Röpke 4000 forintért megtudhattuk a tiszás vonuláson: miért éppen Magyar Péter?

2025. október 24. 10:20

Nem ez az első mű, amely a Tisza vezér karrierjét taglalja.

2025. október 24. 10:20
null

Fényképek és információk kezdtek keringeni a közösségi médiában arról, hogy a Tisza Párt Nemzeti menet névre keresztelt rendezvényén 4000 forintért volt megvásárolható egy könyv, – Magyar Péter- Miért pont ő? címen – ami azt taglalja, hogy – az író, Fellegi P. Tamás szerint – miért lenne alkalmas Magyar Péter Magyarország miniszterelnökének.

Forrás: Facebook / Kulifai Máté

Leírása szerint, a mű azzal foglalkozik, hogy miért pont Magyar Péternek sikerült megalkotni a Tisza Pártot és, hogy ehhez milyen emberi tulajdonságok kellettek. Illetve bemutatja, hogy hogyan lett a Tiszta Pártból „országszerte tömegeket gyűlésekre vonzó” párt, valamint a Magyar Péterből „hibáiból tanuló politikus”. Az író taglalja azt is, hogy – véleménye szerint – hogyan tenné a Tisza vezér „élhetőbbé” hazánkat.

Nem ez az első Magyar Péterrel foglalkozó könyv az elmúlt évekből. Megjelenés alatt áll az ELTE gondozásában Farkas Eszter és Plesz Bendegúz hasonló című és témájú műve a A Magyar Péter-jelenség – Egy politikai felemelkedés anatómiája. Illetve elérhető még Pilhál Tamás AZ ÁRULÓ című kötete is, amely Magyar Péter Fideszből való kiválását, a Tisza Párt élére jutását, illetve a címszereplő Brüsszeli kapcsolatait mutatja be.

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Facebook / Kulifai Máté

***

Összesen 68 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tehetős Totó
2025. október 26. 04:11
Mekkora ember lett a kicsi, Uram, bátyám! Csak az a folt ne ült volna ki ott, a gatyán! Meteor , üstökös,vagy nóva volna Ő tán? Csak az a folt ne látszott volna ott, a gatyán! Lobog a fénye, mint a sötétben láng a gertyán! Csak az a folt ne ütött volna át, a gatyán! Trombitás angyal, vagy kulcsos szent lenne, Atyám? Fénylő fehérén fekete lyuk: folt a gatyán!
Válasz erre
0
0
nempolitizalok-0
2025. október 24. 21:58
Az agyasabb tiszások négyet is vettek egyszerre.
Válasz erre
0
0
2025. október 24. 17:16 Szerkesztve
Hűha, akkora nagy dolgokat vitt véghez, hogy erről már több könyv is született?! Tavalyig azt sem tudtam, hogy létezik! Nagyon hájpolják az idegbeteget, próbálják valahogy eladni és mindent felnagyítanak, hogy fontos elvtársat eladják a barmoknak. Akkor ez a vonulás sem az ünnepről, hanem a selyemmajom felmagasztalásáról szólt!
Válasz erre
5
0
Tapeino
2025. október 24. 16:20
Valaki nagy pénzt akar szakítani éspedig GYORSAN...
Válasz erre
7
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!