Mozivilág Budapesten

Nizalowski Attila írása a Mandiner hetilapban.

1978. szeptember 29-én, pénteken a Magyar Ifjúság 39. számával szálltam metróra, hogy fontos mozgalmi hírekkel kössem le magam a hosszú út alatt. Elhagyva a Pillangó utcát már a végállomáshoz közeledtünk, amikor a 39. oldalon egy Bereményi nevű író Legendárium című kötetéről szóló ismertetésbe futottam. Akkor még nem tudtam, hogy felszabadult szocialista hazámban bármiről írhatnak az írók, akár a családjukról is. Hogy a könyv alapján lesz egy Imre című tévéfilm Mádi Szabó Gáborral és Temessy Hédivel, s a gimiből csak én nézem majd meg titokzatos módon. Hogy roma pajtásaimmal hamarost beülök A kedves szomszéd című, Szabó László, Dajka Margit, Margitai Ági és Szabó Lajos szereplésével készült, Bereményi írta filmre a Dohány utcai Híradó moziba, és minden nyomorulton harsányan nevetek.

Irodalom és film valamikor kéz a kézben járt Budapesten, a külvárost is megszólítva. Karinthy Cini Házszentelőjét Fábry Zoltán vitte filmre Gyertek el a névnapomra címmel 1983-ban. A film továbbvitte a sztorit, hogy a szocialista nagyurak néha embert ölnek, majd eltussolják. Vagy ott van H. Barta Lajos Z. szerkesztő emlékezetes esetei – Beszélgetés a fagylaltmérgezőkkel, avagy a kisszerűség magasiskolája című írása 1978-ból a legendás Rakéta Regényújságból, aztán pedig a televízióban Inke Lászlóval. A groteszk a szalmonellával halált okozó, nyerészkedő maszekról mesél, de behalt a röhögéstől, aki a rabruhás Kojaket nézte. Hogy bírjuk annyi éve már igazi magyar film nélkül?

Valamikor kézzel festett plakátok csalogatták a nézőt a moziba. Férfiak csókoltak nőket, és rendőrök lőttek pisztollyal rajtuk ezerszám. Anyám egyszer elnézett egy léghajós plakátot a körúti Zrínyiben. Így kerültünk a 80 nap alatt a Föld körül helyett Vaszilij Suksin Vörös kányafájához. Sokan 1989-ig nem hitték, hogy lesz rendszerváltozás. Ők nem látták ezt az 1974-es mozit. Megmutatta a nyomort és a féktelen szovjet maffiát, hogy milyen törékeny a rendszer a vörös máz alatt. Amúgy Fassbindernek is kedvence volt, Suksin pedig negyvenöt évesen még abban az évben meghalt, de ezeket sem tudtam akkor alsósként.

Az aprócska Zrínyi kamaszkori kedvencem lett. Rengeteg dokumentumfilmet láttam ott, többek közt Schiffer Pál 240 perces Kovbojokját. Megérte a négy óra, a rendszer elleni lázadást festette le. Egyik jelenetében a szövetkezettel hadban álló parasztok szereznek kölcsönbe egy tenyészbikát, amely megérezve a falu közepén kipányvázott tehénke feromongazdag bájait, finoman szólva sietni kezd. „Gyerünk, Samu! Folyassál!” – biztatják aztán kétségbeesve az ügyetlenkedő jószágot a gyarapodásukban bízó derék falusiak.