Minden idők legnagyobb kokainfogását jelentették be Magyarországon

Több mint fél tonna kokaint foglaltak le a hatóságok Csepelen a DELTA Program keretében.

A 29 éves férfi Budapesten szerezte be a füvet, amit egy szécsényi presszóban árult a barátnője. Még vizsgálják, hogy diákok vásároltak-e tőle.
Drogfutár pedagógust fogtak el Nógrád megyében; a 29 éves férfi egy salgótarjáni középiskola testnevelő tanára - mondta Némedi Gábor, a megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója.Az eddigi adatok szerint a férfi Budapestről szállította a kábítószert, amit egy szécsényi presszóban dolgozó barátnője értékesített. A pedagógusnál elfogásakor 70 grammnyi marihuána volt, lakásán 12 tő indiai vadkendert találtak.
Egyszerű közbiztonsági akcióban ellenőrizték a férfi autóját a jobbágyi benzinkútnál, a tanárnál 70 adagot kitevő marihuána volt, ennek beszerzési értéke 80 ezer forint. A férfi elmondása szerint saját magának hozta a drogot.Ezután ellenőrizték Szécsényben a férfi barátnője és édesanyja által üzemeltetett presszót, itt a nő kézitáskájában is találtak öt adag marihuánát, a szórakozóhely közelében pedig egy fiatalembernél egy adagot, amit éppen akkor vásárolt.A férfinál tartott házkutatáson a vadkender mellett a kábítószer fogyasztásához használatos eszközöket foglaltak le. A férfi és barátnője is csak azt vallotta be, hogy fogyasztók. Mindkettejüket őrizetbe vették, a nyomozók kezdeményezték előzetes letartóztatásba vételüket.