Mi a baj velünk? Mi a baj veletek?

Úgy látom, nektek, nyugat-európai és a veletek összefonódó észak-amerikai értelmiségieknek egyre több bajotok van Magyarországgal és Lengyelországgal, de majdnem egész Közép-Európával. Rögtön az elején szeretném leszögezni: az érzés kölcsönös, nekünk is egyre több bajunk van veletek.

1.) Mi errefelé sokan látjuk úgy, hogy a nyugati értelmiség egyik meghatározó jellemvonása, sajátossága a bűntudat. Bűntudat a nacionalizmusért, a nácizmusért, bűntudat a kolonializmusért, a rabszolgaságért, a fehér ember által elkövetett bűnökért, egyebekért. Szajkózzatok bármit – a véleménynyilvánítás és a sajtó szabadságát, az emberi jogok helyzetét vagy bármi mást –, úgy tűnik, minden megnyilvánulásotok mögött e bűntudat munkál. Az utóbbi fél évszázadban ezt tettétek a legfőbb „európai értékké”. Ám ezzel nehéz és kényelmetlen együtt élni, ezért szívesen osztjátok meg, ruházzátok át a felelősség mind nagyobb részét másokra, olyanokra, akiknek mindehhez kevés közük volt. Ezért esik oly jól nektek folytonosan bűnbakot keresni. Ezért vádoljátok hol a magyarokat, hol a lengyeleket vagy éppen másokat a zsidók és a cigányok elnyomásával, s ezért nyilvánítjátok rögvest sovinisztának azokat, akik védeni merik a saját érdekeiket. Az persze a legkevésbé sem érdekel benneteket, hogy egész Európában Magyarországon a legjobb a cigányok helyzete; a franciaországi cigányok táncra perdülnének örömükben, ha tizedannyi joguk és alanyi jogon járó állami juttatásuk volna, mint magyarországi társaiknak. Ha nálunk egy önkormányzat a cigányokkal szemben csak a tizedét meg merné engedni magának ahhoz képest, amit egy francia- vagy olaszországi minden további nélkül megtehet, már régen kizártak volna bennünket az EU-ból.

2.) A bűntudat és az egyetemes felelősségvállalás mint európai érték arra is jó, hogy azoktól is vezeklést és kompenzációt várjatok el, akiknek e bűnökhöz semmi, de semmi közük. Erre legjobb példa a migránsválság. Hangosan, egyre dühödtebben követelitek a szegény „menekültek” beengedését, a kvóták bevezetését, és reggeltől estig papoltok a közös tehervállalásról. Ez elvben rendben is volna, de elfelejtettetek valami fontosat: először talán számot kellene adni a rémes helyzet kialakulásáért viselt valódi felelősségről. Ki kezdett háborút Afganisztánban, és miért? Ki kezdett háborút Irakban, és miért? Ki és miért kezdett bele abba az őrült játékba, amely Szíria szétrombolását okozta? Kik politizáltak úgy, hogy létrejöhetett az Iszlám Állam? Ki és miért verte szét Líbiát, hogy az utolsó gát is eltűnjék az útra kész afrikai emberáradat útjából? Miért, kinek az érdekében kellett Ukrajnát háborús övezetté változtatni? A válasz nem egyszerű, de egy biztos: nem mi, újonnan csatlakozott országok tettük, nem mi döntöttünk a „demokrácia fegyveres exportjáról”, az orientalizmus eme legújabb és legtöbb bajt hozó válfajáról. Minket csupán belekényszerítettek ezekbe a kalandokba, amelyek máris túl sokba kerülnek nekünk. Azt ajánlom tehát, hogy majd az után követeljetek szolidaritást tőlünk, ha előbb az Egyesült Államok, Franciaország, Anglia és mások számot adtak az említett fegyveres konfliktusok okairól, és legalább enyhe elnézést kértek a kialakult globális káoszért. Az afganisztáni, az iraki, a boszniai katonai jelenléttel, a borzalmas – az oroszoknál sokkal rosszabb – ukránok kötelező támogatásával folyamatosan fizetjük azoknak a nyugati ballépéseknek az árát, amelyek elkövetéséhez semmi közünk nem volt. Ti más kontójára háborúztok a másik megkérdezése nélkül, s aztán dühödten követelitek tőle az anyagi hozzájárulást. Ha pedig mi itt, Közép-Európában ezért morgolódunk, akkor rövid úton ránk sütitek a populizmus, a nacionalizmus és az antiszolidaritás bélyegét.

3.) Ti állandó bűntudatban éltek a gyarmatosítás miatt, de egyáltalán nincs bűntudatotok azért, hogy 1990 után totálisan lerohantatok és mintegy gyarmattá tettetek bennünket. Minket, akik ötven év kommunizmus után, amit nektek is köszönhetünk – lásd a jó öreg Churchill moszkvai piszkos üzletét Sztálinnal 1944-ben, illetve 1956-os cserbenhagyásunkat –, elvesztettük természetes s korábban még meglévő védekezőreflexeinket. A kommunisták bukásakor, az úgynevezett rendszerváltoztatások idején eleinte sehogy nem értettük, hogy miért a mi leszerepelt komcsijaink lettek azonnal a kedvenceitek. Ma már jobban értjük: ők mindig igazodtak, és szívesen cseréltek gazdát (korábban Moszkvához, most hozzátok húznak), mert a saját népükkel sohasem értettek igazán szót. Ezért adták el nektek, a ti multijaitoknak – tovább élő gazdasági-hatalmi pozícióikat kihasználva – országainkat szinte fillérekért, itt hagyva bennünket eszköztelenül, a „szabadpiac” vastörvényeinek kiszolgáltatva.