A La Repubblica idézett cikke azt állította, hogy a Vatileaks-botrányért, a bizalmas vatikáni dokumentumok kiszivárogtatásáért nem kizárólag XVI. Benedek volt kormornyikja, Paolo Gabriele a felelős.
Az újság értesülései szerint a Vatileaks-ügyben nyomozó három bíborosból álló vatikáni bizottság meghallgatta a pápa másik három közeli munkatársát is: a német Ingrid Stampát, aki a kilencvenes évek óta Joseph Ratzinger, majd XVI. Benedek házvezetőnője, a szintén német Josef Clemens püspököt, aki tizenkilenc éven át Ratzinger bíboros titkára volt, valamint az olasz Paolo Sardi bíborost, a pápa volt szövegíróját. A La Repubblica szerint Stampa lenne az a „világi nő”, akit az olasz sajtónak nyilatkozó névtelen vatikáni források a Vatileaks egyik irányítójának neveztek.
A vatikáni szóvivő hangsúlyozta: az említett személyek meghallgatása egyáltalán nem jelenti azt, hogy gyanúsítottak lennének. Paolo Gabrielét május 23-án tartóztatták le, és a vatikáni csendőrség fogdájában tartották fogva, szombaton pedig házi őrizetbe helyezték. A volt komornyik továbbra is az ügy egyetlen gyanúsítottja. Ügyvédei hangsúlyozták, hogy Gabriele egyedül cselekedett, és „semmilyen Vatikánon belüli vagy Vatikánon kívüli összeesküvés” nincs mögötte. Az olasz és külföldi sajtó azonban kezdettől fogva úgy véli, hogy Gabriele nem cselekedhetett egyedül.