Az emberek mindig gyorsan és csordában őrülnek meg, ám csak lassan és egyesével térnek magukhoz – írta 1841-ben egy skót haditudósító. Charles Mackay remekműve a népszerű mániákról a 2020-as évtizedben épp olyan érvényes, mint száznyolcvan esztendővel ezelőtt.
2022. szeptember 07. 17:31
p
2
0
0
Mentés
Böszörményi-Nagy Gergely
A modern ember csaknem minden, a civilizációval szemben támasztott elvárása azon a reménységen alapul, hogy a Homo sapiens tökéletesedik. Az egy-egy emberöltőn belül megélt technológiaváltások vagy éppen a sportteljesítmények folyamatos javulása a fejlődés illúzióját kelti, miközben mindennapi működésünk – kivált közösségi szinten – nem utal hasonló tendenciára. Bármely viselkedéstudományi tanulmánynál szórakoztatóbban mutatja be mindezt Charles Mackay skót költő, dalszerző, újságíró és haditudósító 1841-ben megjelent mesterműve. A háromkötetes munka csaknem hiánytalan bemutatását adja a tömegpszichológia hatásának az ember kultúrtörténetében. Mindemellett bravúros stílusgyakorlat is. „A Tévedés a legősibb az Idő összes ivadéka közül. Oly régen ismert ismerős, hogy az Igazság, amikor felfedezik, úgy tör legtöbbünkre, akár egy betolakodó. Ezért mindig a betolakodóknak járó fogadtatással találkozik.”
A történelem megértéséhez meg kell fejtenünk a nagy kognitív átmenetek titkát; a társadalmak a tudásszerzés, a termelés és a hatalomgyakorlás hármas metszetében léteznek, a nagy változások előidézője pedig minden esetben a hitrendszerek átalakulása – vélte Ernest Gellner, a „filozófiai antropológia” mestere.
A felsőoktatási intézmények előszeretettel gondolnak magukra a haladás zászlóvivőiként, ám saját megújulásukkal szemben többnyire radikálisan konzervatívok. Vízió, idő és a kisszerűség levetkezése is nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a képesek legyenek megőrizni relevanciájukat, és felkészüljenek a jövőre.