Magasabb születésszám, több innováció

Hányan hallottak önök közül Thomas Malthus anglikán papról? A közgazdászok biztosan, ám jó, ha a többiek is tudják, hogy ez a 18. századi ember nagyobb hatással van korunk világpolitikájára, mint a legtöbb kortárs vezető. Műve, az 1798-as Tanulmány a népesedés törvényéről elsőként fogalmazta meg azokat az állításokat, amelyeken nap­jaink nemzetközi fejlesztéspolitikája alapul. Ezek szerint az emberiség legfőbb problémája a túlnépesedés. Bolygónk teherbíró képessége véges, hamarosan képtelenné válunk fajunk élelmezésére, és a létünket fenyegető katasztrófákkal, elszegényedéssel, betegségekkel és éhínséggel kell szembenéznünk. Ugye, így már ismerősek a (neo)malthusianizmus alaptézisei?

A Superabundance (szuperbőség) című, nem csak nevében bombasztikus új könyv szerint Malthus tévedett. Gale Pooley közgazdász-statisztikus és Marian Tupy gazdasági elemző egyenesen azt állítják, hogy a népességnövekedés – a szabad kísérletezéssel ötvözve – nem szűkíti, hanem bővíti a Föld erőforrásait. Mire alapozzák ezt?

A kötet eleinte még nem ad választ a kérdésre, ám izgalmas időutazásra invitál. A szerzőpáros áttekinti, hogyan dominálta a civilizációtörténetet egyfajta búvópatakként a pesszimizmus, és milyen pszichológiai háttere van az apokaliptikus víziók iránti kollektív vonzalomnak. Az ókortól napjainkig vizsgálják az emberiség jövővel szemben tanúsított negatív attitűdjét – a fontos kultúrák ugyanis a Földközi-tengertől Kínáig mindig úgy hitték, hogy létezett egy aranykor, amelyben az élet ideálisabb volt, mint az ő korukban. A szerzők bemutatják azokat a tudományos kutatásokat, amelyek szerint az emberi agy eleve arra van beállítva, hogy nagyobb figyelmet fordítson a veszély lehetőségére, mint a kedvező körülményekre. Hogy a defetista nézetrendszer milyen károkat okozhat, a könyv Paul R. Ehrlich biológus példáját hozza fel, aki velejéig malthusiánus könyvével, a The Population Bomb (népességrobbanás) című 1968-as bestsellerrel nemcsak a nyugati országokban érte el a születésszabályozás divattá válását, de Kínában is hozzá köthető az egygyermekes modell beveze­tése – nem beszélve a kényszersterilizáció elterjedéséről a harmadik világ országaiban.

A kötet második fejezete foglalja össze a javasolt új gazdasági megközelítést, és bevezeti hozzá az „időár” fogalmát. Ennek lényege, hogy egy termék pénzbeli árát elosztják a vásárló órabérével. A szerzők azt állítják, hogy az idő ára a legtermészetesebb mértékegység a gazdaságban, mivel ez az egyetlen véges és állandó erőforrás. Ha egy termék háromszáz forintba kerül, és mi háromezer forintot keresünk óránként, akkor a termék időára a számunkra 6 perc. Vagyis 6 percet kell dolgoznunk azért, hogy megvásárolhassuk a terméket. Pooley és Tupy szerint az időárral mutatható ki a legjobban, hogy az ember jóléte a mezőgazdasági forradalomtól napjainkig emelkedik: 1820-ban a világ népességének 90 százaléka élt a túlélés határán, ma ez kevesebb mint 10 százalék.