A plafon adja a másikat

Európa elszúrta az energiapolitikáját. Ez nem vélemény, ez tény – ha a túlzott orosz függés oldaláról fogjuk meg, akkor azért; ha a szankciókkal feleslegesen elindított gazdasági háború oldaláról, nos, akkor azért. A gáz- és a jelentős részben ahhoz kötött árampiacot két szörny ijesztgeti váltott napi taktusban: az egyik a tavaly nyár vége óta tartó konstans molekulahiány, a másik az európai és az orosz politika szócsatája, amely karnyújtásnyi távolságba helyezi az orosz szállítások teljes le­állását. Nem csoda, hogy az árak is úgy verdesnek, mint egy lsd-ző papagáj: Ursula von der Leyen egy félmondata lenyomja az egyik nap, Vlagyimir Putyin sanda pillantása másnap felnyomja, lehúzza egy telegram Dmitrij Medvegyevtől, felhúzza Robert Habeck a német köztévén.

Milyen szép is lenne egy ársapka, ugye, mint a lassan tereptárggyá vált 480 nálunk: itt-ott akadozik az ellátás, persze, ez nyavalyog, az bezár, amaz szűkít, de azért végtére is jut minden tankba nemcsak benzin, de az egész Európában fájóan hiányzó dízel is, kiszámítható mennyiségben, vállalható áron. Minden nyűgjével együtt aláírná ezt a rendszert mindenki, aki ma a gázpiacon szenved. Nem véletlen, hogy a G7 és az Európai Bizottság is erősen gondolkozik az ársapkán az orosz gázra és olajra.