Harcos volt, hős lett, ember maradt, egy embertelen műanyag világban

Most méltósággal bezárta az ajtót maga mögött.

Valószínűleg nem tudta Nagy Károly három unokája, I. Lothár, Német Lajos és Kopasz Károly, hogy amikor a 843-ban Verdunben megkötött szerződésükkel nagyapjuk örökségét három részre osztották, Európa politikatörténetének is irányt szabtak. Kopasz Károly kapta meg a Nyugati Frank Királyságot, azokat a területeket, amelyekből rövidesen kialakult Franciaország, Német Lajos a Keleti Frank Királyság uralkodójaként a német területek politikai alapító atyja, a Lothárnak juttatott Középső Frank Királyság – más néven Lotaringia – a két előbbi vetélkedésének területévé vált az elkövetkező évszázadok során.
A Nyugati és a Keleti Frank Királyság vetélkedése fokozatosan alakította ki a kontinentális Európa nyugati részének két állami fejlődési ívét. A Nyugati Frank Királyságból megszülető Francia Királyság az erős állam, az abszolút és oszthatatlan szuverenitás, valamint az abszolutizmus hagyományát teremtette meg és képviselte. Vele szemben a Keleti Frank Királyság romjain létrejövő Szent Római – vagy Német-római – Birodalom a politikai széttagoltság, a relatív és osztott szuverenitás, az egymást átfedő állami keretek világát teremtette meg.
A nacionalizmus korába lépve Franciaország a politikai nemzet eszméjét ajánlotta a földrész többi nemzetének, ahol a nemzeti közösség alkateleme a demokratikus jogok rendszere nyelvi vagy etnikai hovatartozásra való tekintet nélkül. Vele szemben a német történelem a kulturális nemzet koncepciójának megerősödését mutatja. Ott egységes állami keret hiányában nem a politikai közösség, hanem a kulturális tényezők, a nyelv, a közös múlt, a hagyományok jelentik a közös nevezőt.