Szigetelőszalaggal a falra ragasztottak egy banánt: hatmillió dollárért azonnal lecsapott rá egy „műgyűjtő”
Újra kitett magáért a világhírű olasz művész.
Tudomásul veszem, hogy a keresztény nevet azonosítják a tudatlansággal? Jézus mellett a tudománynak nincs jelentősége? Jézus fölszabadított! Ezt is felszabadította!
„Nem kell mindenkinek elmennie a háborúba ahhoz, hogy ide leszálljon. Istennek nem az a kérése, hogy menj el a háborúba, hanem, hogy szállj le a legsötétebb mélyeidbe is. Nem kell rohanni mindjárt gyónni! Tudd azt, amit Pilinszky tudott: bűnös vagyok. Ez egy csodálatos dolog, hogy bűnös lehetek! Ez a szellemiség hiányzik a mai kereszténységből, ezt nem látom. Tanítás folyik, megy a nagy henger, dolgozik. Nem lehet persze erre azt mondani, hogy ez rossz. Megjelennek a könyvhétre a »nagyszerű« művek, de az igazán nagyszerűek nem jelennek meg. Valaki megpróbálta felhívni a figyelmet arra, hogy a papnevelésnek részévé kellene tenni a nagy szellemek műveit. Az volt rá a válasz, hogy ez lehetetlen, mert nekik területre kell kimenni. Mit jelent ez? Tudomásul veszem, hogy a keresztény nevet azonosítják a tudatlansággal? Jézus mellett a tudománynak nincs jelentősége? Jézus fölszabadított! Ezt is felszabadította! Igenis, a tudomány nélkül egy lépést sem tehetünk. Nem csak a hittudomány nélkül, minden tudásra szükség van, amihez hozzá lehet férni. Az abszolút tudás égboltja alatt merünk érvelni a tudomány ellen? Ez nevetséges dolog. Vagy a művészet ellen ugyanúgy? Nem! Egyházi művészet kell, mondják. De az mi? Az, hogy szakrális művészet: az igen. De nemcsak a szakrális művészek szakrálisan művésziek, hanem a Pista bácsi, a búcsúvezető, akit nagyon szerettem, meg a felesége, akikkel együtt voltam Székesfehérváron. Sütött a szeretet róluk. Őket ki tanította más, mint Jézus? Kit tanít itt még, Jézus? Megy a nagy gőzhenger előre, aztán akadozik, közben leszakadnak nagy tömegek. S nincs aki rákérdezzen: miért szakadnak le? Látod, itt van a Nietzsche-ügy. Pocskondiázza nyugodtan Jézust! Semmit nem számít Neki! Őt is pocskondiázták, engem is. Őt miattam, Miatta engem. »Megsérti az isteni fenséget…« Mit jelent ez? Hogy sérti meg? Elemi kérdések vannak megválaszolatlanul. Miért nem adnak például a lingvisztikai sikerességre? Nem hiszik azt, hogy a szó közvetíti a kegyelmet? Alapkérdések. Összeáll egy társaság, s azt mondja: »Te vagy a fény…«, és pengetnek hozzá. Erről bizony nekem Karádi Katalin jut eszembe, aki azt énekelte, hogy »Te vagy a fény az éjszakában«. De ezt nem Jézusra mondja, hanem a szerelmére. Lehet, hogy ő a fény az éjszakában, de ezt a kifejezést én utálom. Te nem vagy fény, és Jézus nem fény. Ma sem fény. Ma is a Megváltónk, a köztünk járó Isten, aki köztünk van. Az mondatott, hogy benne járunk. Az olyan, mintha a szobában járnék, nem? Vagy a ködben. A „benne levés” az maga az imádság. Akkor mindenem, a fejem, a hajam csúcsa is, minden benne van. Nem vonják le ezeket a következtetéseket. Azért nem vonják le, mert a dolog megrekedt majdnem kispolgári nívón, s ott marad. Nem nyugodhatunk bele abba, hogy Szent Ágostonról nem beszélnek a templomokban. De ha beszélnek is, mit beszélnek? Hogy nem érti a kedves hívő. Meg kell neki magyarázni. Nem tudhatja meg? Ő nem okosodhat? Nem értem. Úgy látszik, kellemes, hogy nem tudja. Na, de hát ez botrány! Ezek, sajnos, alapkérdések. Ezeket nem lehet magunknak megbocsátani.”