Mesterséges értelem rajzolja a jövő térképeit

Abishur Prakash választott szakterületénél kevés időszerűbbet ismerünk – a technológia geopolitikájával bár egyre többen, így is kevesen foglalkoznak. Nem véletlen, hogy indiai származású, ám új-zélandi születésű és Kanadában munkálkodó szerzőnk írásainak szívesen és rendszeresen adnak teret a Scientific American, a Forbes és a BBC szerkesztői. Szerzőnk alapvetése, hogy a jövőben nem a természeti adottságok, hanem a technológia fog dönteni a hatalmi kérdésekben. Go.AI című kötete ezen belül talán a legizgalmasabb témával, a mesterséges intelligencia geopolitikájával foglalkozik.

Abban széles körű egyetértés látszik, hogy a 21. század legmeghatározóbb technológiája a mesterséges intelligencia (AI) lehet – még akkor is, ha perspektívája és potenciális képességei mélyen megosztják az üzleti, tudományos vagy éppen hadiipari nyilvánosságot. Közben a nagyközönséghez a Terminátor filmek óta jellemzően csak az öntudatra ébredő AI disztópikus jövőképei jutnak el, pedig a jelen valósága nem kevésbé érdekfeszítő. Prakash könyvének kiindulópontja az a felismerés, hogy a mesterséges intelligencia mint emberi konstrukció alapjaiban változtathatja meg az eddig kifejezetten a Homo sapiens akaratától független természeti adottságokra épülő geopolitikai realitást. A hegyeket, a folyókat, a föld alatt rejtőző ásványkincseket kaptuk, a mesterséges intelligenciát viszont országok és vállalatok hozzák létre és állítják saját szolgálatukba. A geopolitikai gondolkodás középpontjában eddig csakis a háború állt, de az AI olyan szereplőket (például szervezett bűnözői csoportokat) is hatalmi pozícióba emelhet, akik hagyományos hadviselésre soha nem lennének képesek. A szerző szavaival, a természeti adottságokkal szemben „az AI nemcsak az istenek játékszere, hanem mindenhol és mindenki számára elérhető”, de legalábbis az lesz.