Döbbenetes ukrán adatok jöttek ki, ezt a magyar nyugdíjasok is megéreznék
2025. október 26. 09:32
A napokban közölte a legfrissebb adatokat a nyugdíjakról az ukrán statisztikai hivatal. A friss számok szerint az átlagos nyugdíjasok a magyar juttatásnak ötödét kapják, 3,3 millió ukrajnai idős pedig 26 ezer forintnyi hrivnyával kénytelen beérni.
Elképesztő szegénység uralkodik az ukrán nyugdíjasok körében, legalábbis jelentős részük iszonyatosan kevés pénzből kénytelen fenntartani magát. A legfrissebb ukrán statisztikai adatok szerint az átlagnyugdíj értéke Ukrajnában 6436 hrivnya. Ez forintra átszámolva 51 280 forintot tesz ki. Összehasonlításul: a magyar átlagnyugdíj 244 ezer forint, azaz csaknem ötszöröse az ukránénak.
Ennyit kapnak az ukrán nyugdíjasok (Forrás: opendatabot.ua)
A nyugdíjasok súlyos adatai
Ukrajnában az opendatabot.ua adatai szerint október elején 10,2 millió nyugdíjast tartottak nyilvántartásban. Csak nagyon kevesen kapnak európai szinten mérhető nyugdíjat, de ezt nem pontosítja a statisztikai oldal. Csak annyit írnak, hogy a nyugdíjasok 15 százaléka, azaz másfél millió ember juttatása éri el havonta a 80 ezer forintot. 8,5 millió ember tehát ennyinél is kevesebből tengődik. Magyarországon a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 80 ezer forint alatt mindössze kicsivel több mint 120 ezer ember kap nyugdíjként, azaz a teljes nyugdíjas állomány mindössze öt százaléka.
Azt csak mellékesen tesszük hozzá, hogy 2010-ben azaz a Fidesz-KDNP kormányra kerülésekor ez az arány még 42 százalékos (!) volt. Természetesen, akkor az átlagfizetés még jóval kisebb volt, nagyjából 200 ezer forint.
Ennek ellenére lesújtó, hogy Ukrajnában 3,3 millió ember nyugdíja mindössze 3340 hrivnya, azaz 26 ezer forint.
Mindezt ráadásul úgy sikerült elérni, hogy Volodimir Zelenszkij elnök kormánya idén jelentős emeléseket hajtott végre az ukrán nyugdíjrendszerben, ám az európai szintet még így sem sikerült megközelíteniük. Arra az ukrán lap is rámutat, hogy a kontinensen nagyjából csak Albániával veheti fel a versenyt az ukrán nyugdíj, még a romániai és a bolgár juttatástól is messze elmarad. A magyart már meg sem említik, ezt mi tettük hozzá.
Kárpátalja a sor végén
A legmagasabb átlagnyugdíj egyébként Kijevben van, ez nem meglepő: havi 8848 hrivnya itt a juttatás. Ez kicsivel több, mint 70 ezer forint. A legkevesebb nyugdíjat meglepő módon a nyugati régiókban fizetik ki.
Így például Kárpátalja is a sor végén található, 5233 hrivnya az ottani átlagnyugdíj, vagyis kevesebb, mint 42 ezer forint.
Ennél kisebb átlagnyugdíjat csak Ternopil és Csernyivci régiókban fizetik.
Egészen magas ugyanakkor a juttatás a hosszú évek óta harcok dúlta Donyeck és Luhanszk területeken, itt megközelíti egészen a kijevi értéket is.
Nem csoda így az az adat sem, hogy az ukrán nyugdíjasok több mint negyede kénytelen dolgozni azután is, hogy elérte a korhatárt. Ukrajnában ez utóbbit egyébként kissé furcsán számolják, akár már 60 évesen is elmehet nyugdíjba az, aki elegendő biztosítási idővel rendelkezik. A karpatinfo.net akkori cikke szerint a januártól életbe lépett törvény szerint azok jogosultak öregségi nyugdíjra, akik
60 éves korukban legalább 32 év biztosítási idővel rendelkeznek.
63 éves korukban legalább 22 év biztosítási idővel rendelkeznek.
65 éves korukban legalább 15 év biztosítási idővel rendelkeznek.
Belerokkanna a magyar nyugdíjrendszer
A friss adatokat érdemes májusi cikkünk alapján is szemlélni. Mint akkor írtuk: óriási lyukat ütne a nyugdíjkasszán, ha több tízezer, vagy százezer ukrán nyugdíjas megjelenne a magyar ellátásban. Erre pedig minden esély megvan a jelek szerint. Egy több mint hatvan éve létező megállapodás értelmében ugyanis azok az ukránok, akik átköltöznek Magyarországra, jogosultak az itteni, jóval magasabb nyugdíjra. Szomszédunk uniós csatlakozásával pedig ez a költözés is jelentősen könnyebbé válna, elhárulna ezzel rengeteg átköltöző előtt is az utolsó akadály.
Csapás a múltból: egy több mint hatvanéves jogszabály alapján akár magyar nyugdíjat is kaphatnak azok az ukránok, akik átköltöznek hazánkba. Eddig nem sokan éltek a lehetőséggel, de egy uniós csatlakozás drasztikusan felgyorsíthatná a folyamatokat és duzzaszthatná az igénylők számát. Kiszámoltuk, mivel járna ez a lehetőség. Az eredmény sokkoló.
Máig életben van ugyanis egy 1962-ben kötött egyezség Magyarország és Ukrajna között – amely akkor még a Szovjetunió része volt – arról, hogy a megállapodó felek állampolgárai, költözés után jogot formálhatnak a másik ország ellátásaira, így például nyugdíjra is.
Idén alig több mint ötezer ember élt ezzel a lehetőséggel, de Ukrajna esetleges uniós csatlakozása után ez a szám meredeken megugorhatna. Például, ha figyelembe vesszük azt a több tízezer ukránt is, aki a háború elől menekült hazánkba. Ha ők itt maradnának és például a magyar átlagnyugdíjat kapnák, akkor máris éves szinten 170 milliárd forinttal ugrana meg a nyugdíjkassza.
A szabadabb mozgással pedig akár 3-4-szer ennyien is idetelepedhetnek Ukrajnából.
Ez pedig azt jelentené, hogy akár a teljes 13. havi nyugdíjjal, azaz 5-600 milliárd forinttal nőne a nyugdíjkassza. A kormány által tervezett 14. havi nyugdíj bevezetésére így esély sem nyílna, de a 13. havi nyugdíj fenntartása is komoly nehézségbe ütközne.
Egyes szakértők azt mondják, hogy a gazdaság jelenlegi teljesítménye nem indokolja a 14. havi nyugdíj bevezetését, de mások szerint a pluszjuttatás a fogyasztáson keresztül lendületet ad a gazdaságnak is. A kormány kiemelt fontosságú feladata a nyugdíjasok támogatása.
A Világgazdasági Fórum elemzése figyelmeztet: az ENSZ 2030-ig kitűzött fenntartható fejlődési céljainak csak a harmada halad a terv szerint, sőt több területen egyenesen rosszabb lett a helyzet. Pedig a fejlődéshez meglennének az eszközök, ám azok túl lassan terjednek – ezért a tanulmány villámgyors megoldást sürget a globális áttöréshez.
Miért most állt ki a kormány mellett? Mit szólt a reakciókhoz? Hogyan lehetne vonzóbbá tenni a fiatalok számára a konzervatív politikát? Interjú a műsorvezetővel.
a szovjetunió már nem létezik - így vele kötött megállapodás sem - egy ma már nem létező "országgal" nem lehet megállapodás ... ukrajna pedig nem a Szovjetunió - az ukránokkal senki nem kötött ilyen megállapodást TUDTOMMAL UKRAJNA FÜGGETLENSÉGÉT ELISMERTÜK ... TEHÁT NEM SZOVJETUNIÓ RÉSZE
TISZTA HÜLYÉK VAGYTOK TI IS MEG AZOK IS AKIK EGY NEM LÉTEZŐ ORSZÁG POLGÁRAINAK FIZETNEK NYUGDÍJAT AZ ÉN JÁRULÉKOMBÓL!
Válasz erre
3
0
elfújta az ellenszél
2025. október 26. 13:13
Mindig is rosszul élt az ukrán nyugdíjas hozzánk képest, ez nem újdonság. És nem csak a nyugdíjas, hanem mindenki aki nem tud hasznot húzni az ottani kiterjedt korrupcióból.
Pont ezért olyan delejes nekik az EU csatlakozás lehetősége amit elhúztak az orruk előtt, mert akkor egy csapásra eljön a Kánaán. Nekünk akik ezt fizetjük persze nagy érvágás lenne, de a brüsszelitákat ez nem fogja meghatni.
Válasz erre
4
0
csulak
2025. október 26. 12:24
nem erdekel ukrajna !
Válasz erre
0
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!