Elveszített munkahelyek, válság sújtotta felkapaszkodó romák

Joó István tudósítása a Mandiner hetilapban.

Nem is Borsodban, hanem az egykori Zemplén vármegye délnyugati csücskében, a Sajó és a Tisza összefolyásától nem messze található Girincs. A cigányok és az idős magyarok hűségesek hozzá, előbbiek már többségre is jutottak: hatvan százalék körül van az arányuk töretlen gyermekvállalási kedvük, no meg a fiatal nem cigányok elvándorlása miatt. Mindezek után feltűnő a roma szocioriportokat gyakran készítő újságírónak és fotósnak, hogy a Sajó-parti faluban nem találni összefüggő cigánysort, előkelőbben szólva: szegregátumot. Lehangoló, bevakolatlan, düledező régi házak és gondozatlan kertek helyett itt csinos a falukép, jó állapotúak az átlagnál kicsit harsányabb színű házak, május eleji virágok díszítik az előkerteket.

Most különösen jól jön a népkonyha

Szájmaszkot csak a népkonyha női dolgozóin látni. Mondják, Girincsen senki nem fertőződött meg koronavírussal. Ötszáz melegétel-adagot mérnek ki az asszonyok, ami kicsit soknak tűnik a település nyolcszázötven fős lélekszámához képest. Ez állítólag a felnőtt lakosság nyolcvan százaléka, s ott van még száztíz adag gyermekétkeztetésre. Bár Girincsen is bezárt a bölcsőde, az óvoda, az általános iskola és a tanoda, a gyermekvédelmi, illetve nagycsaládos hátterű kicsinyek és tanulók továbbra sem éheznek, változatlanul megkapják a tízórait, az ebédet és az uzsonnát. Mindenesetre a számok azt sejtetik, hogy a szép külső ellenére nem túl gazdag a település, a megélhetés „billeg”.

Hogyan működik az iskolaépületet nélkülöző közoktatás egy ilyen településen, ahol nyilván kevesebb a háztartásokban a számítógép, a táblagép, az okostelefon? Nos, a Dőry Ferenc Körzeti Általános Iskola úgy hidalja át a problémát, hogy a felsősök digitálisan, az alsósok papíralapon kapják és oldják meg a házi feladatot.

Özvegyasszonyokat is kiraknak a gyárból

Özvegy Nótár Józsefné háza is szép küllemű. Bent azonban családi bánatok sűrűsödnek. A negyvenkét éves Andrea, aki valaha állami gondozott volt, majd girincsi nevelőszülei példáját követve szorgalmas, értékvezérelt felnőtté, illetve családanyává vált, két éve váratlanul elveszítette a férjét. Ezt máig nem tudta kiheverni a család. Április 27-én pedig az özvegyasszonynak hirtelen felmondtak az egykori Tiszai Vegyi Kombinát (TVK) iparterületén található összeszerelő üzemben. Az egy éve horvát kézbe kerülő, közepes méretű cég a járvány miatt tizedelte meg alkalmazottai számát.

„Hétfőn a szokásos örömmel mentünk be dolgozni, de munka helyett le kellett számolnunk – meséli elcsukló hangon Andi. – Felszólaltam: »Pont ilyenkor? Főleg, hogy én a család egyedüli fenntartója vagyok.« Tudták, hogy meghalt a férjem, sokszor túlóráztam, hogy a sírt meg tudjam csinálni neki… Jó, volt néha selejtem is, meg előfordult, hogy táppénzen voltam, mert nem tudok úgy aludni, mint régen, fáradékonyabb vagyok a párom halála óta… A túlórákkal általában mégis kétszázharmincat vittem haza. A hr-es, aki kedvel, azzal vigasztalt, hogy két-három hónap múlva, ha úgy van, visszavesznek. Nem tudom, lesz-e belőle valami… Most rám esett sok teher, gond, szaladgálok állásért, forog a fejem mindenütt, hogy szépítsek a házon, kerten, de ki is legyen fizetve a víz, a villany… Végkielégítésem nem volt, de a májust még kifizették. Egyelőre ebből megvagyunk, de mi lesz azután? Én tartom el a lányom, az unokám, mert a lányom élettársát is elküldték a munkahelyéről. Éppen a tetőt akartam kicseréltetni, meg újra jószágokat tartani, mint annak idején a párommal: malacot, előnevelt csirkét, hogy legalább legyen mit ennünk. De az új helyzetben örülhetek, ha kihúzzuk valahogy a maradék pénzből.”

Ha beleférne a közmunkáslétszámba, azonnal elfogadná a lehetőséget, de csak ideiglenesen, mert bár nem nézi le a rezsire szűken elegendő félszázezer forintot, szilárd célja, hogy újra az elsődleges munkaerőpiacon dolgozhasson. Most épp egy szövödéhez jelentkezett közel a volt munkahelyéhez, a Tiszaújváros széli nagy ipartelepen.

A hallottakat emésztve támolygunk ki a konyhából. Az előszobában az özvegyasszony huszonkét éves lányával futunk össze. A karján ülő kétéves fiúcska szüntelenül kötődik velünk, és mosolyog. A kismama szobájának rózsamintás tapétáján levelezőlap nagyságú érettségi fotó és – magasabbra helyezve – egy hatalmas Jézus szíve szentkép.

Nem kegyelmezett a multi

Farkas Ricsi, a kismama élettársa, a baba édesapja úgy tudja, sokakat bocsátottak el attól az elektronikai multi cégtől, amelynek egyik legnagyobb európai üzeme a tiszaújvárosi, ahol ő is dolgozott. A szomszédos Körömről való fiatalember egyszer már volt munkavállaló a gyárban. Előző munkahelyén, egy építőipari vállalkozónál bár rendesen fizettek, csak ígérgették a bejelentését, úgyhogy otthagyta őket. A multi felvette, de három hét múlva a beütő világjárvány nyomán jelentkező alapanyaghiány, a megrendelések visszamondása miatt meg is vált tőle. Ricsinek most megint az építőipari vállalkozókban kellene bíznia, akik „bővítenék a csapatukat”.

Ennek azonban még semmi jele ezen a szép tavaszi napon. Bár az idő nyáriasan enyhe, a munkaerőpiac még be van fagyva. Annak ellenére, hogy a kormány megkezdte a rendkívüli helyzet részleges megszüntetését és gazdaság­élénkítő intézkedésekkel az ország felébresztését.

A tanácsrendszer óta településvezető

Girincs független polgármesterétől, Baráth Lászlótól lehetetlen volna elvitatni a vezetői képességet. Rekordhosszúságú ideje van a település élén. A nyolcvanas évek közepétől fél évtizeden át tanácselnökként irányította a falut, a rendszerváltozás óta pedig minden választást megnyert. Ennek az őszes, kesznyéteni származású férfinak kétségtelenül vetélytársa a Fidesz mellett elköteleződött, negyvenéves Barna Attila, aki politikai jártasságát 2011 és 2019 között a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei roma önkormányzat élén szerezte. Mégis láthatóan tudnak együtt dolgozni, kampányidőn kívül nem élezik ki a nézetkülönbségeket.

Bár nem akarják a szánkba rágni, annyit kiveszünk, hogy van némi vitájuk a rendkívüli helyzet kezelésében. Barna Attila már megkezdené a rendkívüli önkormányzati segélyezést, Baráth László azonban, aki a járványveszély idején maga dönthet ilyen kérdésekben, még kivárna. „Még lehet annyi tartalék a háztartásokban, hogy ezzel várjunk kicsit – véli a girincsi polgármester –, hátha rövidesen újraindul a gazdasági élet, és a cégek visszaveszik az elbocsátott embereket. Elvégre a kormány is láthatóan ebben reménykedik. Azért sem lehet bővíteni olyan gyorsan a segélyezést, mert a forrásaink megcsappantak a súlyadó elvonásával.” Persze Baráth László is érzékeli a gondokat, több a segélykérés és a közmunkára ajánlkozás. Utóbbival kapcsolatban sajnálkozik a faluvezető, mondván, betelt az idei évre kért és kapott harmincfős keret.