveztek ki. Azt gondolom, hogy ez kifejez egy jó irányt, hiszen így szakmai rálátással és hozzáértéssel lehet a múzeumot irányítani.
Ez anyagi kérdés?
Az egyházi gyűjtemények a fenntartótól kapott összeggel kell, hogy gazdálkodjanak. Más kérdés, hogy a pályázatok adta lehetőségekkel mennyire élnek...
Az egyházi múzeumok mennyire ismertek a szakmán belül?
Sajnos az egyházi gyűjtemények még mindig nincsenek kellő súllyal jelen a szakmai gondolkodásban. Az ott dolgozó szakembereknek szerintem sokkal jobban bele kellene folyniuk a szakmai megjelenésekbe. Lehet, hogy közös programokat, konferenciákat kellene szervezni, amelyek több kapcsolatot teremthetnének. Mi igyekszünk erre a területre is figyelmet fordítani: már a lap megjelenésének első éveiben volt egy sorozatunk, amelyikben egyházi gyűjteményeket mutattunk be, a 2008. decemberi számunkban pedig kiemelten foglalkoztunk a szakrális művészet kérdéseivel.
A magyar szellemi tulajdon jelentős hányada egyházi tulajdont képez...
Az arisztokrácia bizonyos részét leszámítva a történelemben mindig az egyház volt az, aki támogatta a művészetet és aki gyűjtött. Ugyanakkor az országban fellelhető múzeumok közül – amelyek száma egy tavaly decemberi adat szerint hétszázharminc-valahány – elenyésző hányad, mindössze harminchét múzeum egyházi. Ezekben viszont a magyar kulturális emlékezet jelentős része koncentrálódik.
Hogyan lehetne az egyházi gyűjteményeket úgy bemutatni, hogy az ott fellelhető műtárgyak – szakmán belül és a köztudatban is – méltó helyükre kerüljenek?
Az érződik, hogy ezeknek az intézményeknek a kommunikációja nem nagyon működik. Ritkán lehet a sajtóban olyan hírrel találkozni, hogy egy egyházi múzeum új kiállítást nyitott meg. Általában van egy állandó gyűjtemény, mellette talán néhány kisebb kezdeményezés, de nincs az a fajta pezsgés, mint ami ma a nagyobb állami múzeumokban már tapasztalható.”