Béke, otthon

Milyen rövid is a nyár! Májusban Szarvas József színművész kertjében ültünk egy pohár bor felett, művelődésről és gyümölcsészetről beszélgettünk, egyszóval kultúráról, a lábunk alatt hevert az egész Zsámbéki-medence. Mintha két Szarvas József lenne, bámultam őt akkor a Kovács Gyulától kapott tündérkertes gyümölcsfái között, egyik a színészöltözőben, a másik a metszőollóval itt, a hegyen. Felballagtunk a nyakas-hegyi feszületig, elragadó lelkesedéssel mutatott körbe a fennsíkról, és én őszintén irigyelni kezdtem. Hogy ő mennyire otthon van. Hogy milyen szerencsés, hogy ilyen szép helyen élhet. Pedig, jöttem rá hazafelé, aki ennyire otthon van, az otthon van mindenhol. Aki igazán otthon van, az a saját fái alatt ülve is be­utazhatja a világot. Az otthon, mint olyan, nem jön, nem lesz, az ember teremti meg. Elsősorban belül, aztán maga körül. Így vagyunk valahogy a békével is.

Kétsebességes volt az idei nyár, olvashatjuk aktuális lapszámunk Makronóm rovatában, a járvány után robbanásszerű növekedést hozott az emberekben munkálkodó kiszabadulási vágy, bele lehetett kóstolni a dolce vitába, aki tehette, repült a tengerekre, de a háború miatt elszabaduló infláció újabb óvatosságra intette az embereket. Már nem ugrunk csak úgy fejest a vízbe, először megnézzük, mennyire mély. Mi van ott belül. A mély vízről jut eszembe, tengeri kajakjához hozzánőtt túravezető barátom mondja gyakran, látszólag teljesen más élmény a szardíniai Cala Luna partjain a tenger kékjét nézni, mint az Öreg-Túron evezni, de ha az ember mélyebbre néz, és tud örülni bárminek, ami szép, és át tudja élni azt, ami épp előtte van, akkor a kettő pontosan ugyanannyit ad. 

Hogyan is ismerjük meg az egész világot, ha még a szülőföldünk sem ismerős? Mikor voltunk utoljára – ha jártunk egyáltalán – a Bódva mentén, a hetési falvakban vagy az Ormánságban? És a lakóhelyünkhöz legközelebbi kilátó tetején? Távoli utazások alkalmával az ember bátrabban kezdeményez, sokkal nyitottabb arra, hogy elbeszélgessen egy helybelivel. De vajon meghallgatjuk-e, meghalljuk-e a történetét az utcánkbeli idős néninek, aki mindig ugyanakkor és ugyanott száll fel a cekkereivel a buszra, a piacra igyekezve?