Pörögjenek a kalandok! – Nyulász Péter gyerekekről, regényekről, képzeletről

Ferenczi-Bónis Orsolya interjúja a Mandiner hetilapban

Tavasszal lett tízéves a Helka című kalandos meseregénye. Hogyan változott e tíz év alatt a regény olvasóközönsége, a kiskamasz korosztály?

Szembeötlő változás, hogy megjelent az alfa nemzedék. Az Y és a Z generáció tagjai sokszor csak pislognak, amikor azt próbálják megérteni, hogy az alfák hogyan gyűjtenek információt, és hogyan közelítenek a világhoz.

Annyira másképp működnek náluk ezek a folyamatok?

A legszembetűnőbb különbség az óvodás korosztály esetében van. A mondókáskönyveim bemutatóján játszunk a versekkel, például a gyerekek lehunyt szemmel maguk elé képzelik, amit felolvasok nekik. Nagyon meglepődtem, amikor két évvel ezelőtt az egyik kisgyerek azt mondta, hogy nem tudja maga elé képzelni, hol élnek a hótündérek. Akkor még azt gondoltam, egyszeri eset, hogy egy kisgyereknél nem működik a belső mozi, a döbbenetes az, hogy azóta rendszeres tapasztalat, hogy

A képzelőerő hiánya hosszú távon fontos képességektől foszt meg.

Mit lehet ez ellen tenni?

Semmiképpen sem az a megoldás, hogy elzárom a gyerektől a telefont, a tabletet, hanem az, ha járok vele kirándulni is, együtt gyurmázunk, kézműveskedünk. Ha hagyom, hogy olyan ingerek érjék, amelyek nemcsak a képességeit fejlesztik, de a lehetőségeit is tágítják. A belső mozit fenntartani, működtetni csak meséléssel, olvasással, beszélgetéssel lehet.

A mai gyerekek digitális világba születtek, és ez a világ rohamtempóban digitalizálódik tovább. Hogyan lehet lassítani, valamiféle egyensúlyra lelni?

Az érintőképernyő megjelenésével egy időben az információelérés is határtalanná vált. Ezzel együtt a pici gyerekek elég hosszú időn keresztül a szüleik, nagy testvéreik révén jutnak információhoz. Ebben az időszakban még van lehetőség megismertetni a gyerekeket azzal, amit szülőként fontosnak gondolunk – digitális és analóg módon egyaránt. Az a fontos, hogy amikor nyolc-tíz-tizenkét éves korára az információszerzés terén önállóvá válik, természetes legyen számára a választás lehetősége. Ha az élete első tíz évében csak a mobiltelefonon érkező szmájlikat látja, akkor nem valószínű, hogy eszébe fog jutni, hogy máshová is lehet fordulni. Amennyiben meg tudjuk neki mutatni a lehetőségek széles és izgalmas tárházát a világ megismerésére, akkor mire odajut, hogy már önállóan fedezné fel, nagyobb valószínűséggel nyúl majd analóg forrásokhoz is.

Mit tanácsolna a szülőknek, akik szeretnék olvasóvá nevelni a gyerme­kei­ket?

A gyerekek nem forgatnak annyi könyvet, mint a szüleik annak idején,

ezért fontos, hogy az információfeldolgozás különféle módozatait mutassuk meg nekik. Más a tempójuk, más a befogadási készségük, ám ha egy gyerek olyan könyveket kap a kezébe, amelyek behúzzák őt, és megszerettetik vele ezt a fajta ismeretszerzést, akkor később is olvasni fog. Ha viszont nem mutatjuk meg nekik időben, hogy milyen csodákat rejtenek azok a kis ákombákomok, amelyeket betűnek hívunk, akkor később sem tudjuk rászoktatni őket.

Önnek szívügye, hogy a kisgyerekek a lehető leghamarabb megismerkedjenek a nekik szóló könyvekkel, hiszen gyerekírói pályája is mondókás- és verseskötetekkel indult, és most jelent meg A baba bab harmadik kötete, a Medvers, amely a legkisebbeknek szól.

Első kötetem, a Zsubatta! 2005-ben a gyerekeimmel való játékos mondókázásokból született. Úgy szerkesztettük meg, hogy felhívja a figyelmet, és bemutassa, hogy a mondókák akár a beszédfejlesztő terápiákon is működhetnek: van, amelyik a mozgásindításban, van, amelyik a beszédindításban, van, amelyik a helyes kiejtés elsajátításában segít.

A mondókáskönyvet kitalálós versikék követték. Gyerekként szerette a találós kérdéseket?

Nem igazán, sőt gyerekkori rossz élményem, hogy olyan találós kérdésekkel leckéztettek a felnőttek, amelyekre nem tudtam a választ, és kikacagtak, hogy úgysem fogok rájönni. Mintha azért találnák ki az ilyen kérdéseket, hogy ne lehessen rájönni… Én ezzel ellentétes céllal kezdtem el kiötleni a sajátjaimat. Nekem sikerélmény, ha az óvodás gyerek rájön, hogy miről szól az a kis vers, amelynek nem adtam címet.

A kiskamaszokat hogyan lehet bevonni a regények világába?

Más módon kell viszonyulni hozzájuk, mint akár a tíz évvel ezelőtti kiskamaszokhoz. A Helka mai közönségénél,

Pörgősebb, gyorsabb tempójú történetekhez vannak hozzáedződve, tizenöt-húsz másodpercenként új ingerre van szükségük, valamilyen grafikai elemre, valamilyen más típusú információra – ezt egy csupa betű folyó szövegben nem találják meg. Ma is akad minden osztályban egy-két könyvmoly, a többség figyelmét azonban más módon kell megragadni, és ki kell találni, mivel tartható fenn a figyelmük.

A Helka 2011-ben az év gyermekkönyve lett, idén pedig már a tizenharmadik kiadása jelenik meg. Pörgős, humoros regény, a gyerekek örömmel olvassák, és a tanárok is szeretik. Mi a titka?

A Helka útját a kezdetektől fogva nehezen magyarázható jelenségek kísérik. Nyáron lesz tizennégy éve, hogy egy családi nyaraláson pont az én orrom előtt bukkant fel egy tündér. A Balaton vizében pancsoló kislányom úgy érezte, mintha valaki megcsiklandozta volna a talpát, mire a feleségem azt felelte, biztosan a Balaton tündére volt. Szöget ütött a fejembe, hogy vajon tényleg létezik-e a Balaton tündére, nyomozni kezdtem, és családilag rátaláltunk egy régi-régi, elfeledett történetre.

Ez volt Fáy András Sió című tündéres regéje.

Igen, de különös csavar a történetben, hogy az eredeti szövegváltozatot akkor még nem találtam meg, csak a Lipták Gábor által írt, hatvanas évekbeli feldolgozást ismertem meg. Ennek folytatásaként írtam meg a Helkát. A könyv megjelenése után nem sokkal az Országos Széchényi Könyvtárban dolgozó volt évfolyamtársam váratlanul jelentkezett azzal, hogy megtalálta az eredeti Fáy-szöveget. Amikor elolvastam, döbbenettel jöttem rá, hogy bár a történet teljességgel azonos, az eredeti végén szóba kerül egy szereplő, akiről Lipták Gábor nem tesz említést az átiratában: „Zemúr, az alföldi testvérűző herceg”, aki szoros rokoni kapcsolatban áll Helka családjával… Utólag átgondolva olyan nagy mitologikus összefüggéseket találtam, amelyekben a varázsvilág mély titkai rejlenek.

Mindezt két további kötetben, a Cipriánban és a Kamorban írta meg, így a meseregény trilógiává vált. A Helkára már a megjelenésekor lecsaptak a pedagógusok, rögtön ajánlott olvasmány lett, majd a tankönyvekbe is bekerült.

A tanítók meglátták benne a lehetőséget, hogy a történettel izgalmassá tegyék a tananyagot a gyerekeknek. Feldolgozták projektformában, meséssé varázsolva a teljes tanévet. Bennem földrajz szakosként megvolt az igény, hogy megmutassam, bizony itthon is vannak olyan helyszínek, természeti képződmények, ahol akár A Gyűrűk Ura című filmet is le lehetne forgatni, mert gyönyörűek és izgalmasak.

A földrajz mellett a történelem szakot is elvégezte a Debreceni Egyetemen, majd szerkesztő-riporternek állt.

Igen, de mindezek előtt, amikor előfelvételis katona voltam, egy éven keresztül együtt töltöttem az időt a színművészetis, szintén előfelvételis csapattal a zalaegerszegi laktanyában. Nagyon sok olyan dolgot tanultam tőlük, amit később tudtam kamatoztatni. Az egyetem elvégzése után a Magyar Rádió szerkesztő-riportere voltam egy évtizeden át, és a riportok összeállítása során kezdtem ezt a tudást a napi gyakorlatba átültetni. Úgy építettem fel a riportokat, hogy a nyári konyhában csipetketépkedés közben is értsék, amiről beszélek, mégis olyan tartalmas legyen, hogy azt hallgatva a témában jártas professzor is elégedett legyen. Ez a tapasztalat segít a történeteket az olvasó oldaláról közelítve befogadhatóvá tenni.

A munkahelyek sorában a Kossuth Rádiót az Egyszervolt.hu, Magyarország legnagyobb, gyerekeknek szóló internetes oldala követte. A honlap szerkesztőjeként többek között az ön nevéhez fűződött a Versfilmek sorozat ötlete.

Igen, a Versfilmek 2008-ban indult, és azóta már vagy tíz évad született. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem animációs tanszékével együttműködésben dolgoztunk fel kortárs, majd klasszikus gyerekverseket és -dalokat. A szerkesztőség választotta a verseket, az animáció szakos hallgatók pedig önállóan rendezhettek belőlük olyan pár perces filmeket, amelyek nemcsak közönség elé kerültek, de azóta is folyamatosan a közönség előtt vannak az Egyszervolt.hu mesetévé-csatornáján. A portállal azt igyekeztük elérni, hogy a gyerekek szórakozva ismerhessék meg a világot. A Helka írásakor arra kellett rájönnöm, hogy

hogy rá lehet építeni egy mesevilágot úgy, hogy szerves részét képezze.

Rá szoktak csodálkozni, hogy a Helka helyszínei a valóságban is léteznek?

Igen. Felkelti a gyerekek érdeklődését, akárcsak az utalások, információk. A történetbe ágyazott tudásátadás lehetőségeit keresem. Nem könnyű terep, mert ha előtérbe kerül, amiről azt feltételezzük, hogy fontos tudnivaló, akkor nagyon hamar átcsúszik didaktikus ismeretközlésbe – mint amikor egyes tankönyvek kínkeserves mesei fordulatokat próbálnak hozzápasszintani lexikális ismeretekhez. Az alkalmatlan arra, hogy felkeltse, megtartsa a gyerekek érdeklődését. Én fordítva próbálkozom: a történet legyen olyan izgalmas, magával ragadó, hogy behúzza a gyereket abba a mesébe, amelynek az építőkövei a hétköznapi ismeretekhez kapcsolhatók, és amelyek alapján a gyerek megismerheti a világot. Azaz a mesébe illő helyszíneket illesztem a történetbe, és nem fordítva.

A 2016 őszén indult BerGer Szimat Szolgálatban ezt fejlesztette tovább?

Igen, sőt ki is kértük hozzá az alfák véleményét. Miután Ritter Ottó animációsfim-rendező és karaktertervező, akit a sorozat illusztrálására felkértem, megalkotta a figurákat, elmentünk egy iskolába, különböző tipográfiai változatokat, tördelésmintákat vetítettünk a gyerekeknek, és megkérdeztük, hogyan nézzenek ki a könyv oldalai, milyenek legyenek a betűk. Így

hogy egyszerre legyen izgalmas a látvány, és elolvasható, követhető, befogadható a történet mind minőségében, mind terjedelmében. Pörögjenek a kalandok, legyen vicces, izgalmas, és játszódjék olyan helyeken, amelyek aztán felkereshetők és megismerhetők. Kis keretes írásokban rakosgattuk a lapokra a történethez kapcsolódó érdekes információkat, tudnivalókat, így olvasva is olyan, mint amikor az interneten szörföl az ember.

Jobban célba ér így az információ?

Érdekes visszacsatolás, hogy a jelek szerint az alfák nem úgy gyűjtik az információt, ahogyan mi, akik a frontális oktatásban szocializálódtunk, és tanterveken nevelkedtünk, tehát nem a tananyagon végighaladva, hanem különböző, egymással nem mindig összefüggő információpamatokból rakosgatják össze a világot. Az alfák érdeklődőbb része – márpedig tízből kilenc idetartozik – egy-egy témából már ovis korában olyan ismeretanyagot szed össze, hogy kisiskolásként akár egyetemi szemináriumra is beülhetne, mert annyira érdeklik például a kötött pályás járművek vagy a dinoszauruszok. Ami viszont nem érdekli, az elmegy a füle mellett, lepattog róla.

Hogyan érhetjük el, hogy egy gyerek olyasmibe is beleássa magát, ami nem érdekli?

Úgy gondolom, ha érdeklődővé tudjuk tenni az adott dolog iránt, akkor meg fogja tanulni, de azt tapasztalom, hogy ez nem bebiflázandó tananyag, hanem egymáshoz kötődő izgalmas információk formájában lehetséges. Ezt segítendő az iskolai környezetben próbálkozom egy pécsi tanítónő, Oszoli-Pap Márta segítségével a BerGer Szimat történetekhez kapcsolódó feladatgyűjtemények összeállításával. Ő a gardneri intelligenciaterületekhez rendelte a feladattípusokat. Howard Gardner, a Harvard Egyetem pszichológiaprofesszora, a többszörös intelligencia elméletének kidolgozója szerint ugyanis az intelligencia nem egységes értelmi képesség, hanem nyolcféle különböző területből áll össze.

Ez egybevág azzal, hogy minden gyerek tehetséges valamiben?

Minden gyerek úgy születik, hogy valamilyen tehetségígérettel bír, tehát valamely területen ügyesebb és érdeklődőbb. A megoldott feladatgyűjteményt átnézve a tanító számára egyértelművé válik, hogy melyik feladattípus volt az, amelyik egy adott gyereknél jól működött. Azt is fontos megkérdezni, hogy melyik fajta feladatokat szerette, és annak a metszetén, amit szeret, és ami megy neki, érdemes elkezdeni dolgozni, és azon keresztül felkelteni az érdeklődését, sikerélményt adni, motiválni, majd mellérendelni az egyébként fontos ismeretanyagokat. Úgy fordítottam le magamnak, hogy

A BerGer Szimat Szolgálatból már öt kötet megjelent, a főszereplői pedig a magyar kutyafajták. Honnan jött az ötlet?

A szereplőgárdát mókás, rajzfilmes módon képzeltem el: a kilenc magyar kutyafajta kellően változatos ahhoz, hogy rájuk alapozva kidolgozhattam a különböző karaktereket. Egy detektívügynökség rokoni és baráti köre botlik bele különféle rejtélyekbe, amelyek valódi helyszínekre vezetik el őket. Az egyik történet a budapesti fürdők világában játszódik, egy másikban a múzeumok éjszakáját kalandozzák végig a tárlatok és emlékhelyek történelmi idejében utazva. Van olyan történet, amelyben körbejárják a földet, sőt az ötödik kötetben a világűrbe is eljutnak. A történet úgy született, hogy a gyerekek közül sokan kérték, hogy a számítógépes bűnüldözés legyen a téma, ráadásul az űrben kalandozva képzelték el a hekkerek utáni nyomozást. Így is írtam meg.

Tervezi a következő kötetet?

Azon töröm a fejem, hogy szabadtéri szabadulószoba és városi séta formájában mutassunk meg egy történetet, 
és az olvasók maguk is végigjárhassák a nyomozást.

A Petőfi Irodalmi Ügynökség Ifjúsági és Gyerekirodalmi Centrumának munkatársaként olyan kommunikációs csatornák kiépítését tűzte célul, amelyeken keresztül a kortárs magyar ifjúsági és gyerekirodalmi szerzők és közönségük jobban egymásra találhat.

Azt a falat szeretnénk áttörni, amely a rendkívül hangos médiazaj következtében az alkotók és a közönség közé ékelődik. Az értékhordozó irodalmi alkotásokra fókuszálunk, és igyekszünk megtalálni a módját, hogy minél többen tudomást szerezhessenek róluk – azok is, akik fogékonyak rá, és azok is, akik nem. Célunk azt is elérni, hogy azzá váljanak. Író-olvasó találkozókat, szakmai műhelyfoglalkozásokat szervezünk, a kortárs irodalom terén módszertani ismereteket adunk át a pedagógusoknak. Ebben segít az online magazinunk, a Mesecentrum, és vannak YouTube-csatornáink is: a Csimborasszó megzenésített kortárs gyerekversek, a Meseterasz pedig kritikai könyvajánlók sorozata.

*** 

Nyitókép: Muray Gábor