Zsarolás, válaszlépés
A kormány szerint ráadásul a Tisza Párt előre értesülhetett az ukránok lépéséről. Magyar Péter és Orbán Anita, a párt elnöke és külpolitikai szakértője részt vett a Müncheni biztonságpolitikai konferencián, ahol az Index által közölt titkosszolgálati információk szerint az ukrán delegáció német közvetítéssel tájékoztatta is az ellenzéki párt vezetését, hogy nem tervezik újraindítani a kőolajszállítást. A Tisza vezetője a horvát miniszterelnökkel is tárgyalt, márpedig a Barátság-ügyben Horvátország is fontos szereplő lett: délnyugati szomszédunk nem engedi át az orosz, urals típusú nyersolajat, s egyébként is jelentősen megemelte a tranzitdíjat.
Orbán Viktor miniszterelnök egyenesen úgy értékelt, azzal, hogy Ukrajna nem indítja újra a szállítást a Barátság vezetéken, beavatkozik a magyar parlamenti választásba. Szerinte a cél Magyarország zsarolása, energiabiztonságának veszélyeztetése, a fogyasztói árak meredek emelkedésének lehetőségével pedig az ellenzék hatalomra segítése. A Tiszától ugyanis Kijev az ukrán EU-csatlakozás és a háború finanszírozásának támogatását várná, amit a jelenlegi kabinet nem tesz meg.
A válaszlépés sem magyar, sem szlovák részről nem maradt el. Magyarország megvétózta a 90 milliárd eurós hadikölcsönt, emellett leállította a dízelolaj szállítását az országba. Szlovákia megszüntette az Ukrajnának nyújtott vészhelyzeti villamosenergia-ellátást is.