A repülés modernista tere

Kéri Gáspár írása a Mandiner hetilapban.

Autóval érkezünk a nyílegyenes Kőérberki úton a repülőtér jellegzetes fogadóépületéhez. Már a hatalmas füves kifutó­pálya mellett haladva megérint bennünket a szabadságnak az a különös érzése, amelyet bármely repülőtér atmoszférája elő tud hívni az emberben. A rendszerváltozás előtti időkre visszanyúló gyerekkoromban kicsit ilyen volt Ferihegy élménye, de a mai napig ez a szuverén impulzus ragad magával, amikor egy-egy séta erejéig az innen valamelyest távolabbi hármashatár-hegyi vitorlázórepülő-téren találom magam: tágas természeti tájban, hatalmas égbolt alatt kilépni a hétköznapok rögvalóságából. Főként így van ez, ha mindehhez a repülés, az utazás tényleges élménye is társul, mint évtizedek óta itt, Budapest peremén és Budaörs határában, a budaörsi repülőtéren.

Az 1920-ban aláírt trianoni békeszerződés gazdaságot, ipart és közlekedést korlátozó intézkedései a polgári repülést is hátrányosan érintették, hosszú évekre visszavetették a honi fejlődését. A harmincas években azonban jelentős hátrányt sikerült ledolgozni. A monarchiás esztendőkből megörökölt mátyásföldi reptér bármennyire kedves emléke volt a magyar repülés hőskorának, barakkjaival és elhelyezkedésével már nem volt alkalmas a nemzetközi polgári légi közlekedés céljaira. Végül közös állami és székesfővárosi elhatározással döntöttek új helyszín mellett, ám a Csepel-sziget sokáig esélyes befutóként emlegetett északi csücske, valamint a Ferihegyi puszta helyett a környék topográfiai viszonyai miatt az utazók számára látványos – a Budaörsi-kopárok dolomitos vonulata ma is lenyűgöző –, belvároshoz közeli Kőérberek északi, sík területére esett a választás. Mindemellett a helyszín közúton Bécs és a Balaton irányában is jó összeköttetéssel rendelkezett. A több minisztérium által összehangolt pályázaton Bierbauer (Borbiró) Virgil és Králik László terve lett a befutó – hogy aztán közös terv kidolgozására kérje fel a bírálóbizottság a két építészt.

Az 1935-ben induló munkálatokra négymillió pengőt irányoztak elő, ami szerény összegnek volt tekinthető egy ilyen volumenű projekt esetében, mégis nagyvonalú, rendeltetésében és formai megvalósításában egyaránt számos európai nagyváros repteréhez mérhető létesítmény született. A jellemzően Bierbauer elképzeléseit megvalósító épület funkcionális jellegén túl az utazás és a repülés felemelő élményét is meg tudta fogalmazni – feltűnő intuícióról tanúságot téve. Az építészeti modernizmus – mely a funkciót a reprezentáció elé, a térszervezésben rejlő esztétikumot az ornamentika mint épületdíszítő motívum elé helyezte – Klebelsberg Kunó kultuszminisztersége idejétől jutott fokozatosan érvényre középületeink tervezésénél. Az 1937. június 20-án egész napos légiparádé kíséretében átadott épület már teljes egészében ennek az újító szándékú architektonikus nyelvnek volt a kifejezője.