Örülök, hogy az idősek szavaznak a jövőnkről!

Mindig is nagyon szerettem idős rokonokkal, barátokkal találkozni. Eltartási szerződésünk volt apukám két nagynénjével, akik a felettünk lévő utcában laktak, és tízévesen heti kétszer bevásároltam nekik. Nagyon szerettem odajárni, főleg a történeteiket hallgatni, még akkor is, ha a történetek ismétlődtek – mindig meghallgattam, hogy a nagypapám megvédte Terus nénit, a testvérét, amikor az anyjuk szidta, hogy miért cigizik. Nagypapa azt mondta: „Hát, mi van neki!” Ezt mindig a teraszon mesélte el Terus néni, és utána elénekeltük a Jaj, de jó a habos sütemény! című dalt – amit a Jó ebédhez szól a nóta rádióműsorból tanult. Annyira szórakoztatónak találtam ezeket a látogatásokat, hogy az osztálytársaimnak is elmeséltem, akik kedvet kaptak, és el akartak velem jönni – végül egyre többen jöttek.

A szomszédunk, Magda néni kint ült a ház előtt: gyakran mellé ültem, olvastam a meséket a Nők Lapjából, együtt tévéztünk – nekünk nem volt tévénk –, és elmesélte, mekkora boldogság volt, amikor egy babagyárban dolgozott, és életében először kapott egy babát. Aztán nekem adta azt a babát. Pár napja anyukám barátnőjével, Hanni nénivel és anyósomékkal buliztunk a kertben. Hanni és a sógornője beszélgetése a legviccesebb standup, amit valaha hallottam!