„Ez a harc lesz a végső, / Csak összefogni hát, / És nemzetközivé lesz / Holnapra a világ!” Nem, nem az Egységben Magyarországért fedőnevű baloldali pártkonglomerátum kampányszövege ez, hanem egy régi klasszikus, az Internacionálé refrénje. A munkásmozgalmi induló mégsem teljesen idegen az Orbán Viktor kormányának leváltásán ügyködők gondolatvilágától, s nem csak azért, mert egyik tagtársuk, az MSZP nemrég még kongresszusain is daloltatta ezt a művet. Hanem mert a jelenlegi országvezetést hasonló jelzőkkel és szidalmakkal illető ellenzéki pártok ugyancsak radikális változást ígérnek, mint szellemi elődeik. Legyünk pontosak: a szivárványkoalícióban nemcsak posztkommunisták, de posztfasiszták is helyet kaptak, így a kép jóval bonyolultabb, ám a hangulat és az elszántság mégis hasonló.
Természetesen nem azt mondjuk, hogy az egykori munkásmozgalmárok örököse lenne a DK, a Jobbik, az MSZP, a Momentum, az LMP és a Párbeszéd szedett-vedett szövetsége, ahogy Gyurcsány Ferenc sem dúdolgat ma már proletárdalokat az Apró-villában. Ettől még a tizenkilencedik századból származó himnusz szinte vallásos eltökéltsége és indulata köszön vissza a jogállamiságot meghajlító alkotmányozást, a módosabbak megsarcolását, ám a hétköznapi embereknek csupa szépet és jót ígérő mostani kampányszólamokból.
A kommunizmus áldozatainak emléknapján, február 25-én azok előtt hajtunk fejet, akiket egy hagymázas utópia megvalósítására hivatkozva idegen elnyomók vezényletével elpusztítottak, meghurcoltak, ellehetetlenítettek. Vagy „csak” kirekesztettek a társadalmi érvényesülés lehetőségeiből. A hagymázas utópia a soha el nem jövő kommunizmus, az „igazságos társadalom” volt, amiért a második világháborút követően a „felszabadító” Szovjetunió csatlósainak intenciói mentén Magyarországon is megindult a küzdelem. Ennek egyik szimbolikus aktusa volt, amikor 1947. február 25-én a megszálló hadsereg katonái a gulágra hurcolták a kisgazdapárt politikusát, Kovács Bélát. Pusztán azért, mert más irányba akarta vinni az országot, ráadásul ebben pártja a magyar társadalom jelentős többségének támogatását is bírta. A kommunisták, mint oly sokszor a történelemben, erőszakkal korrigálták a népakaratot.
A Lengyelországban bevált forgatókönyv mentén ültetnének miniszterelnököt a magyarok nyakába. Ráadásul a kiszemelt politikust az elemzők szerint finoman szólva is „sakkban tudják tartani”.
Magyar Péterék még mindig tagadják, pedig egyre nyilvánvalóbbnak tűnik, hogy brutális megszorítócsomaggal készülnek a választásra. Az európai Unió elitjének megfelelő adóemelés minden magyar ember életét megnehezítené. Az önét is, bárkire tervez szavazni jövőre.
Nagy Ervin az „unalmas” Bajnai-korszakot siratja, azt az időszakot, amikor családok százezrei szenvedtek megszorításoktól. Jövőre Magyar Péterrel ugyanez térne vissza.
A műsor kritikus és szatirikus hangnemben vizsgálja, hogyan épül fel a „slim fit messiás” narratívája, miközben egyre több politikai ellentmondás kerül felszínre.
Kiszivárgott felvételen nosztalgiázik Nagy Ervin 2009 „nyugalmáról”. A Tisza-adócsomagja pontosan azt a brutális megszorítási korszakot hozná vissza.
Deák Dániel elképzelhetőnek nevezte a választási együttműködést Magyarék és a baloldal között.
Köze van a háztartási munkához.
Egy lelkes riportalany véleményén keresztül mutatott be a CNN egy érdekes narratívát.
